2023. június 6.
//
Norbert névnap

Korai fejlesztő központot hoznának létre Veszprémben

2023. május 20. 15:18
A tervek szerint a központnak az egykori gyermekpszichiátriai épület adna helyet, ahol a koraszülöttek komplex segítséget kapnának a megfelelő fejlődés érdekében.

A statisztikák szerint Magyarországon évente minden 8-10. gyermek a vártnál korábban jön világra – a Covid óta egyre növekedik a számuk az osztályokon. Szerencsére ma már egyre nagyobb eséllyel marad életben akár egy 27 hetes baba is nagyobb károsodás nélkül, az időfaktor azonban nagyon fontos: minél előbb megkapja a megfelelő fejlesztést egy koraszülött, annál nagyobb esélye van arra, hogy utolérje időben érkezett társait, és legkésőbb tíz éves korában már semmiféle nyomát ne lehessen észlelni a korai születésnek.

Éppen ezért is jött létre az a kerekasztal-beszélgetés pénteken a Hangvillában a Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete és a FICSAK Veszprém szervezésében, ahol szakemberek, dr. Mátay Lilla főorvos, a Perinatális Intenzív Centrum vezetője, neonatalógusok, konduktorok és gyógytornászok, Hegedűs Barbara alpolgármester, az eltérő fejlődésmenetű vagy speciális nevelési igényű gyermekeket és az őket nevelő családokat segítő Voluntas Egyesület, a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársai, valamint 2015 óta az osztályon megfordult koraszülöttet nevelő családok vettek részt annak érdekében, hogy megvitassák egy társadalombiztosítási alapon működő koraszülött fejlesztő központ létrehozását.

Rábaközi Rita, a FICSAK Veszprémi Alapítványának és a 2004 óta működő Balatonfüredi Muzsikusok Egyesületének elnöke, zeneterapeuta, a találkozó szervezője kérdésünkre elárulta, 2016 óta dolgozik önkéntes munkában a koraszülött osztályon mint zeneterapeuta, A Te Hangodat Ismerem Alapítvány programjának keretében, hogy a zene gyógyító erejével segíthesse az inkubátorban lévő babák fejlődését. 2018-ban két társa, Kizlinger kata és Sári Kata is csatlakozott hozzá, így már a hét majdnem minden napján részt tudnak venni az osztály életében.

Önkéntes munkájuk során első kézből tapasztalták meg, mennyire nagy szerepe van a korai fejlesztésnek, s milyen jó lenne, ha erre minél több érintett családnak lenne lehetősége. Innen jött az ötlet, hogy indul a VEB 2023 pályázatán, melynek eredményeként zeneterápiás foglalkozásokat tartanak anyukáknak a koraszülött osztályon, illetve létrejött a koraszülött családok találkozója és a kerekasztal-beszélgetés.

Mint megtudtuk, egy olyan komplex fejlesztő központot álmodtak meg Veszprémben, ahol többek között konduktorok, gyógytornászok, zeneterapeuták támogatnák a koraszülötteket és családjaikat abban, hogy a gyerekek legkésőbb tíz éves korukra utolérjék fejlettségi szintben időben érkezett társaikat. A tervek szerint a központnak az egykori, még felújítás előtt álló gyermekpszichiátriai épület ad majd otthont, melynek létrejöttét az önkormányzat 50 millió forinttal támogatja és legkésőbb 2024-ben nyitna meg. A fenntartó a Katolikus Szeretetszolgálat lesz. A központ szolgáltatásait az érintettek tb alapon vehetnék igénybe, ugyanakkor annak működéséhez folyamatosan lehetne támogatni az alapítványon keresztül.

Fotó: koraifejleszto.huFotó: koraifejleszto.hu

A találkozón emellett nem csak a központ létrejöttének és működésének részleteit vitatták meg a résztvevők. A szervezők külön programmal is készültek a koraszülött gyermekeknek és családjaiknak. A délután során fellépett az Ovimuzsika Zenei Együttes, Tóth-Rompos Patrícia és Tóth Péter, valamint Rábaközi Rita, akik 2014 óta tartanak együtt ovisoknak és kisiskolásoknak szóló interaktív foglalkozásokat országszerte, míg Csizmás Ági egy saját dalt hozott, melyet kifejezetten a koraszülöttek ihlettek, és amellyel az őket segítő orvosoknak, ápolóknak és gondozóknak szerette volna kifejezni tiszteletét.

Bertalan Melinda

További cikkek

Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Megkapja a neki járó fényt Veszprém egyik ikonikus látványossága, a Viadukt, de mellette a Városháza, a Tűztorony és a Hősök kapuja is fényesebb lesz hamarosan.
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
Mutatunk pár érdekességet a dióról, hogy mi minden rejlik egy kemény csonthéj mögött.
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Az emelkedő tengerszint és a város süllyedő alapja nagy veszéllyel fenyeget. Olaszország nem szeretné, hogy a várost örökre elnyelje a tenger, így a katasztrófa elkerülése érdekében különböző szabályozásokat vezetnek be, és ötletekkel állnak elő.
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára.