Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 25. Márk
2025. április 25. Márk

Szabó Péter: Ha kinyílik egy ajtó, azon be kell lépni!

2023. május 17. 11:09
A Practical VLS ügyvezetője, Szabó Péter portálunk megkeresésére elmondta, abban az esetben, ha a veszprémi labdarúgócsapat vasárnap bajnoki címet ünnepelhet, valamint a későbbi osztályozót is sikerrel veszi, akkor fenntartja korábbi ígéretét: az egyesület vállalni fogja az NB II-es tagságot.

Fél évtized eltelt már azóta, hogy Pető Tamás átvette a veszprémi focicsapat irányítását. A bejelentést követően a közvélemény vegyes érzelmekkel fogadta a terveket, hiszen az együttes akkor még csupán a megyei élvonalban a szerepelt. A számtalan nehezítő tényező ellenére viszont a munka töretlenül zajlott, amely két NB III-as bronzérmet követően bajnoki címben is megmutatkozhat.

Történjen bármi az előttünk álló időszakban, amit a klub elért, az már önmagában is hatalmas siker. Anno felvázoltunk egy megújult irányzatot, amely magában foglalt egy azonos időben zajló infrastrukturális és szakmai fejlődést. Előbbi a vírushelyzet, majd az energiaválság következtében döcögősen, de utóbbi hiánytalanul zajlott az elmúlt fél évtizedben

– mutatott rá Szabó Péter, a Practical VLS ügyvezetője.

A Practical VLS a labdarúgó NB III nyugati csoportjának utolsó fordulója előtt két ponttal vezeti a bajnokságot a legfőbb rivális, a Tatabánya előtt. A sors fura fintora, hogy a vasárnapi zárókörben épp ez a két csapat vív majd meg egymással. Az aranyrangadónak a Pápai Perutz Stadion biztosít majd helyszínt, mivel az ajkaiak aznap otthon szerepelnek.

Szabó Péter: Ha feljutunk, vállaljuk az NB II-es tagságot! (archív fénykép)Szabó Péter: Ha feljutunk, vállaljuk az NB II-es tagságot! (archív fénykép)

Az, hogy bajnoki döntőt játszhatunk, a tudatos építkezés eredménye. Vezetőedzőnk, Pető Tamás oroszlánrészt vállalt a sikerben: extra hozzáállást tanúsít a kezdetek óta, kiválóan meccsel, motiválja a játékosait. Nem feledve, hogy a körülmények, amelyek között dolgoznia kell igencsak méltatlanok, mégsem a kifogásokat, hanem megoldásokat keresi. Mindez a játékosainkról is elmondható.

Ha a Practical VLS sikerrel veszi a vasárnapi (17.00) idényzárót, akkor oda-visszavágós osztályozón a szintlépést is kiharcolhatja. A korábbi években a bajnok automatikusan osztályt lépett, ám a szövetség az idei kiírásban változtatott a szabályain. Szabó Péter egy korábbi interjúnkban úgy fogalmazott, feljutás esetén a klub vállalná a szereplést, kérdésünkre fenntartotta állítását.

Ha kinyílik egy ajtó, azon be kell lépni. Természetesen hatalmas dilemmával és teherrel jár egy ilyen döntés, mert senki sem akar azért feljutni, hogy a következő évadban kiessen. Veszprémben azonban hiszünk a lelkiismeretes munkában: építkezünk tovább, ahogy eddig is tettük, kitartóan.

A Veszprém–Tatabánya derbiről portálunk, a vehir.hu élő videós közvetítést fog biztosítani azoknak, akik a helyszínre nem tudnak elutazni. Szabó Péter hangsúlyozta, az egyesület vezetősége amiben csak tud, segít a drukkereknek: a rangadóra ingyenes lesz a belépés, sőt mi több, a klub szurkolói buszokat is indít, részletes információk ezzel kapcsolatban a Pracical VLS Facebook-oldalán olvashatók.

Simon Dani
Domján Attila
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:25
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót FC Győr II.
Időpont
2024. október 26. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 11. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek Practical VSC Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek A Practical VSC ügyvezetője, Szabó Péter a vehir.hu megkeresésére beszámolt a téli játékosmozgásokról. Megtudhattuk, hogy a keret végleges: négy távozó mellett hárman érkeztek. 2025. február 5. 11:29 Szabó Péter: A biztos dobogós helyezés a célunk! Practical VSC Szabó Péter: A biztos dobogós helyezés a célunk! A 2024/2025-ös idény jelentős változásokat hozott a Practical VSC életében. Pető Tamás, a csapat korábbi vezetőedzője, hat sikeres év után az NB I-es Fehérvár FC-hez távozott. Helyét Imrik László vezetőedző és Mohl Dávid másodedző vette át, akik előtt nem kisebb kihívás áll, mint a klub sikertörténetének folytatása. Szabó Pétert, a klub ügyvezetőjét kérdeztük az idény eddigi alakulásáról és a jövőbeni tervekről. 2025. január 1. 14:48 Gólerős csatárt igazolt a Practical VSC Practical VSC Gólerős csatárt igazolt a Practical VSC Csütörtökön hivatalossá vált, hogy a csatár pozícióban szereplő Puska Péter a veszprémi Practical VSC színeiben folytatja pályafutását – számolt be róla az ügyvezető Szabó Péter a vehir.hu-nak. 2024. augusztus 1. 10:18 Practical VSC: Vasárnap bajnoki rajt! Practical VSC Practical VSC: Vasárnap bajnoki rajt! A tavalyi kiírásban bronzérmet szerző Practical VSC vasárnap 17.30-kor a vármegyei rivális Balatonfüred vendége lesz a labdarúgó NB III idénynyitó rangadóján. 2024. július 27. 18:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.