Vajon mi köze a filozófiának a mesterséges intelligenciához? – merülhet fel kérdés. András Ferenc filozófus szerint:
az MI fejlesztői olyan kihívásokkal szembesülnek, amivel a legrégebbi ismeretelmélet: azzal az érintkezési ponttal, amikor az elme találkozik a rajta kívüli világgal. Ebben az esetben a mesterséges elme és a feldolgozandó adathalmaz viszonyáról van szó. Szemléltessük ezt egy példán keresztül. Fogunk egy kamerát, kitesszük az udvarra. Behatások érik, végtelen sok hatás a végtelen tájból: fények, árnyékok, árnyalatok, formák makro és mikro szinten, pillanatról pillanatra. A kamera rögzíteni kezdi a feltáruló világot, amely nem lehet azonos magával a világgal, hiszen a kamerának korlátai vannak. Olyan szituáció ez, amelyben a végtelen találkozik a végessel: nem metaforikus, hanem konkrét értelemben."
Az ember is ilyen – folytatja András Ferenc. Amikor kipillant a világra, őt is számtalan impulzus éri, ezekből nem tud mindent érzékelni, az érzékelhetőből nem lehet mindent tudatosítani. Ha kiküldünk valakit az udvarra, hogy mondja el, mit látott, nem számolhat be a mindenségről. Szelektálja, leválogatja a végtelen sok impressziót arra a végesre, ami őt megérinti.
Mindenki mást emelne ki a látottakból, miközben nagy valószínűséggel senki nem kezdené el elemezgetni a mikrorészecskéket, sőt, a hernyók haladási sebessége sem lenne téma.
Tehát, miközben szükségképpen mást és mást érzékelnek a megfigyelők, összegzésképpen durván ugyanazt látják. Ha a kutyánk válna intelligensé, s tőle kérnénk beszámolót a kertben látottakról, teljesen más világ sejlene elénk. Az érzékelés az ő számára is véges, a végtelen sok információból nála is véges halmazt kapnánk, méghozzá olyant, ami egy kutya-világot rajzol.
Tételezzük föl, hogy a kerti kamera az MI érzékszerve. Azt a parancsot kapja az embertől – aki a példa kedvéért legyen egy őrségbe vezényelt katona –, hogy jelezzen, ha veszély közeledik. Az MI látni fogja a környéket, de hogyan tudja eldönteni, mi jelent fenyegetést és mi nem? Az ember feladata megtanítani ezt, hiszen a kamera észlel mindent, amire csak az optikája képes. Az érzékszerv (jelen esetben a kamera) mögé szelekciós szempontrendszert kell adnunk, ami a végtelen sok behatásból leképezi azt a véges halmazt, ami megfelel a fenyegetés kategóriájának. A kérdés adott: mi lesz a létrehozási elve az adathalmaznak?
Mintázatokról szoktak a szelekciós szempontrendszer kapcsán beszélni, mintázatok mentén végzett asszociációkról, amikor a kitöltetlen helyekre hasonló, korábban betáplált kontextusokból helyez be az MI alternatív javaslatokat.
A mintázatok eredete lesz kulcsfontosságú, annak visszafejtése, minek mentén tekintjük csere szavatosnak az egyes javaslatokat. A természetes intelligencia, vagyis az ember ezen az úton az igazság, az igazságérték fogalmához érkezik, mint rendezési elv: két nyelvi forma felcserélhető akkor, ha az adott szövegösszefüggés igazságértéke nem változik (salva veritate).
Az igazság fogalom szerepe kulcsfontosságú, nem ontológiai értelemben, hanem a „nem mindegy” elv működtetése érdekében: a rendezés önkényességének szab határt. A tyúk és a baromfi szavak például olykor felcserélhetőek, olykor nem. Petőfi versében például nem, és nem azért nem, mert a két fogalom használatát másképp szokták meg az emberek, hanem mert a különböző szavak különböző módon kötődnek ahhoz, ami nem az egyéntől, s még csak nem is a nyelvhasználó közösségtől függ. Az igazság minden mintázat egyénektől független alapmintázata.
Sokan ennek épp az ellenkezőjét vallják: egy vers mindenkinek mást jelenthet, annyi igazság van, ahány ember. Csakhogy roppant sokba kerül egy ilyen elv képviselete. Egyrészt elveszítjük a jelentés fogalmát, hiszen ha egy mondat végtelen sok mindent jelenthet, akkor nem jelent semmit. Elveszítjük az üzenet, a mondanivaló, az igaz-hamis, a helyes-helytelen fogalmakat is, mert ha minden mindegy, akkor nincsen sem együttműködés, sem megértés.
A Himnuszra nem mondhatjuk, hogy marveli szuperhősökről szól, vagy ha igen, akkor az nem a nemzet himnusza. A szerzői szándék üzenetet hordoz, ha szabadon értelmezhetnénk mindent, akkor mindent Himnusznak tekinthetnénk."
Sőt, még a szerzői szándék sem lehet önkényes. Sokak szerint Karinthy Micimackója jobb, mint Milne-jé, ami azt jelenti, hogy a műalkotás a két személyhez képest valami harmadik. A tartalom, ami megragadgató, kifejezhető és átadható, nem kötődik kizárólagosan a szerzőhöz. Láttunk erre példát a közelmúltban Janus Pannonius újrafordításában. Költés, átköltés, fordítás – ezek minősége a személyektől független mércére utal, egy olyan igazodási pontra, amit nem feltétlenül az eredeti szerző közelít meg leginkább. Megszoktuk, hogy a költőt hozzáláncoljuk költészetéhez, de nem lehetetlen, hogy valaki Adybb verset ír, mint maga Ady Endre.
Vajon képes lesz erre az MI? Ady összest feltöltve az MI Adybbat írhat Adynál? Az bizonyos, hogy nemcsak a versek, hanem bármilyen kommunikációs megnyilvánulás mögött a motivációk, az indokok végtelenbe nyúló oksági hálója, az élmények szerteágazó láncolata áll. Egy jó Ady vershez magát Adyt kellene feltölteni, de még az sem elegendő: magát a kort, a behatások pillanatról pillanatra változó forrásait.
Döntő jelentőségű lesz annak megítélése, hogy hol húzódik az a határ, amikor a hasonlóságot azonosságnak véljük – fejtegette András Ferenc. Deepfake technológiával manapság bármikor létrehozhatunk olyan hamis képet, amit szabad szemmel képtelenek vagyunk megkülönböztetni a valóditól. Meghaladja a természetes érzékszerv felbontási képességét. Úgy tűnik, egy ilyen hatalomátvétel megtörténhet a tömegek számára készülő műveknél.
Az a befogadó, aki megelégszik a sablonokkal, a tipizálással, a jól mintázható fordulatokkal, annak számára teljesen megfelelő lesz egy MI által előállított vers, regény vagy forgatókönyv. Nem erőlteti az elméjét a részletek felbontásával. Rövidtávon az alkotó művész és az MI szövetsége jósolható, ahol a mennyiségi munkát elvégzi a robot, de az új perspektíva megszülése, a tradíció megtörése az ember feladata marad.
A piacot gyorsan lerabolhatja az MI, de az irányítás szerepét csak akkor veheti át, ha emberibb emberré válik, mint mi vagyunk.
