Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könnyed győzelem a Debrecen ellen

2023. február 4. 19:07 // Forrás: vesc.hu
Nem okozott gondot a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdázói számára a tabella hátsó régiójában tanyázó DSZC-Eötvös DSE legyőzése.

A veszprémiek vezetőedzője, Edon Ibrahimi a mindössze 14 esztendős Kiss-Bertók Emesét is a kezdőcsapatba jelölte a debreceniek ellen, a gyenesdiási nevelésű lány pedig rögtön bizonyított első felnőtt bajnokiján. A fiatal center hamar megszerezte az első pontját az élvonalban, miközben a csapat könnyedén nyerte az első felvonást.

Simán nyertek a veszprémiek - a cikk alján képgaléria nyílikSimán nyertek a veszprémiek - a cikk alján képgaléria nyílik

A hazaiak a második szettben sem lassítottak. Dordzsceren Dádzsó ásznyitásaival már tíz ponttal vezettek, az Eötvös DSE számára pedig innen már nem volt visszaút. Veszprémi pontokkal indult a harmadik játszma is, majd a felvonás közepéig kifejezetten jól tartották magukat a hajdúságiak. Ezt követően viszont szép lassan kezdett kinyílni az olló a felek között, a VESC pedig végül magabiztos, 3:0-s győzelemnek örülhetett.

Nagy Eszter a hazai „bemutatkozásán” 13 pontig jutott, Sólyomvári Evelin pedig tízzel zárt. A korábban említett Kiss-Bertók Emese pedig négy ponttal fejezte be első felnőtt bajnoki mérkőzését.

Női röplabda NB I, 12. forduló:
VEHIR-VESC–DSZC-Eötvös DSE 3:0 (12, 14, 16)
Veszprém, 70 néző. Vezette: Barabás, Mezei
VESC: Deli 2, Araújo 9, Sólyomvári 10, Nagy 13, Horváth 4, Kiss-Bertók 4
Csere: Székely, Bődi (liberók), Molnár-Pintér 2, Szalczinger 1, Pós 2, Dordzsceren 6, Tóth 1
Vezetőedző: Edon Ibrahimi
Eötvös DSE: Juhász 4, Terzievska 9, Lengyel, Pálfi 2, Fehérvári 4, Berza 7
Csere: Papp (liberó), Kozma
Vezetőedző: Szombathy András

Edzői értékelés

Nagyon örülök, hogy egy újabb fiatal tehetség mutatkozhatott be a felnőttek között. Esélyeshez méltóan játszottunk a saját közönségünk előtt, és külön öröm, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani

– összegzett Edon Ibrahimi.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
Eötvös DSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. április 23. 18:00
Helyszín
Debrecen
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsaba
Időpont
2023. április 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
UTE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. április 9. 18:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.