Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lauge utolsó másodperces góljával egállal zárult a BL-rangadó!

2023. május 11. 20:25
A házigazda Telekom Veszprém 29-29-es döntetlent játszott a lengyel bajnok Kielcével a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtök esti, első felvonásán.

Az 2022/2023-as kiírás eddigi legfontosabb mérkőzése várt csütörtökön este a Telekom Veszprémre, amely a lengyel bajnok Barlinek Industria Kielcét látta vendégül a telt házas arénában a kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.  

Talant Dujsebajev  együttese a „B”-csoport második helyéről egyenes ágon jutott a legjobb négy közé, míg Momir Ilics csapata az „A”-jelű nyolcas harmadik pozíciójában zárt, de a rájátszásban történelmi győzelmet aratott az ősi rivális OTP Bank-Pick Szeged ellen.

A házigazda soraiból egyedül az egyiptomi átlövő, Omar Jahja hiányzott, aki még tavaly év végén szenvedett súlyos térdsérülést. A helyére éppen az iménti riválistól érkezett „pótlás”: a francia Nedim Remili először bizonyíthatott egykori gárdája ellen.

A találkozót megelőzően a hazai szimpatizánsok egy hatalmas méretű molinóval üzentek kedvenceiknek, amelyen az állt, hogy „Együtt mindenen át!”.

Remili próbálkozásával vette kezdetét a derbi: Wolff bravúrral hárított. A túloldalon Karaljok könyörtelen volt, ahogy nem sokkal később Nahi is. Remili másodszor sem tudott túljárni egykori csapattársa eszén, Karaljok viszont újabb gólt szerzett (4. perc: 0-3). Sicko révén már négy volt közte, de ezt követően Remili sikeresen szépített.

Alex Dujshebaev is feliratkozott a gólszerzők közé, amelyre Remilinek ismét volt válasza. Moryto hétméteresből, Lauge betörésből volt eredményes (8. perc: 3-6). A lengyelek hibáját Marguc jól kihasználta, de ezután Sicko pontos volt. Eldera remek helyzetkihasználását Corrales védése követte (12. perc: 5-7).

Eldera újabb bombájával már csak egyetlen találat volt a különbség a felek között. Kounkoud magabiztosan tüzelt, majd Marguc hétméteresét viszont hárította Wolff. Nahi remek megmozdulása után Marguc javította korábbi hibáját, majd a vendégek labdaeladását Strlek bosszulta meg sikeresen (18. perc: 8-9).

Corrales egymás után két bravúrt is bemutatott, a Veszprém egyenlíthetett volna, ám Mahé elvétette a lehetőséget. Alex Dujshebaev távolról, Strlek közelről volt eredményes. Tournat bombájára Mahé válaszolt, Sipos a pályára lépése után rögvest két percet kapott. Percekig ment az „adok-kapok”, mire Tournat ismét betalált (23. perc: 10-12).

Az „Építők” elhibázott támadása után viszont időt kért Talant Dujsebajev. A Telekom azonban remekül védekezett, majd Ilics Zorán jóvoltából a szépítés sem maradt el. Daniel Dujshebaev jól tüzelt, míg Nilsson csak a kapufát találta el. A lengyelek hibája után büntetőhöz jutott a Veszprém: Mahé szép gólt szerzett (28. perc: 12-13).

Tournat gyors találata után a Kielce újabb hibát vétett védekezésben: Mahé ismét eredményes volt hétméteresből! Danial Dujshebaev találata után Momir Ilics is magához hívta a játékosait. Újabb gólt a házigazda viszont már nem szerzett a szünet előtt; az első játékrészt Daniel Dujshebaev távoli bombája zárta (félidő: 13-16).

A második játékrész kezdetén a lengyelek rögvest eladták a labdát, míg a Veszprém hétméterest harcolt ki. A Wolff helyére érkező Korneckinek sem sikerült túljárni Mahé eszén. A Kielceismét rontott, Strlek így egyre csökkente a különbséget (33. perc: 15-16). Mindkét oldalon eredménytelen támadások következtek.

Lelkiismeretesen küzdött a Veszprém, többször is volt esélye az egalizálásra, ám a lehetőségeket rendre elvétette (38. perc: 17-18). Nahi csavart labdáját megfogta Corrales, de Wolff is kifogott Remilin. Karaljok hibáját ugyanakkor már megbosszulta a Telekom: Marguc révén megszületett az egyenlítés hétméteresből!

Alex Dujshebaev visszavette a fórt, de Eldera szinte azonnal reagált. Corrales védése után pedig már az előnyért támadhatott az „Építők”. Eldera viszont az oldalsó kapufát találta el. Karacic után Lauge tüzelt eredményesen, majd Corrales mutatott egy újabb bravúrt; mindhibába, hiszen Lauge pontatlan volt, eladta a játékszert.

A lengyelek ezt követően viszont teljesen szétestek támadásban, amelyet a Veszprém 3-0-s szériával bosszult meg: Strlek duplázott, Remili követte. Nem kellett sok a vendégeknek, ahhoz, hogy észbe kapjanak: rögvest dupláztak is. Remili viszont ismét megvillant (50. perc: 24-22). Alex Dujshebaev pedig szépített.

A magyar rekordbajnok eladta a labdát, amelyet követően Talant Dujsebajev időt kért. Játékosai meghallották a hangját, Sicko egalizált. Ezt követően Momir Ilics döntött a „taktikai szünet” mellett. Strlek be is vágta a szélről. Tournat egyenlített, Lauge lökete viszont elakadt Wolffban.

Moryto hétméteresből szerezte vissza a vezetést a Kielcének (56. perc: 25-26). Eldera gólja után, Alex Dujshebaev duplázott, Momir Ilics ismét időt kért (58. perc: 26-28). Eldera kétszer egymás után is bevette Wolff kapuját, így 28-28-as egállal kezdődött az utolsó perc; Talant Dujsebajev időt kért.

A Kielce hétmétereshez jutott, Remilit két percre kiállították. Moryto a negyedik hetesét is bevágta, de Rasmus Laugénak az utolsó másodpercben sikerült gyönyörű gólt jegyeznie, így döntetlennel zárult a rangadó (végeredmény: 29-29).

A találkozót az Európai Kézilabda-szövetség a hét mérkőzésének kiáltotta ki, ennek apropóján a legjobb játékost is megválasztották: Jehja Elderra kapta az elismerést.

A párharc visszavágóját jövő csütörtökön (18.45) rendezik Lengyelországban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Telekom Veszprém–Barlinek Industria Kielce 29-29 (13-16)
Veszprém Aréna, 5221 néző. Vezette: Marin, Serradilla (spanyolok)
Telekom Veszprém: Corrales – Marguc 3 (1), Remili 5, Eldera 6, Pechmalbec 1, Lauge 3, Strlek 6
Csere: Cupara (kapus), Ligetvári, Nilsson, Mahé 4 (3), Sipos, Ilics Z. 1
Vezetőedző: Momir Ilics
Barlinek Industria Kielce: Wolff – A. Dujshebaev  6, Kounkoud 1, Karaljok 2, Gebala, Nahi 3, Karacic 1
Csere: Kornecki (kapus), Sicko 4, Moryto 5 (4), Tournat 4, D. Dujshebaev 3, Olejniczak
Vezetőedző: Talant Dujsebajev
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4

Így értékeltek a főszereplők:

Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője:

Fantasztikus mérkőzésen vagyunk túl. Nem kezdtünk jól, érezhető volt rajtunk a nyomás, de sikerült végül megmutatni mindazt, amire képesek vagyunk. Mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet, alig várjuk, hogy a visszavágón ismét bizonyíthassunk a szurkolóinknak.

Manuel Strlek, a Telekom Veszprém játékosa:

Sajnálom, hogy a Kielcével sorsoltak össze bennünket a negyeddöntőben. Úgy vélem, a mindkét csapat megérdemelné, hogy a négyes döntőben szerepeljen. A sorsunk a kezünkben van, a visszavágón meg kell ragadnunk a lehetőséget!

Talant Dujsebajev, a Barlinek Industria Kielce vezetőedzője:

Az első játékrésze lezárult az összecsapásnak, alig várjuk a második felvonást. A teljesítményünkkel elégedett lehetek, de a Veszprémet is muszáj méltatnom, hiszen többször négygólos hátrányból is talpra állt, sőt, egyszer három találattal is vezetett. A dicséret megilleti Momir Ilicset, a Veszprém továbbra is a világ egyik legjobb csapata.

Benoit Kounkoud, a Barlinek Industria Kielce játékosa:

Hatalmas harcon vagyunk túl, amelynek minden pillanatában küzdöttek a felek. Nagyon komoly éjszaka vár ránk jövő héten Kielcében is, mindent megteszünk majd a továbbjutásért.

Képek
Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 3 3 0 0 100 75 25 6
2. GOG 3 3 0 0 104 92 12 6
3. Telekom Veszprém 3 2 0 1 96 95 1 4
4. Porto 3 2 0 1 84 90 -6 4
5. Magdeburg 3 1 0 2 87 88 -1 2
6. Plock 2 0 0 2 49 54 -5 0
7. Montpellier 2 0 0 2 56 63 -7 0
8. Celje 3 0 0 3 88 107 -19 0
Utolsó módosítás: tegnap 21:53
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP-Bank Pick Szeged
Időpont
2023. március 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.