Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győzelemmel zárta a szezont a VEHIR-VESC

2023. április 23. 20:39 // Forrás: vesc.hu
A női röplabda NB I negyedik helyén zárt a Veszprém, amely az utolsó fordulóban sima, 3:0-s győzelmet aratott Debrecenben.

Esélyeshez méltó játékkal kezdte az első szettet a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata a debreceni Eötvös DSE otthonában. Nagy Eszter és Horváth Dóra pontjaival hamar magabiztos előnyre tettek szert, amivel a házigazdák nem is tudtak mit kezdeni. A VESC uralta a játékrészt és végül mindössze kilenc pontot engedélyezett ellenfelének.

A második játszma is vendégpontokkal kezdődött, Débora Araújo két ászt is behúzhatott a neve mellé, majd kissé váratlanul feljavult a hajdúságiak játéka. Fehér Tibor időkérése után azonban új erőre kaptak a veszprémiek és ismét magabiztos előnyt harcoltak ki. A hajrára már nem maradt túl sok izgalom, így kétszettes előnybe kerültek a bakonyiak.

Az NB I negyedik helyén zár a Veszprém - Fotó: vesc.huAz NB I negyedik helyén zár a Veszprém - Fotó: vesc.hu

A folytatás is abszolút a vendégek szája íze szerint alakult. Szép megoldásokkal haladtak a meccs megnyerése felé, a hajrában pedig Sólyomvári Evelin harmadik blokkja is megszületett a mérkőzésen, amivel az első helyre ugrott a legjobban sáncolók listáján.

A vége 3-0-s VEHIR-VESC győzelem, amivel a veszprémiek egy remek szezon végén a tabella negyedik helyén fejezték be az NB I-es bajnokságot.

Női röplabda NB I, 22. (utolsó) forduló:
DSZC-Eötvös DSE–VEHIR-VESC 0:3 (-9, -17, -15)
Debrecen, 50 néző. Vezette: Rácz, Villás
Eötvös DSE: Muldrow 5, Pálfi 5, Fehérvári 4, Berza 6, Juhász 4, Kozma 2
Csere: Papp, Kiss (liberók)
Vezetőedző: Szombathy András
VESC: Pós 1, Araújo 20, Sólyomvári 9, Nagy 10, Horváth 7, Molnár-Pintér 3
Csere: Tóth, Bődi (liberók), Piltman, Deli 2, Székely 1, Szalczinger
Vezetőedző: Fehér Tibor

Edzői értékelés

A tegnapi eredmények után eldőlt, hogy biztosan a negyedik helyen zárjuk a bajnokságot, ami mindenképp előrelépés a tavalyi évhez képest. A mai mérkőzésen mindezek ellenére nagyon motiváltan és helyenként szórakoztató játékkal leptük meg követőinket, amihez gratulálok. Külön öröm számunkra, hogy Sólyomvári Evelin lett a bajnokság legjobb blokkolója. Egy nagyon nehéz bajnokságon vagyunk túl, de a végén egy igazi csapat alakult ki, akik Debrecenben is szép győzelmet arattak

– összegezte a látottakat Fehér Tibor.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Budaörs
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
Eötvös DSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. április 23. 18:00
Helyszín
Debrecen
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsaba
Időpont
2023. április 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I, 2022/2023
Hazai
UTE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. április 9. 18:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncics Mihály Szakgimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.