Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eötvös Károlyra emlékeztek

2023. március 10. 11:42
Péntek délelőtt az Alsóvárosi temetőben, Eötvös Károly sírjánál tartottak megemlékezést születésének évfordulója apropóján.

Hogy pontosan mit jelent városunknak, Veszprémnek Eötvös Károly neve, arról Halmay Gábor, önkormányzati képviselő beszélt: Eötvös politikus, ügyvéd, író, publicista, korának egyik legismertebb közéleti személyisége volt. 1842-ben született Mezőszentgyörgyön, kortársai úgy nevezték: a Vajda. 1878-ban Veszprémben képviselőnek választották.

A sikeres ügyvédről az volt a nemzetközi közvélemény, hogy az emberiség egyik legbecsületesebb, legbátrabb férfija.

Halmay szerint Eötvös ma, a huszonegyedik században is példaképként szolgálhat, ahogy saját korában is meghatározó egyén volt. Első nagy könyvsikere az Utazás a Balaton körül címmel jelent meg, ennek kapcsán pedig szombaton az emlékezők sétát tesznek azokon a Balaton-felvidéki helyeken, amelyek a könyvben is szerepelnek.

A megemlékezés végén a sírhelyen elhelyezték a koszorúkat. Tiszteletét tette többek között Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, a Veszprém Megyei Irodalomtörténeti Társaság, Eötvös nevét viselő könyvtár dolgozói, valamint az Eötvös-leszármazottak.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Sószobával és a teremtésvédelemmel kapcsolatos értékekkel is gazdagabbak lettek az óvodások Sószobával és a teremtésvédelemmel kapcsolatos értékekkel is gazdagabbak lettek az óvodások Teremtésvédelmi témahetet tartanak a Szent Margit Óvodában, ahol ezzel párhuzamosan birtokba vehették a gyermekek az óvoda új sószobáját is. De, hogy mit is jelent pontosan az, hogy teremtésvédelem, arra ottjártunkkor választ kaptunk gyermeki és felnőtt szinten is. 2023. szeptember 25. 15:14 Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját közgyűlés Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját Maratoni, csaknem negyven napirendi pontból álló közgyűléssel zárta a szezont a veszprémi képviselő-testület. 2023. június 29. 14:45 Emberek voltak az embertelenségben Emberek voltak az embertelenségben A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek vasárnap délelőtt a belvárosban Veszprémben. A megemlékezésen Porga Gyula polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad felejteni, mert az újabb bűnökhöz vezethet, az ördög pedig sohasem alszik a világban. 2023. június 18. 17:05 Ma már elfogadjuk a trianoni határokat, de szeretni sohasem fogjuk Ma már elfogadjuk a trianoni határokat, de szeretni sohasem fogjuk A város vasárnap délelőtt, a Városháza előtti téren, az Országzászlónál tartotta a Nemzeti összetartozás napja megemlékező műsorát. Idén 103. éve írták alá a trianoni békediktátumot. 2023. június 4. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.