Jézus szenvedéstörténetének felidézése már az egészen korai keresztény kultúrában megjelent. Az első századokból írásos emlékek is fennmaradtak, hogy a húsvéti szertartások állandó eleme volt a passió felolvasása, igaz, akkor még kevésbé volt szabályzott az egyházi liturgia. Nagy Szent Leó pápa volt az, aki az 5. században elhelyezte a húsvéti liturgiában a passió pontos helyét: virágvasárnapra és nagyszerdára a Máté-passiót, nagypéntekre pedig a János-passiót. Ezután a 10. századra már mind a négy evangélista passiója bekerült a húsvéti liturgiába, de továbbra is csak felolvasás formájában.
Pontosabban sajátos éneklős, leginkább a gregoriánra hajazó formában adták elő, de visszamenve az időben a középkorig, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ezt egy ember, vagy többen énekelték. Vannak viszont árulkodó jelek, hogy akár több ember is részt vett az ilyen középkori passió-előadásokban.
Ennek a dramatikus vonalnak a bizonyítékai azok a jelölések a korabeli dokumentumokban, amelyek megkülönböztetik az egyes sorokat tempó, hangmagasság és hangerő szempontjából. Jézus mondatai előtt például „t” betű, azaz tenere, vagyis „visszafogottan” állt, a tömeg szólamai előtt pedig „s”, sursum, azaz „magasan” jelzés volt.
Akkoriban – a 14-15 századról beszélünk – már általánossá vált, hogy hárman adták elő ezeket a passiójátékokat, némely esetben külön énekesek bevonásával.
A passiókban aztán egyre nagyobb teret kapott a zene is idővel. Megjelentek a többszólamú előadások és külön zenék születettek a passiókhoz. Mindez pedig sokkal tágabb teret adott a passióban rejlő érzelmek kifejezéséhez. Főleg a lutheránus Németországban hódított ez az irány. Nem véletlen, hogy az első nagy zenei mű is innen származik, méghozzá J. S. Bach tollából, ami a passióra épült és a kor világi, valamint egyházi zenéjéből is merített.
A most bemutatott veszprémi passióból egy részlet
Valamikor ebben az időszakban jelentek meg azok a passiójátékok is, amiket ma is ismerünk, azaz amikor egy színházi előadásra hajazva egy egész társulat adja elő a szenvedéstörténetet. Ennek úttörője egy német falu, Oberammergau volt, ahol a pestisjárvány idején fogadták meg a helyiek, ha túlélik a járványt, hálából passiójátékot szerveznek. 1634-ben meg is szervezték az első ilyen előadást, majd a fogadalmukhoz hűen minden tizedik évben megismételték azt. Ezt pedig a mai napig tartják a bajor faluban, ami ma már igazi turistalátványosság lett.
Az első magyarországi passiójátékot viszont csak a 20. század elején, 1922-ben szervezték meg, legalábbis abban a formában, amikor egy település helyi, amatőr színészei elevenítik meg Jézus utolsó óráit a földön. A heves megyei Mikófalván közel 200-an kapcsolódtak be az előadásba a statisztákkal együtt, a nézőtéren pedig 5000-en voltak. Ennek az előadásnak az ötlete egyébként pont Oberammergauból származott és már az első előadás is hasonló sikereket aratott, mint Németországban.
Mikófalvai passió
Érdekesség, hogy amíg a falunak szinte a teljes lakossága lelkesen kapcsolódott be a próbákba, Júdás szerepére mégsem sikerült sokáig megfelelő embert találni, pontosabban senki nem akarta elvállalni az áruló szerepét. Végül egy helyi fiatalt kijelöltek erre a szerepre, aki állítólag színészeket meghazudtoló produkciót mutatott be a színpadon.
Ahhoz, hogy legendás passiójátékokkal találkozzunk nem kell messzire menni Veszprém megyéből sem. Magyarpolányon, a kis bakonyi településen már 1993 óta szerveznek passiójátékokat, az előadások igazi kuriózuma pedig az, hogy kizárólag helyi lakosok, köztük a polgármester játszák el a szerepeket. Mára ez is igazi turistacsalogató esemény lett a környéken, de szinte bárhol szerveznek passiójátékokat, a szép számú közönség garantált. Utoljára például Veszprémben is, ahol a Margit-romoknál szervezték meg a húsvét előtti vasárnap a játékokat, a város sajátos adottságai révén a Golgotát pedig a Benedek-hegy adta.
A magyarpolányi passióról még több érdekességet meg lehet tudni a Veszprém-Balaton Calling podcast aktuális adásából.
