Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakmai és családi programok az autizmus világnapján

2023. április 1. 15:45
Április 2. az autizmus világnapja, amiről évek óta Veszprémben is megemlékeznek. Idén többnapos programsorozatot szerveztek ebből az alkalomból.

A háromnapos programsorozat nyitányaként pénteken szakmai napot rendeztek a Városházán. A megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki elmondta: városvezetőként kiemelt küldetésének tartja, hogy Veszprém mindenki számára élhető hely legyen. Ebben nagy segítséget jelentenek azok a civil szervezetek, amelyek tudásuk révén hatékonyabban tudnak egy-egy területen dolgozni, mint az önkormányzat tenné, és így kialakulhat együttműködés a két szektor között. Példaként a hajléktalan-ellátást és a drogsegély-ambulanciát említette, amelyeket régóta civil szervezetek működtetnek, de ilyen gyümölcsöző együttműködés él az Autispektrum Egyesülettel is, akik fejlesztésekkel, programokkal nyújtanak segítséget. Brokés Judit, az idén tízéves egyesület elnöke köszönetet mondott az önkormányzatnak, mint mondta, a város támogatása nélkül nehezen tudnák megvalósítani a szakmai programjukat.

A szakmai napon több, autistákkal is foglalkozó szervezet szakemberei cseréltek tapasztalatot, többek között az Autizmus Alapítvány, a Bethesda KIDSz, és a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekpszichiátriai szakrendelőjének munkatársai is beszámoltak munkájukról. 

Pénteken a programsorozat folytatásaként autista alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Városháza aulájában, este pedig örömdobolást szerveztek a Petőfi színház előcsarnokában.  Szombat délelőtt író-olvasó találkozón vehettek részt az érdeklődők Z. Kiss Adriennel.

A rendezvénysorozat vasárnap zárul, 14:30-tól családi napot szerveznek a Hangvillában, ahol egyebek mellett hangszersimogatóra és tombolára is sor kerül, majd a Kiskalász zenekar koncertjével zárul a nap ezen a helyszínen. Ezt követően 18 órától szimpátiafelvonulást rendeznek a belvárosban. 

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Múltunk a jelenben - kezdetét vette a XXXI. Országos Műemléki Konferencia Múltunk a jelenben - kezdetét vette a XXXI. Országos Műemléki Konferencia A három napos konferenciának – Múltunk a jelenben címmel - idén Veszprém ad otthont. Az ICOMOS konferencia megnyitóját csütörtök délután tartották az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központban.   ma 14:10 Korszerű pályán sportolhatnak a táncsicsos diákok Táncsics Mihály középiskola Korszerű pályán sportolhatnak a táncsicsos diákok Százmillió forint értékben újították fel a Táncsics Mihály Technikum sportpályáját. ma 14:13 Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém-Gyulafirátót szakaszon A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg a Széchenyi Terv 2020 Terület- és településfejlesztési Operatív Programjának keretében. A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosítószámú projekt keretében valósul meg a kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése a Veszprém-Gyulafirátót szakaszon. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege a TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003projekt keretében 905. 999. 920.-Ft. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható költségeinek 100 %-a. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, a Széchenyi 2020 program keretében.   ma 12:51 LMP: Tartsuk meg városunkban a fiatalokat! LMP: Tartsuk meg városunkban a fiatalokat! A csütörtökön elfogadott ifjúsági stratégia rögzíti, hogy megtartóerőben Veszprém lehetőségei alatt teljesít, népessége csökken és elöregszik. A fiatalok más városokba, vagy akár külföldre mennek. ma 11:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.