Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
7°C

Rendkívül színes programmal készül a Bábművészeti Világtalálkozó

2023. április 18. 11:43
A Kabóca Bábszínház a 10. Színházi Olimpia keretén belül vesz részt a Bábművészeti Világtalálkozón, mely huszonnégy ország előadásait kínálja az érdeklődőknek, április kilenc és június harminc között.

Szőke Kavinszky András, a Kabóca Bábszínház igazgatója hétfő reggel sajtótájékoztató keretén belül közölte a részleteket. Mint kifejtette, mérföldkőnek számít, hogy a rendezvény keresztmetszetet mutat a kortárs bábművészetről. A nagy találkozásokról szóló olimpia Kabócát érintő része négy triolából egyet jelent: 12 városból összesen négyszer három város fog össze. A Pécs-Kaposvár-Veszprém kombó, vagyis a Dél-nyugati triola vezetője a királynék városa, vagyis a Kabóca Bábszínház.

Az előadásokon túl a rendezvény workshoppokkal, beszélgetésekkel igyekszik hidat képezni a bábszínház és az emberek között. A Színházi Olimpia bábjátékot érintő előadásai több mint háromszázról szólnak, ebből ötvenhárom külföldi, ötvenhét hazai, hét határon túli, ami huszonnégy országból és négy kontinensből áll össze.

Április huszonkettedikén a Bennem a létra című bábelőadást hozza el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a Kabóca Bábszínházba.

Gidófalvi ImolaGidófalvi Imola

A színes programkínálatban szerepel többek között a Marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A csizmás kandúr című előadása, mely május huszonnyolcadikán a Színházkertben lesz megtekinthető.

Kispipi és Kisréce című előadásukat hozza el a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata. Az előadás május tizenhetedikén a Kabóca Bábszínházban kétszer is látható lesz, tovább május tizenkilencedikén a Pannon Egyetemen, május huszadikán pedig a Színházkertben.

A sajtótájékoztatót követően betekinthettünk a Csókolom, hol a víz? című Mészáros Ágoston Jakab által rendezett előadásba, melyet Gidófalvi Imola játszik.

A további programokról itt olvashat. 

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. 2025. december 4. 13:00 Hangokból szőtt téli mesére hív a CODE és a Kabóca Bábszínház közös produkciója kultúra Hangokból szőtt téli mesére hív a CODE és a Kabóca Bábszínház közös produkciója A Kabóca Bábszínház csaknem 25 éve működik hivatásos társulatként, mely bábelőadásaival, kreatív foglalkozásaival, koncertjeivel és kulturális programkínálatával valódi közösségi térként működik Veszprém életében. A CODE Digitális Élményközpont a város legújabb és leginnovatívabb intézménye, egyedülálló módon ötvözi a tudományt, a technológiát és a művészetet, és a kultúra hagyományos formáit új perspektívába helyezi. E két intézmény a karácsonyra hangolódva egy izgalmas együttműködés keretében mutatja be A jégbarlang éneke című családi előadást. A jeges téli világ a CODE immerzív hatszögletű terében, a Hexagonban lép ki a falak közül és a hangok, fények és mozdulatok összejátéka által új szintre emeli az előadóművészetet. tegnap 13:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.