Azt szögezzük le az elején, hogy egy ház falára felfesteni valamit, nem minden esetben illegális. Ebből kaphatott Veszprém népe ízelítőt az elmúlt években, amikor Ozsváth Gergely „Mentha” a Hősök zenekar egyik frontemberének jóvoltából négy társasház tűzfalára valamilyen Veszprémhez kapcsolódó tematikus kép került fel, több tízméteres nagyságban. Ezt hívja a szakma mural-festménynek, ami ma már népszerűségét tekintve kiemelkedett az underground művészetek sorából, viszont, ami jelen esetben még fontosabb, egy legális tevékenységről van szó, amikor a művész fent lóg a ház falán és szórópisztolyból, vagy a festőhengerével megalkotja a képet.
Ehhez persze egy sor engedélyeztetésen kellett átesni előtte, többek közt a város önkormányzata szakértők bevonásával településképileg is megvizsgálta, hogy valóban illik-e a környezetbe, gazdagítja-e a város összképét egy ilyen alkotás. Illetve sokak számára azonosulható-e az ábra, tartalmazza-e azokat a jegyeket, amelyek minimális elvárásként felmerülnek egy művészeti értékkel bíró festménnyel kapcsolatban, legyen szó egy vászonképről, vagy egy mural-festményről.
A szóban forgó illegális graffitik azonban ezek közül egyiknek sem felelnek meg. Azaz senki nem engedélyezte őket, mi több, büntetendő kategóriába tartoznak, valamint nem illenek a környezetbe és nem is lehet velük jó érzéssel azonosulni, miután egy szűk rétegen kívül senki nem érti, hogy pontosan mit jelentenek.
Hogy mégis megértsük, miért jelennek meg ezek az egyszerű ember számára csak „falfirkaként” aposztrofált ábrák a városban, egy olyan személyt kérdeztünk, aki jártas ezekben a körökben, igaz, ma már ő is legális keretek közt űzi ezt a tevékenységet.
Ozsváth Gergely, „Mentha” rögtön tisztázott is néhány részletet a graffitis társadalommal kapcsolatban, amikor erről kérdeztük. Tőle tudjuk, hogy ezek a „falfirkák” valójában a graffitisek „tagelésének” a részei, azaz mindenkinek van egy saját „aláírása” amivel kvázi megjelöli a területét egy városon belül.
Ezek alapján akár azt is hihetnénk, ha minél többször találkozunk ugyanazzal az ábrával, akkor annak az alkotója az „igazi Jani” a városban ezen szubkultúrán belül, hiszen a graffitisek pontosan tudják, hogy melyik jelzés kit takar. Mentha azonban gyorsan árnyalja ezt a képet azzal, hogy a graffitisek körében nem a tagek mennyisége számít igazán mérvadónak, hanem, hogy hova fújja fel a kapucni alá rejtőző arc a saját jelét. Például egy térfigyelő kamerákkal zsúfolt belváros házfalára, vagy egy tízemeletes háztömb tetején a gépház oldalára felrajzolt ábra sokkal nagyobb respectet képvisel ebben a társadalomban, mint egy sikátor összefirkálása.
Arról nem is beszélve, hogy ezeken a felületeken számtalanszor jelennek meg a „Szeretlek Mari” „EDDA” „Itt járt Peti és Józsi” feliratok is, vagy ehhez hasonlók. Ezek nem részei a graffitis életérzésnek, bármennyire is az átlagemberek összemossák a kettőt, teszi hozzá Mentha. Visszatérve a tagekhez, Menthától megtudtuk, hogy nem is pontosan a feliratból tudják egynást beazonosítani, hanem annak a stílusából. Hiszen bármit is ír fel valaki, a saját stílusát nem tudja meghazudtolni, a mély graffitis társadalomban pedig ezeket tudják egymásról.
