Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 14. Vazul
Veszprém
22°C
2024. június 14. Vazul
Veszprém
22°C

Elmentem Southamptonba, hogy találkozzak a Titanic szellemével

2023. március 21. 17:25
Oké, bevallom, ez nem egy paranormális sztori. De ahogy a SeaCity Museumban néztem a több száz, a hajón dolgozó és vele együtt hullámsírba szállt áldozat arcképét, James Cameron filmjének betétdalait hallgatva sétáltam Southampton kikötője mellett és egyszer csak a White Star feliratra bukkantam egy pub oldalán, szinte éreztem, milyen lehetett, amikor a városból első útjára indult a Titanic, és aztán megérkezett a hír: az volt az utolsó útja is.

Meli vagyok, Titanic rajongó. Akár így is kezdhettem volna ezt a cikket. Tízéves voltam, amikor először láttam az 1997-es filmet, és pontosan azóta fűz különös, akár megszállottságnak is nevezhető kapcsolat a világ leghíresebb óceánjárójának történetéhez. De nemcsak a fiktív sztori érdekel, hanem a valós is: a luxusgőzös építésének körülményei, híres utasai, a legénység tagjai, a szerencsések, akik a véletlenek összjátékának köszönhetően mégsem szálltak fel a Titanicra, a hajón zajló élet, az olykor hátborzongató hasonlóságok a White Star Line hajótársaság további óceánjáróinak baleseteivel, a tragédia utózöngései, a roncs felkutatásának lépései és persze az is, mi marad mindebből az utókorra.

Nem meglepő tehát, hogy amikor tavaly egy hátizsákos túrára indultam Európában, a spontán útitervemnek egy biztos pontja határozottan volt: szerettem volna ellátogatni Southamptonba, a városba, ahonnan a Titanic 1912. április 10-én elindult, és amely a mai napig erősen őrzi magában a tragédia emlékét.

A Belvedere Arms egyike volt azoknak a southamptoni kocsmáknak, ahol a Titanic legénységét toboroztákA Belvedere Arms egyike volt azoknak a southamptoni kocsmáknak, ahol a Titanic legénységét toborozták

Ha rajtam múlik, valószínűleg ugyanúgy jéghegynek kormányzom az álmok hajóját

Több mint 52 ezer tonna acél, egy döbbenetes méretű hajótest megrakodva mentőcsónakokkal, minden kényelmet kiszolgáló luxus felszereléssel, minimum egy hétre elegendő étellel, no meg az utasok tömegével. Egy ilyen súlyos monstrumot kellett volna átmozgatni alig egy perc alatt, miután Frederick Fleet őrszem 1912. április 14-én 23 óra 40 perckor megkongatta a vészharangot, William Murdoch első tiszt pedig kiadta a parancsot a hajó átfordítására, hogy elkerüljék a jégheggyel való ütközést.

Miközben a SeaCity Museum Titanic kiállításán egy szimulációs játékban a kormánykereket forgatva igyekszem navigálni a hajót, rájövök, ez valószínűleg lehetetlen lett volna. Pedig rajtam most jóval kisebb a nyomás – mindenféle értelemben: mindössze a kikötőből kellene kijutnom a nyílt vízre; nem túl nagy a mozgásterem, de nem is olyan kicsi, és időm is több van. Mégis felsülök.

A Titanic katasztrófája persze nem csak a navigáláson múlt, sokkal inkább balszerencsés véletlenek és rossz döntések sorozatán. Mindez ugyan mit sem változtat a múlton, és a kiállítás célja sem az, hogy a hol romlott el vagy miért nem történhetett másként kérdésekre válaszoljon.. A szimulációs játék inkább egy érdekesség, amolyan modern múzeumi interaktív szórakoztató elem, akárcsak a gőzkazánok modellje, ahol a lapátokat mozgatva a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, milyen megfeszített munkát követelt azok folyamatos fűtése, de azt is lecsekkolhatjuk, hibátlanul le tudnánk-e morzézni egy vészjelzést.

Vajon sikerül elkormányozni a hajót a nyílt vízre?Vajon sikerül elkormányozni a hajót a nyílt vízre?

A fő hangsúly azonban nem ezeken van. Persze kellenek a szórakoztató elemek és a Titanic gigantikus méreteit bemutató érdekes infografikák – mire ezekig eljutok, rendesen megdolgozza az érzelmeimet a kiállítás. Rögvest a terembe lépve a hajón szolgálók képe és adata fogad piros és kék kártyákon (illetve sziluettje, amennyiben az illetőről nincs kép): a színek az elhunytakat és az élőket jelölik. A kék kártyák száma szinte elenyésző: a mintegy 900 fős legénységből 685-en nem élték túl. Southampont a tragédia különösen súlyosan érintette: a hajón szolgálók nagy része, 724 fő a városból került ki, így az elhunytak is, összesen 549 fő. Hogy ez mennyire súlyos veszteséget jelentett, azt később még inkább átérezhetem: az egyik terem padlóján a város térképe látható az elhunytakat jelölő piros pöttyökkel – szinte nincs olyan utca, amelyen ne lenne pötty.

