Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elsőként a Veszprém vármegyei rendőrség állt az állatvédelem mellé

2023. május 16. 22:05
Az országban elsőként a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság állt formálisan is az állatvédelem mellé azáltal, hogy kedden délután együttműködési megállapodást írtak alá a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal. Az együttműködés ráadásul nem csak elméleti síkon foglalkozik az állatvédelemmel, hanem konkrét képzések szervezésével és tárgyi eszközök átadásával segíti a rendőrök munkáját az állatvédelem területén.

A veszprémi rendőrkapitányság színháztermében Dékány Balázs, rendőr ezredes, a vármegyei rendőr-főkapitányság vezetője, valamint dr. Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke hitelesítették aláírásukkal a dokumentumot, aminek tartalmáról Dékány Balázs beszélt az ünnepi alkalomkor.

Eszerint

  • a Veszprém vármegyei rendőrök több olyan mobil készüléket is kapnak, amelyekkel gyorsan és egyszerűen le tudják olvasni az állatok chipjét, így hamar megtalálhatják az elkóborolt kutyák gazdáit;
  • az alapítvány érzékenyítő képzések szervezésével segít a rendőrök mindennapi munkájában a stresszhelyzetek feldolgozásában, valamint
  • külön oktatást is szerveznek az állatvédelem területén, hogy a BTK-ban foglaltaknak megfelelően még hatékonyabban tudják végezni munkájukat.

Dékány Balázs azt is elmondta, amikor néhány hónappal korábban megkereste őt Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, nem sokáig gondolkodott azon, hogy az együttműködés mellé áll, hiszen az a segítő szándék, ami a rendőrök munkáját vezérli az állatvédelem területén is ugyanúgy érvényes, mint az embereknél.

Az együttműködés aláírásánál jelen volt a már említett kormánybiztos is, aki a kezdeményezője volt ennek. Ovádi Péter beszédében úgy fogalmazott, állatvédelmi kormánybiztosként azt a célt tűzte ki csapatával, hogy valós élethelyzetekre találjanak megoldást, ebben a munkában pedig kihagyhatatlanok a rendőrök is.

Elmondta, hogy Veszprém vármegyében elsőként mintaprojektként jött létre ez a formális együttműködés, itt vizsgálják meg, hogy mennyire segíti a rendőrök munkáját az, amit ők az alapítvánnyal adni tudnak, ha pedig reményeik szerint beválik mindez, akkor az ország több főkapitányságával is nyitottak arra, hogy kiterjesszék az állatvédelmi együttműködést.

Megemlítette, hogy a két éve megalakított Nemzeti Állatvédelmi Tanácsban a kezdetek óta jelen van az Országos Rendőr-főkapitányság is, itt már szereztek pozitív tapasztalatokat a rendőrség nyitottságáról ezen a téren, valamint többek közt az ő javaslataik is segítettek abban a munkában, amikor kidolgozták az azóta az Országgyűlésben egyhangúan elfogadott szigorúbb állatvédelmi törvényt.

Végezetül dr. Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke mondta el gondolatait, aki elsőként megjegyezte, hogy alapítványuk az egyetlen olyan civil szervezet, amit az állam hozott létre kifejezetten az állatvédelem támogatása érdekében.

Az állatvédelem egyben embervédelem is, hiszen, az az ember, aki az állatokat bántja, abban könnyen felgyűlhet az agresszió, hogy később emberek ellen forduljon, emelte ki a kuratórium elnöke, hogy miért olyan fontos a rendőrök segítsége is abban, hogy visszaszorítsák az állatkínzókat.

Véleménye szerint sokszor elegendő a rendőrök jelenléte is, hiszen Magyarországon kellő tekintete van ezeknek az egyenruhásoknak, így pedig már szikrájában el lehet fojtani az efféle agressziót.

A beszédek után Dékány Balázs és dr. Vetter Szilvia aláírták az együttműködési megállapodást, valamint rögtön a rendezvény után a rendőrök meg is kapták a már említett chip-leolvasókat.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai állatvédelem Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek. 2024. december 16. 21:49 Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! közélet Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2024. december 16. 8:38 Nyolc millió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett első Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Nyolc millió forint támogatás gyűlt össze a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett első Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampányban Első alkalommal került megrendezésre 2024. november 14-20. között az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! kampány, mely során a résztvevő vállalatok a promócióban szereplő termékek vagy szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét ajánlották fel állatvédelmi célokra. 2024. december 7. 10:46 Az állatvédelem sikerének kulcsa a hatékony együttműködés állatvédelem Az állatvédelem sikerének kulcsa a hatékony együttműködés Az állatvédelem sikerességének több kulcsa is van, a legfontosabb talán mégis az, hogy a civilek, a hatóságok és a különböző szakmai szervezetek között gördülékeny legyen az együttműködés. Ezt a folyamatot igyekszik elősegíteni a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, akik az országban második alkalommal Veszprémben szerveztek szakmai napot. 2024. november 27. 15:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.