Hazánk és a német nyelvterület ezer történelmi, gazdasági és kulturális szállal kötődik egymáshoz, a magyarok gondolkodásában a mai napig élénken él a szorgos, a gazdasági csodát felépítő német társadalom idealizált képe. Az intézetigazgató előadásában rögtön az elején rámutatott, a huszonegyedik századi valóság ma már drasztikusan eltér ettől a régi ideától.
A számok makacs dolgok, a német munkavállalók európai viszonylatban a legkevesebbet, átlagosan alig ezerháromszázötven órát dolgoznak évente, miközben a magyaroknál ez a mutató megközelíti a kétezret. A rendkívül magas, évi átlag nyolcvanhárom napot kitevő otthoni munkavégzési arány és a havi szinten is kiugró táppénzes időszak rávilágít egy olyan elkényelmesedő társadalomra, amelyet a rendkívül bőkezű, olykor a konkrét munkavégzést is feleslegessé tevő, milliárdokat felemésztő állami juttatások tartanak mozgásban. A gazdasági motor eközben egyre hangosabban köhög. Az elburjánzó bürokrácia, az egekbe szökő energiaárak és az ipari munkahelyek tízezreinek elvesztése stagnáláshoz vezetett, amit a leomló drezdai híd ikonikus esete és az országos szinten romló infrastruktúra is hűen szimbolizál.
A gazdasági nehézségek mellett a német közéletet a migráció feszíti a leginkább, amelyet egy korábbi belügyminiszter egyenesen minden probléma ősanyjának nevezett. A demográfiai változások nyomán ötmillióval nőtt a lakosság az elmúlt bő évtizedben, ami hatalmas terhet rótt az ingatlanpiacra és az oktatási rendszerre egyaránt. A diákok tetemes része ma már migrációs hátterű, a nyelvi akadályok drámai tanulmányi eredményekhez és tömeges végzettség nélküli iskolaelhagyáshoz vezettek. Ezzel párhuzamosan a közbiztonság is ijesztő mértékben romlott. A késeléses támadások mindennapossá váltak, az erőszakos bűncselekmények aránytalanul magas százalékáért a külföldi hátterű lakosság felel, az antiszemitizmus elképesztő méreteket öltött. A nagyvárosok utcáinak képe megváltozott, a rendezetlenség egyre több német polgárban kelt állandó félelmet, az eddig beígért politikai szigorítások mindezidáig hatástalannak bizonyultak.
Az ideológiai fókuszú politizálás mára teljesen átformálta a német mindennapokat és a jogalkotást. Bár a Friedrich Merz vezette jelenlegi kormányzat is örökölt mélyen gyökerező strukturális gondokat az országban, a korábbi zöld baloldali vezetés alatt hozott intézkedések, köztük a drogliberalizáció vagy a nem megváltoztatását leegyszerűsítő önrendelkezési törvény, tartósan rányomták bélyegüket a társadalmi békére. Az egyszerűsített állampolgársági törvény bevezetése tovább árnyalja a képet, különösen úgy, hogy a politikai kampányok során már megjelentek az arab és török nyelvű szórólapok is.
Bauer Bence külön kitért a véleménynyilvánítás szabadságának aggasztó szűkülésére. Kialakult a kettős beszéd nyomasztó jelensége, amikor a polgárok a négy fal között még őszinték, a nyilvánosság előtt egyre többen rettegnek a megbélyegzéstől. Megjelent a kapcsolati bűn fogalma, amikor egy nemkívánatos, ellenzéki jobboldali személlyel való puszta szóváltás is társadalmi kiközösítést, sőt egzisztenciális fenyegetést vonhat maga után. A balliberális túlsúlyú média eközben megállás nélkül egyoldalú, zömében negatív képet fest Magyarországról.
Mindezen folyamatok egyenes következményeként egyre határozottabb elvándorlási hullám figyelhető meg a tősgyökeres németek körében. Évente mintegy háromszázezer állampolgár hagyja el a hazáját, egyre többen választják új otthonuknak Magyarországot, köztük a Balaton-felvidéket és Veszprém vármegyét is.
A hazánkba települő németek motivációi teljesen egyértelműek – menekülnek a nyugdíjból már megfizethetetlen lakhatási és rezsiköltségek, az illegális bevándorlás okozta társadalmi feszültségek és a romló közbiztonság elől. Magyarországon viszont megtalálják azt a rendet, hagyománytiszteletet és nyugodt életminőséget, amelyet szülőhazájukban örökre elveszettnek hisznek.
Bauer Bence zárásként rávilágított egy különös történelmi paradoxonra. Ma a magyarok testesítik meg a leginkább azt a klasszikus, biztonságos, szigorúan munkaalapú és a hagyományos családmodellt védelmező társadalmat, amelyet egykoron a nagyvilág a legfőbb német értékekként tartott számon.
