Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
0°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
0°C

A demencia a központi témája a Veszprémi Petőfi Színház legújabb bemutatójának

2023. április 13. 23:38
A Veszprémi Petőfi Színház legújabb nagyszínházi bemutatója – Az apa – Florian Zeller története, melyet Kálloy Molnár Péter állított színpadra. A keserves bohózat két főszereplője Palásthy Bea és Rupnik Károly, az előadást a rendező tizenkét éven felülieknek ajánlja.

A hatszereplős darabban Szeles József, Hirschl Laura, Gaál Attila Csaba, valamint Soltis Eleonóra is játszik. A zeneszerző Farkas Izsák, aki kifejezetten a szóban forgó történethez, a Veszprémi Petőfi Színház számára írta meg Az apa zenéjét.

Kálloy Molnár Péter az előzményekről elmondta, régi jó kapcsolatot ápol a teátrum igazgatójával, Oberfrank Pállal, kapcsolatuk a közös Vígszínházas évekig nyúlik vissza. A veszprémi közönségnek sem lehet ismeretlen Kálloy, hiszen A mindenség elmélete is – melyet rendezett – hatalmas sikerrel ment a színházban. Végül Az apa színpadra állításával többek között a történet érzékenysége, s a korábbi sikerek miatt bízta meg Oberfrank.

Mindig nagy feladat egy történetet színpadra állítani, ráadásul jelen esetben egy rendkívül nehéz témát mutatunk be. A középpontba állított problémakör az időskori demencia, bízom benne, hogy a közönség nyitott lesz rá, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy minden családot valamilyen módon érint a betegség. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek leginkább szórakozni és kikapcsolódni járnak színházba, de úgy hiszem, fontos ezekről a dolgokról is beszélni. Törekedtem arra, hogy ne legyen túl nehéz és szomorú, lehet majd sokat nevetni is. Az előadás kétszer ötven perces, óriási alakítást láthatunk a színészektől.” - Kálloy Molnár Péter

Kálloy a próbafolyamatról elmondta: „Alapvető minden munka nehéz és komoly kihívás, ráadásul ebből film is született, biztos sokan ismerik. Én a részemről szándékosan nem néztem meg, hiszen az én dolgom, hogy a saját szemüvegemen keresztül mutassam be, nem szabad, hogy befolyásoljanak más feldolgozások. Egyébként nagyszerű világosító és hangosító csapat dolgozik az előadáson, remek látvány tárul a közönség elé.”

Kálloy végül elmondta, leginkább tizenkét éves korosztály fölött ajánlja. Az előadásról bővebben itt olvashat. 

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. tegnap 17:55 Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat Kínai barátok hozták el Veszprémbe a kultúrájukat A kínai Ningbo város lakosságszáma pont akkora, mint Magyarországé: 9,6 millió ember. Ez a város pedig Veszprémmel ápol már húsz éve partnervárosi kapcsolatot. Ennek egyik eredménye a Pannon Egyetemre szervezett fotókiállítás, aminek a megnyitóján a hazánkban tartózkodó ningbói delegáció is részt vett hétfőn. tegnap 15:00 A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. 2023. december 3. 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. 2023. december 2. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.