Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MLSZ-közgyűlés: Csányi az utánpótlás-neveléssel volt kritikus

2023. április 21. 15:44 // Forrás: MTI
Csányi Sándor elnök elsősorban az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén, de beszélt az OTP Bank Liga esetleges létszámemeléséről is, illetve megerősítette, hogy az MLSZ pályázik Bajnokok Ligája-döntő rendezésére.

"A szövetség stabil alapokon áll pénzügyileg, a szükséges források rendelkezésére állnak, a klubok többsége felelősen gazdálkodik" - kezdte évértékelőjét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökeként is tevékenykedő sportvezető, aki ismertette, hogy az MLSZ-nek 13,5 milliárd forintos tartaléka van, az élvonalbeli kluboknál 2010 óta 600 millióról 4,4 milliárdra nőtt a bevétel, míg az NB II-ben 90 millióról 1,2 milliárdra emelkedett.

Csányi szerint arra lehetnek a legbüszkébbek, hogy a TAO-ból befolyt összesen 453 milliárd forintnak a 87 százalékát az amatőr labdarúgásban használták fel. Megjegyezte, 40 stadion és 1525 pálya épült, 2640-et pedig megújult, így mostantól főleg a renoválásokra fókuszálnak.

"Az utánpótlásba áramló pénz nem hasznosul megfelelően" - fogalmazott meg ugyanakkor kritikát az MLSZ-elnök, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy U17-től az U21-ig egyre rosszabb eredményeket érnek el a nemzeti együttesek. Szerinte ennek a képzési hiányosság az oka. Úgy vélte, több egyéni képzésre lenne szükség, illetve "rosszul megy a fiatal játékosok beépítése a felnőtt csapatokba". Kiemelte, hogy az U21-es válogatottban "csak mutatóban van egy-egy élvonalbeli futballista", míg a riválisok játékosai az élbajnokságokban edződnek, ezért is tartott ki Gera Zoltán szövetségi edző mellett.

Csányi Sándor - Fotó: MLSZCsányi Sándor - Fotó: MLSZ

Csányi szerint a tíz kiemelt akadémia, a 28 tehetség- és 92 területi központ piramisrendszere elkezdett jól működni, de azért még javítani kell a játékosok felfelé áramlásán.

Az élvonalbeli bajnokság kapcsán hangsúlyozta, hogy jelenleg 57 százalék a hazai labdarúgók aránya, ami javulást jelent a két évvel ezelőtti 51 százalékhoz képest. Jelezte, még mindig nem tartja kielégítőnek az arányt, amelyet 60 százalék felett tartana jónak.

"2025-ig nem változik az élvonal létszáma, de gondolkodunk, hogy 16-ra nőjön, jövő tavaszig kell erről dönteni. Egyetlen célunk, hogy erősebb legyen az NB I és több fiatal kapjon lehetőséget" - mondta Csányi, aki elégedett a másodosztály színvonalával, amelyen még javítani fog szerinte a létszám 16 csapatosra szűkítése.

A klubfutball tekintetében köszönetet mondott az Európa-ligában nyolcaddöntőig menetelő Ferencvárosnak, de mosolyogva azt kérte a jelen lévő Orosz Pál vezérigazgatótól, hogy még több magyar legyen a csapatban.

"A válogatott magas színvonalon játszik, a vesztett meccseken sem kellett szégyenkezni. Fontos, hogy olyan szövetségi kapitány van, akit szeret a közönség. Megígértem Marco Rossinak, ha kijuttatja a nemzeti együttest a vb-re, akkor halála után kiállítják a Nemzeti Múzeumban" - jegyezte meg tréfásan Csányi, aki kiemelte, a bolgárok elleni Eb-selejtezőt 1,3 millió tévénéző követte nyomon.

A 70 éves sportvezető megismételte korábbi kijelentését, miszerint a Puskás Arénába BL-döntőt szeretne hozni.

"A 2026-os BL-döntő elérhető, várhatóan jövő tavasszal kerül terítékre. Sok pályázó lesz, de van előnyünk, mivel a nemzetközi meccsek szervezésével maradéktalanul elégedett az UEFA. A hátrányt az jelenti, hogy vannak sokkal nagyobb stadionok. Feltett szándékunk a pályázás, nem is indulunk rossz pozícióból, de nem feltétlenül leszünk nyertesek. Addig pályázunk, amíg nem nyerünk" - válaszolt az MTI érdeklődésére a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.

Az OTP Bank vezérigazgatója a női futball és a futsal ágazat kapcsán kijelentette: jó nyomvonalon járnak. Előbbi kapcsán kiemelte, hogy 8000-ről 40 ezerre nőtt az igazolt labdarúgók száma, a 34 felnőtt mellett pedig 166 korosztályos csapat működik, ennek nyomán az élvonalat jelentő Simple Ligában a játékosok 35 százaléka 19 éven aluli, ebből pedig a válogatott is profitálhat.

A játékvezetést illetően a videobíró szerepét hangsúlyozta, beszámolója szerint a 198 meccsen elvégzett 4000 vizsgálatból született 80 beavatkozásnak köszönhetően 70 százalékkal csökkent a súlyos hibák száma. Nem ment el szó nélkül amellett, hogy az amatőr futballban előfordul tettlegesség a bírókkal szemben, melyen eddig "nem tudtak úrrá lenni", ebben látja a legfőbb okát, hogy nehéz a bírótoborzás.

A 76-ból megjelent 49 küldött egyhangúlag elfogadta a tavalyi beszámolókat, az idei terveket és az alapszabály-módosításokat.

vehir.hu
további cikkek
Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is labdarúgás Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. tegnap 14:59 FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott Változatlanul a 30. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet az előző havi rangsorhoz hasonlóan a világbajnoki címvédő Argentína vezet. 2024. december 19. 15:13 Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól könyv Válogatott történetek - könyv a nemzeti tizenegy kulisszatitkairól Válogatott történetek - évtizedes titkok a meggypirosak öltözőjéből címmel megjelent Dénes Tamás és Szabó Tamás új könyve. 2024. december 18. 14:33 Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj labdarúgás Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, Alejandro Garnacho, a Manchester United argentin futballistája pedig az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat kapta meg. 2024. december 17. 19:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.