Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyedülálló tanulási, fejlődési lehetőséget biztosít ingyenesen, bárki számára a Street Training Balaton

2023. május 4. 12:41
A tanulási fesztivált Balatonalmádiban 2023. május 6-án, az idén már negyedik alkalommal szervezi meg a BENT Egyesület és a Flow Alapítvány a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjával karöltve. A rendezvény mottója: „Tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet” – s ennek szellemében 19 helyi vagy helyi kötődésű szakember hirdet ingyenes, másfélórás minikurzusokat.

A Street Training megálmodója a Flow Alapítvány. A tanulási fesztivál lebonyolításával a legfőbb cél, hogy összehozzanak nyitott és érdeklődő embereket, akik adott témákban tapasztalatot, tudást cserélhetnek, valamint elmélyülhetnek, közösen gondolkodhatnak egy-egy kérdésről. A közös gondolkodás, a párbeszéd, az egymástól való tanulás, a minőségi együttlét, az élményszerzés, valamint a közösségépítés − ezek a legfontosabb sarokpontjai az eseménynek. Emberek adnak és kapnak: tudást, ötleteket, inspirációt, lehetőséget.

A Street Traininget először Budapesten a Városligetben rendezték meg, később a virtuális, online térnek köszönhetően kinyíltak a határok, s a világ bármely pontjáról elérhetővé vált a program. A Balaton – a BENT Egyesület szervezésében – 2020-tól csatlakozott a kezdeményezéshez.

A témák rendkívül sokszínűek, sokrétűek: önbizalom-építés, együttműködésre való törekvés, konfliktuskezelés, női szerepek, stresszkezelés, kommunikáció fejlesztése, időmenedzsment, ügyfélszerzés. A témákat coach, tréner, mentálhigiénés szakember, művész, pszichológus vezeti majd a résztvevőkkel másfélórás minikurzusokon.

A fesztivált Balatonalmádiban a mólónál szervezik meg. A hatalmas platánfák hűs árnyékában jelölnek ki tizenkét mezőt, ahol az érdeklődők plédeken, kényelmes ülőpárnákon helyet foglalva, a káprázatos balatoni panorámával megspékelve hallgathatják, dolgozhatják fel az adott témát az előadókkal. A 90 perces minitréningek két idősávban, 14 és 16 órakor kezdődnek.

Akkor sem kell aggódni, ha esetleg valaki a gyermekével, gyermekeivel érkezne. A szervezők ugyanis 5 éves kortól külön foglalkoztató szigettel várják a csemetéket, sőt a 14 év felettieknek külön kurzussal készülnek. A tréningek zárultával pedig a VEB 2023 zenei fejlesztési programjának támogatásával hangjáték szerepel a programok között.

Az esemény egyik fontos ismérve még, hogy az előadók önkéntes alapon, térítésmentesen vállalják a tréningeket, tehát a résztvevők sem fizetnek belépődíjat. A részvétel azonban regisztrációhoz kötött, amelyet a leendő résztvevők itt tehetnek meg: https://streettraining.hu/balaton-2023

A Street Training Balaton nem a politikáról és a nem is az üzletről szól. Sokkal inkább a tanulásról, a fejlődésről, a tudásmegosztásról, a lehetőségekről, az inspirációról, az ötletekről, a közösségről. A negyedik Street Training Balaton 2023. május 6-án, 14 órakor veszi majd kezdetét Balatonalmádiban a móló melletti ligetben. A részvételhez az előzetes regisztráció szükséges.

vehir.hu
további cikkek
'Mert tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet' 'Mert tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet' 2024. június 15-én, szombat délután a balatonalmádi mólónál ötödik alkalommal rendezi meg a Street Training Balaton tanulási fesztivált a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület a Flow Alapítvánnyal együttműködésben. A másfél órás, ingyenes minitréningeken két idősávban, 14 és 16 órától több, mint 20 trénerrel járhatnak körbe egy-egy témát az érdeklődők kellemes, balatoni panorámás környezetben. 2024. június 12. 11:06 Modern szivarklub nőknek Life&Style Modern szivarklub nőknek Hajdanán a tehetős úriemberek kedvelt helyei voltak a szivarklubok: a dohányfüst közvetlenségében, egy cherry társaságában ki lehetett ereszteni a gőzt, megvitatni ügyes-bajos dolgokat, üzleti sikereket, kételyeket, s nem egyszer egy-egy ilyen laza szivarozgatás vezetett újabb üzleti partnerségekhez, világmegváltó ötletekhez. A Balatoni Női Vállalkozói Egyesület (BENT) eseményein nem szívnak szivart, és cherry-t sem kortyolgatnak, de a működési elv egy picit hasonló: összefogni a balatoni régió vállalkozásait, platformot teremteni a szakmai a kapcsolódásra, így támogatva egymást. Nagyné Czuri Eszterrel, az egyesület elnökével a nemrég nyílt Katedra Coworking Veszprémben ültünk le beszélgetni. 2023. október 15. 22:11 Másfél órás minitréningek a Balaton partján Másfél órás minitréningek a Balaton partján 2021. július 24-én, szombat délután élettel telik meg Balatonalmádiban a móló melletti park. A Street Training Balaton immár második alkalommal várja az érdeklődő, nyitott fiatalokat és idősebbeket a mólónál. Miért? Mert a szervezők, a BENT Egyesület és a FLOW Alapítvány tagjai vallják: „tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet”. Még a szabadban, parkban, a Balaton partján is. És érdemes. 2021. július 7. 15:16 Látható helyi közösség díjat nyert a Balatoni Női Vállalkozói Egyesület Látható helyi közösség díjat nyert a Balatoni Női Vállalkozói Egyesület Harmadik alkalommal adta át a Bridge Budapest a Bridge Vállalkozói Közösségi Díjakat, ennek kapcsán pedig mi is büszkék lehetünk most, hiszen 2021-ben a Balaton női vállalkozóit segítő BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület is elismerést vehetett át. 2021. június 6. 14:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.