2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Rossi: fókuszban a bolgárok elleni Eb-selejtezős nyitány

2023. március 22. 21:48
MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az új játékelemek és elképzelések kipróbálásán lesz a hangsúly csütörtökön az észtek elleni barátságos mérkőzésen, amelyet szeretne megnyerni a magyar labdarúgó-válogatott.

 "A bolgárok elleni, hétfői Európa-bajnoki selejtezőre készülünk. Bár az még nem lesz sorsdöntő, de szeretnénk jól rajtolni. Éppen ezért az észtek ellen ki akarunk próbálni bizonyos új elképzeléseket a gyakorlatban" - fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Telkiben az olasz szakember, aki hozzátette, a játékosok hozzáállása és válasza eddig kifejezetten kedvező az új gyakorlatokra és elgondolásokra.    

Az 58 éves szakember az MTI érdeklődésére a kezdőcsapatot illetően úgy fogalmazott, hogy bár az észtekkel szembeni barátságos meccsen megengedett a kísérletezés, Bulgária ellen már biztosra kell menni. Ennek ellenére csütörtökön lehetőség szerint azzal a kezdővel akar indítani, amely a legközelebb áll a Bulgária ellen tervezetthez. Megjegyezte, megvannak az előre eltervezett cseréi is, mert nem akarja túlterhelni a játékosait.    

"Az ötvenedik mérkőzés büszkeséggel tölt el, de a felkészülésen nem változtat, ugyanolyan fontos a győzelem, mint minden más meccsen" - mondta Rossi, aki 50. alkalommal irányítja csütörtökön a válogatottat.

Marco Rossi - Fotó: MLSZMarco Rossi - Fotó: MLSZ

Kifejtette, nagy öröm, hogy sikerült olyan környezetet kialakítani, amiben a játékosok otthon érzik magukat: "Kilencven százalékban a srácok hozzáállásának köszönhető, hogy megváltozott a válogatotton belüli hangulat, és ez aztán az eredményekben is tükröződik. Ezt kell megőrizni a jövőben, hogy folytassuk a jó sorozatot".    

Rossi arról is beszélt, hogy a válogatottban nem lehet öt-hat új embert egyszerre a kezdőbe tenni, mert akkor nem működnének az automatizmusok, ráadásul a csapatszellem és a csapatjáték is megsínylené. Úgy vélte, ezt a kockázatot a nemzeti együttes nem vállalhatja jó szívvel, így is olyan alapemberek hiányoznak sérülés miatt, mint Gulácsi Péter, Nagy Zsolt, Schäfer András és Callum Styles, akiket pótolni kell.    

"Nem is lehet más cél a válogatottban, minthogy nyerjünk, az pedig egy kis plusz lenne, ha az ötvenedik meccsen jó teljesítménnyel tudnánk köszönteni a mestert" - mondta az MTI kérdésére Lang Ádám, aki elmondása szerint nagyon várta már a válogatott összetartást, mert minden alkalommal "kivirul", amikor felül a repülőre.

Lang Ádám - Fotó: MLSZLang Ádám - Fotó: MLSZ

A ciprusi Omonia védője kifejtette, Rossi vezetésével elindult egy szervezett, jó és tudatos munka, őt pedig büszkeséggel tölti el, hogy ennek részese lehet. Úgy vélte, kilenc évvel első válogatottsága után egyértelműen látszik a fejlődés.    

"Motiváció nem kell, mindenki szeretné folytatni, amit eddig elértünk" - jelentette ki a 30 éves, 55-szörös válogatott futballista, aki az esélyekkel nem kívánt foglalkozni, de annyit megjegyzett, kiegyenlített az Eb-selejtezős csoport, amelyben lépésről lépésre kell haladnia a válogatottnak, mert nemcsak minden pontért, hanem a meccseken "minden egyes labdáért véres küzdelem lesz".

A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport közvetíti.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Lang, Orbán, Szalai - Botka, Nagy Á., Kleinheisler, Kerkez - Gazdag, Szoboszlai - Sallai

vehir.hu

További cikkek

Magyar-litván: már csak hétezer jegy vár gazdára
Magyar-litván: már csak hétezer jegy vár gazdára
Már csak hétezer jegy vár gazdára a magyar labdarúgó-válogatott június 20-i, litvánok elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőjére.
Kecskeméti újonc Marco Rossi keretében
Kecskeméti újonc Marco Rossi keretében
Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Zárt kapuk mögött fogadják a szerbek a magyarokat
Zárt kapuk mögött fogadják a szerbek a magyarokat
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.
A magyar válogatott a 33., Argentína az élen
A magyar válogatott a 33., Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva 33. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet immáron a világbajnok Argentína vezet.
Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát
Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát
Az országban szinte az összes médium foglalkozott a témával, miszerint az iskolás gyermekeknek – akik bekísérték a válogatott labdarúgókat az Eb-selejtezőre – fagyoskodniuk kellett. Megkerestük az egyetlen kisfiút, akinek nem jutott kabát, meséljen róla, hogy élte meg a pillanatot.