Sok városban egyébként az illegális graffitizés kordában tartása érdekében kijelölnek, vagy építenek olyan falakat, amelyeket aztán odaadnak a graffitiseknek, hogy azok szabadon kiéljék kreativitásukat rajta, bármilyen szankció nélkül. Erre jó példa Prágában a Lennon-fal, de Mentha Veszprémből is emlékszik ilyenre, amikor bő húsz évvel ezelőtt a Lovassy Gimnázium azóta átépített tornatermének hátsó falán engedélyezte az akkori igazgató, hogy a szürke betonra bármit felfújjanak festékkel a graffitisek.
Ez persze legfeljebb csak csökkenti az utcai graffitik számát, hiszen, ahogy Mentha folytatta, sok graffitis úgy tartja, neki nem kihívás legál-falakra festeni, sokkal inkább a kockázatosabb helyszíneket keresi. Velük szemben állnak a legál-graffitisek, akik megelégszenek azokkal a falakkal, amiket megkaptak a várostól. Mentha is ide sorolja magát, bár sosem tagadta le, hogy volt idő, amikor ő is bujkált még a biztonsági őrök elől egy-egy magánterületen graffitizés közben.
Ezek után megkerestük a veszprémi Polgármesteri Hivatal illetékeseit is, hogy feltegyük kérdéseinket az illegális graffitik megjelenésével és azok eltávolításával kapcsolatban.
Dr. Fejes István aljegyző tájékoztatása szerint az 1 m2-nél nagyobb felületet meghaladó – és itt olyan felületről beszélünk, ami közterület, vagy közterületről látható – falfestés készítése bejelentéshez kötött.
A "Restaurant" felirat szabályos, alatta már nem
Ezt kell tehát betartania azoknak, akik nem az előbb taglalt illegális graffitizők közösségéhez tartoznak. Ugyanakkor, ha magántulajdonon jelennek meg ilyen nem kívánatos feliratok a tulajdonos beleegyezése nélkül, azaz valaki éjszaka telefirkálja a háza falát, az önkormányzat még nem indít településképi kötelezettségi eljárást.
Más a helyzet a közterületeken lévő graffitik esetében. „A felmerülő eseteket - a középületeken, közterületi berendezéseken - annak helyétől és tartalmától függően kezeljük. Amennyiben tiltott szimbólumokat, vagy a közerkölcsre zavaró elemeket tartalmaz, azonnal intézkedünk az eltávolításáról. Ez évente egy-két esetet jelent, költsége 50-100 ezer forint alkalmanként” - állt az aljegyző portálunknak adott válaszában.
Egy "politikai véleményalkotás" vélhetően még a 2010-es évekből
Hogy ezek után mégis milyen szankciók várhatnak az illegális graffitizőkre és, hogy honnan érkezik a bírság, arról dr. Fejes István úgy nyilatkozott portálunknak: illegálisan felfestett graffiti esetében a rendőrség hatáskörébe tartozó szabálysértési eljáráson kívül nincs lehetőség szankcionálásra, így településképvédelmi bírság kiszabására sem. Rongálás szabálysértése miatt évente egy-két alkalommal tesz az önkormányzat szabálysértési feljelentést.
Megnéztük a magyar Büntető törvénykönyvben, hogy a jog pontosan hogyan rendelkezik a rongálás szabálysértéséről, vagy bűncselekményéről. A kettőt az különbözteti meg, hogy 50 ezer forint okozott kár alatt még csak szabálysértést követ el az, aki, aki illegális falfirkát készít, fölötte már bűncselekményt. Utóbbinál kisebb károkozás esetében akár egyéves börtön is fenyegetheti az elkövetőt, már ha elkapják és rá tudják bizonyítani a tettét. Amennyiben védett kulturális javakat, épületeket, tárgyakat, vallási helyszíneket – értsd: templomot – vagy temetőt rongál meg, a szabadságvesztés már három évre is rúghat. A Btk. ezen logika mentén egészen tízéves szabadságvesztést is kilátásba helyez, de ott már különösen nagy értékű kárt kell okoznia az elkövetőnek, ebbe a kategóriába már nem sorolhatók az egyszerű utcai falfirkászok.