Pedig a southamptoniak élete korábban sem volt egyszerű. 1912 áprilisában összesen 17 ezer munkanélküli volt a városban: a kikötők legénységének nagy részét elbocsátották a szénbányászok év eleji sztrájkját követően, amelyek akadályt gördítettek a hajózás elé. Bár ekkoriban 20 hajótársaság működött a városban, a kapitányt és a tiszteket leszámítva az utasszállítók nem foglalkoztattak állandó legénységet, a munkások pedig sokszor hónapokig nem jutottak bevételhez. A Titanic kínálta lehetőség ritka kincsnek számított ebben az időszakban, így sokan még úgy is jelentkeztek a személyzet közé, hogy korábban soha nem voltak a tengeren, és a munka a hajón sem könnyű, sem kiugróan jól fizető nem volt – legyen szó gépkezelőről vagy éppen szobalányról, az úszó luxushotel meghajtása és az utasok ellátása 24 órás feladatot jelentett –, ám még mindig jobb lehetőségnek tűnt a nyomorgáshoz képest.

Az álmok hajója azonban a reményteli jobb élet helyett csak még több nehézséget és fájdalmat hozott – az elhunytak családtagjainak és a túlélőknek egyaránt. Volt, ahol az egyetlen kenyérkereső veszett oda a tragédiában, de a túlélőkkel sem bánt kegyesen a White Star Line: a cég alkalmazási feltételei szerint a hajó elsüllyedésének pillanatától nem járt fizetés a legénységnek. Akik megjelentek az amerikai vizsgálóbizottság előtt, azok kaptak némi költségtérítést, de a legtöbbjüket a White Star Line azonnal hazaszállította és csupán jelképes összegeket folyósított nekik, így a következő munkáig segélyből és jótékonysági adományokból éltek.

Gigászi méretei miatt sokan hitték elsüllyeszthetetlennek a Titanicot.Gigászi méretei miatt sokan hitték elsüllyeszthetetlennek a Titanicot.

A kikötőben szinte látod a horgonyzó hajót

Mindezeket olvasni a tragédia hírét taglaló digitalizált korabeli cikkekben, látni a sokszor meghökkentően fiatal, huszonéves áldozatok és a lesújtott városlakók arcát a kiállításon, meglehetősen intenzív élmény.

A vérbeli Titanic-rajongók persze ennyivel nem elégszenek meg. Látni akarják a dokkot, ahonnan a hajó útjára indult, felkutatni mindazokat az emlékhelyeket, amelyek a sztorihoz köthetők. A SeaCity Museum honlapjáról le is tölthető egy 13 állomásos, kb. másfél óra alatt teljesíthető túraútvonal.

A profik a Canute Roadon található Canute Chambersnél kezdenek: a vörös téglás Viktória korabeli épület egykor a White Star Line igazgatóságaként funkcionált – itt gyűltek össze a hírekre várakozó családtagok, míg az utca túloldalán fekvő South Western House-ban egykor a Titanic legtehetősebb utasai – köztük a társaság elnöke, Bruce Ismay – töltötték el idejüket az utazás előtt.

"Jack, repülök!" Állítólag a jelenetet a műemlék ihlette."Jack, repülök!" Állítólag a jelenetet a műemlék ihlette.

A túra az Oxford Streeten át vezet: az 57-es szám alatti épület ma az üdvhadsereghez tartozik, 1912-ben viszont a legénység több tagja is itt szállt meg azok körül, akik más városokból érkeztek.

Kicsivel arrébb, a munkások klasszikus kocsmájaként funkcionáló The Grapes fölött a Titanicról készült festmény jelzi, jó helyen járunk: annak idején ide ugrott be egy pint sörre a három Slade fivér, Tom, Alfred és Bertram. Mindhárman a hajón szolgáltak volna, de végül sose jutottak fel rá: egy, a dokkokon áthaladó hosszú tehervonat állta útjukat.

A város északi részén, a Cumberland Place-en az utolsó pillanatig játszó zenészek előtt tisztelgő műemlék fogad, vele szemben pedig a gépházban dolgozóké, akik a végsőkig gondoskodtak arról, hogy ne aludjanak ki a fények a Titanicon, hátha jobban meglátja őket egy mentőhajó. A legenda szerint a műemléken szárnyait kitáró Niké istennő képe inspirálta James Cameront a híres „Repülök” jelenet megalkotására – bár ezt illetően azért nem feltétlenül lehetünk biztosak az igazságtartalomban.

A katasztrófa híre mindenkit sokkolt (Fotó: Topical Press Agency  |  Forrás: Getty Images)A katasztrófa híre mindenkit sokkolt (Fotó: Topical Press Agency | Forrás: Getty Images)

És végül a kikötő, a 4-es számú dokk, egykori nevén Berth 44, ahonnan a Titanic útjára indult… Sajnos ezt illetően rossz hírrel kell szolgálnom. Mivel a dokk jelenleg is üzemel, hacsak nincs jegyünk egy óceánjáróra, puszta szórakozásból nem látogatható. Mégis. Ahogy ott állsz a kikötő mellett, magadba szívod a tenger illatát, a füledben a hivatalos filmzene Southampton című dala szól, majd búcsút intve elindulsz haza, s hirtelen megpillantod egy pub oldalán a White Star feliratot, szinte hallod, ahogy felzúg a hajókürt és lelki szemeid előtt látod, ahogy a Titanic elindul első és utolsó útjára.

Nyitókép: Getty Images

Bertalan Melinda

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.