A cikk címe lehetne az „Így közlekedtek Ti – és így gondolják a közlekedés-mérnökök” is. Ebbe beletartozik a parkolás, hogy a „Királynék városából” a „Körforgalmak városa” lettünk, hogy kerekesszékkel vagy babakocsit tolva minimum egy húsz percet érdemes rászámolni az A pontból a B pontba való eljutáshoz, és azt is úgy, hogy néha nem tudod eldönteni, hogy a boltba mész, vagy az életedért küzdesz.
A parkolás sarkalatos kérdés, pár évtized alatt a „családonként jó, ha van egy autóból” eljutottunk a „családonként jó, hogy nem három autód van” állapotba, a belváros teljesen be van építve, szűk és kicsi a hely mindenhol. Ezt nyilvánvalóan nem lehet felróni, azért nem lehet elbontani a Megyei Könyvtárat, mert mások nem tudnak megállni az SZTK-nál. Ugyanitt viszont nem biztos, hogy lehetett akkor egyenlőségjelet tenni egy gyorsétterem által betöltött funkció, meg aközé, hogy a kórház környékén mázlista vagy, ha ki tudod lökni a nagymamát a bejárat előtt. Ide tartoznak az iskolák is, – például a Zeneiskola, vagy a Szilágyi – ahol a szülők rendszeresen a járdákra parkolnak, a V-busz az úton nem fér el mellettük, a gyalogos meg a járdán – egyedül is csak oldalazva, babakocsival, több kisgyerekkel pedig sehogy sem. A munkába rohanás és a reggeli őrület miatt beállt forgalom nem fogja arra sarkallni a szülőket, hogy több utcával arrébb álljanak meg – és fizessenek is - az egy-két perces kitérő miatt.
Erre szokták mondani a kevésbé szocializált társadalomkritikusok, hogy ki lehet kerülni, meg át lehet ugrani a parkoló autókat, meg amúgy is miért nem mész teljesen más irányba, de bármennyire is hihetetlen, a város polgárait nem csak távolugrók és maratonfutók alkotják, hanem idősek, kismamák, mozgáskorlátozott, sőt látássérült emberek is. Ez sajnos igen is szakmai kérdéskör, ezekre gondolnia kell azoknak az embereknek, – vagy legalább illene – akik pozíciójukból adódóan a műszaki tartalomért és kivitelezésért felelnek. Ők átnyomják a politikai döntéshozókon - a makett-asztal mellett ülve - a logikusnak tűnő érveiket, csak aztán elfelejtenek kilépni a valóságba.
Szeptemberben a közgyűlésen elhangzott, hogy túl kell lépni az egyéni szempontokon, és kompromisszumokra van szükség. Nagyon szép ez a hozzáállás, főleg akkor, ha ezt az éremnek mind a két oldala elmondhatja magáról – sokszor azonban sajnos csak a civilek. Ezt a közmondásnak is beillő idézetet nyugodtan odarakhatjuk a „gyalogosok majd bevárják egymást” ikonikus magyarázat mellé, amikor a városközpontban megépültek a forgalom gyorsítása miatti körforgalmak – majd teljesen belassították őket a gyalogosátkelőhelyek indokolatlan kivitelezésével. Nem mellesleg anno évekkel ezelőtt, ugyanezek az emberek érveltek az aluljáró mellett azzal, hogy a felszíni gyalogos-átkelőhely lenne a lehető legrosszabb döntés az adott útszakaszon.
A másik probléma ott kezdődik, amikor kiszállsz az autódból, vagy éppen sosem volt autód, és úgy érzed, hogy kaland belevágni egy rövidebb sétába a belvárosban. Bármiben lefogadom, hogy aki a lépcsők melletti rámpákat tervezi, az a mosdóba is autóval jár, de aki jóváhagyja őket az is, mindenesetre még sosem nézett a lába elé a városban közlekedve. A Fortuna-udvarnál lévő lépcsők mellett nem egyszer látni, hogy inkább cipelik a babakocsikat fel-le, mert se a kerék méretek nem stimmelnek, se nem lehet biztonságosan letolni a gyermeket a nagyjából – költői túlzással élve- hetven fokos meredekségű rámpán, és az elején kialakított „ugratóról” még nem is beszéltünk. A jogszabály szerint legfeljebb 2 cm-es szintkülönbség fogadható el. Ennek azért nekifutnék még egyszer – sokszor szó szerint is. Ez csak egy kiemelt példa, de azért városszerte jellemző. A csúszásmentes kialakítás sok helyen valószínűleg a hab lett volna a tortán, azt meg sokan nem szeretik. Tényleg, csak egy kicsit kellene körbenézni, és átgondolni, nem csak a közbeszerzés pontjai mellé pipákat tenni. Veszprémben van egy különös jelenség, a „minden csoda három napig tart” elvén végül megszokjuk azt is, ami alapjaiban nehezíti meg az életünket.
Ennek ellenére pozitív oldalról is meg lehet közelíteni a város jövőképét – mert most már látszik, hogy van neki. Ez nagy mértékben köszönhető annak, hogy sikerült elnyerni az EKF 2023 címet, és ennek okán például parkolóház épül az ActiCity mellett, az egyetem mögött mélygarázs épül, a Balaton Bútorgyár volt területén pedig májusra készül el a parkoló – ezt ígérte a polgármester. Amennyiben ezek sikeresen tehermentesítik a belvárost, és a lakótelepeket, a legfontosabb beruházások jelenleg. Az, hogy az útfelújítások kivitelezője, ahol csak lehetett nem volt képes határidőre végezni, – amiért jelentős kötbért is fizet a városnak - az az adott időszak kellemetlenségétől eltekintve végül normális, élhető utakhoz vezet.
Kell a civilek oldaláról is egyfajta közlekedési kultúra, meg némi hajlandóság a változásra. Részemről hajlamos voltam felülni a kritikavonatra és szemellenzőn keresztül nézni a V-buszt – pedig mennyivel csodásabbak voltak a fűtés nélküli, ezeréves csuklós buszok -, az általános közvélemény miatt. Ennek ellenére velem mindig kedvesek a sofőrök, nem nyomnak teligázt, ha látják, hogy futok a megállóba, tiszta, kulturált a jármű, és egy-két percen kívül még soha nem késett többet egyik sem. Ez persze lehet, hogy azért van mert rám ragyog a szerencse csillaga, de az is lehet, hogy felszálláskor kedvesen köszönök, és nem a cég hibája, ha öt perccel később érkezem a buszmegállóba, mint ahogy a menetrend jelzi. Illetve a bérletemért is nyitvatartási időben megyek, és ha problémám van, azt a szolgáltatónak jelzem, nem a szomszéd Marika néninek.
Örök elégedetlenek mindig lesznek – ha telekocsival vinnének mindenkit reggel dolgozni ajtótól-ajtóig a V-busz helyett, lenne, akinek az is fájna, mert éppen az a politikai oldal van hatalmon, aki nekünk nem tetszik. Közlekedési szempontból ugyan nem, de egyébként nekem mindegy, hogy narancs vagy piros a lámpa, ha az adott húsz méteres járdaszakaszon – és nem, az nem plusz pont, hogy van járdaszakasz, az legyen normális is - életveszélyes helyzetek nélkül végig tudok menni. A döntéshozói helyzetben lévő embereknek – politikai, vagy szakmai – egyszerűen csak azt nem szabad elfelejteni, ha a nép emberének tartod magad, akkor néha nem árt bejárni ugyanazokat az útvonalakat is, mint ők.
