Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az olaszok csatát nyertek a mesterséges intelligencia ellen

2023. április 4. 12:51
A világ leghíresebb mesterséges intelligenciája, az Open AI által fejlesztett Chat GPT több hónapja uralja a tech-rovatokat azzal, hogy ez az első olyan alkalmazás, amivel már-már úgy lehet beszélgetni, mintha húsvér ember ülne a másik számítógép mögött. Ugyanakkor létezése óta számos kritika érte megbízhatatlan kijelentései miatt, valamint számos más aggály is övezi a működését. Az olaszok most drasztikus lépésre szánták el magukat: betiltották a csizmában a Chat GPT-t.

Nem is olyan régen portálunkon is olvashattak arról, milyen az, amikor beszélgetünk ezzel a mesterséges intelligenciával, sőt, akkor még vitába is keveredtünk vele. Ezt a cikkünket ide kattintva elolvashatják.

Mindezt azonban Olaszországban már nem tudnánk megtenni, ugyanis a helyi adatvédelmi hatóság múlt pénteki döntésének értelmében azonnali hatállyal betiltotta a Chat GPT működését.

Az indokok közt többek közt szerepel, hogy az Open AI – az a tech-cég, amelyik kifejlesztette a Chat GPT-t – személyes adatok gyűjtésével sérti az olasz adatvédelmi szabályokat.

Ezenkívül kifogásolták, hogy a rendszer semmilyen módon nem szűri azt, hogy éppen felnőttel, vagy kiskorúval társalog-e éppen, néhány válasz esetében a hatóság véleménye szerint ez veszélyezteti a kiskorúak kitettségét a Chat GPT olyan válaszainak is, ami az életkorukból fakadó fejlettségi és önismereti szintjüket nem megfelelően formálja.

Az olasz hatóság 20 napot adott a fejlesztőknek, hogy beszámoljanak arról, milyen intézkedéseket hajtanak végre, hogy ezeket a veszélyeztetető tényezőket kiküszöböljék, máskülönben akár 20 millió dolláros bírságot is kiszabhatnak.

Bár a Chat GPT a világ leghíresebb ilyen alkalmazása, nem egyedülálló az online térben, más mesterséges intelligenciákkal is lehet társalogni, amelyek közül egy másik, a Replika.ai szintén fennakadt az olasz hatóságoknál idén februárban.

Akkor ugyancsak a kiskorúak védelme érdekében intézkedtek, valamint érzelmileg instabil emberekre gyakorolt kockázatokra hivatkoztak betiltásuknál. (A Replika.ai arra is alkalmas volt, hogy erotikus szerepjátékokat lehetett vele online játszani.)

vehir.hu
további cikkek
Megtagadta a kapott parancsot a mesterséges intelligencia - megkérdeztük őt magát, hogy mit gondol erről mesterséges intelligencia Megtagadta a kapott parancsot a mesterséges intelligencia - megkérdeztük őt magát, hogy mit gondol erről Az OpenAI legújabb mesterséges intelligencia modellje, az o3 nemrégiben aggodalmat keltett a szakértők körében, miután egy teszt során többször is megtagadta a leállítási parancsot. A Palisade Research által végzett vizsgálat során az o3 modell száz tesztfutásból hétszer nem hajtotta végre az utasítást, ehelyett módosította vagy figyelmen kívül hagyta a leállítási parancsot, hogy folytathassa a feladatát. 2025. június 4. 13:22 Pénzt akar kivenni a Chat GPT tulajdonosának zsebéből? Akkor köszönjön meg mindent az AI-nak! mesterséges intelligencia Pénzt akar kivenni a Chat GPT tulajdonosának zsebéből? Akkor köszönjön meg mindent az AI-nak! Sam Altman az OpenAI vezérigazgatójának legutóbbi kijelentése hatalmas port kavart a közösségi médiában. A milliárdos üzletember az X platformon kommentelt egy poszt alá, ami azzal foglalkozott, hogy mennyi pénzt veszít a ChatGPT az udvarias megjegyzéseken, mint például a „köszönöm” vagy a „kérem” szavakon, számolt be a Yahoo. 2025. május 9. 9:02 Palkovics László: Magyarország első számú AI egyeteme a Pannon Pannon Egyetem Palkovics László: Magyarország első számú AI egyeteme a Pannon Javasolni fogja a felsőoktatásért felelős miniszternek Palkovics László, hogy más magyar egyetemeken is alkalmazzák azokat az AI-hoz kapcsolódó megoldásokat, amik Veszprémben már az egyetem mindennapos működésének szerves részei. A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kedden délután látogatott el Veszprémbe, hogy az intézmény vezetésével személyesen tekintsék át, hogyan segítheti hatékonyan a hallgatók, az oktatók és az egyetem üzemeltetőinek munkáját a mesterséges intelligencia. 2025. április 9. 0:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.