Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet

2023. június 2. 15:15
Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én.

A Gizella Nőikarral közös, a szent fiatalkorát és példaértékű sorsvállalását feldolgozó összművészeti produkció a Rendhagyó terek előadás-sorozat legfrissebb darabja. Szőke Kavinszki András igazgató elmondta: Varga Richárd, a VEB2023 kulturális projektmenedzsere három évvel ezelőtt kereste meg, hogy vegyenek részt ők is a sorozatban. Azóta elkészült a Betyárok ideje – Gombóc, stukker újratöltve című különleges gasztroszínházi előadás, melyet a Folly Abrobértum vendéglőjében mutattak be, ezúttal pedig Szent Margit legenda címen viszik színre az Árpád-házi szerzetesnő életét, stílszerűen a veszprémi Margit-romoknál tartva a bemutatót.

A direktor szerint a hely minden szegletében hordozza a történelmet, fontos szerepet tölt be a veszprémiek életében, így amikor Kovács Géza rendezővel leültek ötletelni, gyakorlatilag magától adódott a téma. Ráadásul a lokálpatriotizmus erősítésén túl ezzel egy másik fontos vállalását is tudja teljesíteni a teátrum: nevezetesen azt, hogy a nem kifejezetten bábszínházi célközönséget, az általános iskola felső tagozatosait és a gimnazistákat is megszólítják.

– Ez a történet sok szálon kötődhet a mai fiatalokhoz is. Adott egy fiatal lány, akit az ország megmentéséért felajánl a családja az egyháznak – gyakorlatilag egy kolostorba löki őt a politika, s bár az később is saját kénye-kedve szerint alakítaná a hercegnő sorsát, amikor mentességet adnak neki, ő addigra saját maga dönt. Vállalja sorsát, még ha azt nem is maga választotta, és kitart Jézus mellett. Tettével pedig ma is fontos üzenetet közvetít: még ha más is lökött bele, saját sorsunkért vállalnunk kell a felelősséget, és az értékeinkért, elveinkért ki kell állni – fogalmazott Kovács Géza Blattner-díjas művész.

A darab tehát, melyet Szálinger Balázzsal közösen jegyez a rendező, egyszerre archaikus és korszerű, nyúl vissza a múlthoz és szól a jelennek, a tartalmat pedig a forma is leköveti: a műfaját tekintve zenés bábmoralitás a görög kórusokat is megidézi a Gizella Nőikar szerepeltetésével.

Az előadást először június 6-án és 7-én 20 óra 30 perces kezdéssel láthatja a közönség a Margit romoknál, majd a következő évadban sorozatban is megtekinthetik, várhatóan a bábszínházban, illetve szabadtéren.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. tegnap 9:07 Kézzel írt Balaton kultúra Kézzel írt Balaton Különleges irodalmi kiállítás nyílt meg pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban: magyar költőknek a Balatonról írt verseinek kéziratait mutatják be a közönségnek – összesen százhetet. 2025. május 16. 23:28 A szerzetes is ember Life&Style A szerzetes is ember Ha egy hollywoodi filmrendező holnap úgy döntene, hogy filmet készít egy szerzetesrendről, a castingra minden bizonnyal csak idős, szakállas férfiakat hívna. A film cselekménye pedig kimerülne annyiban, hogy a szerzetesek egy sötét helyen szótlanul kódexeket másolnak, vagy egész nap csak zsolozsmáznak. Ha pedig valaki a monostor falain kívülről bekopogna hozzájuk, ijedten néznének egymásra. Mindez távolabb nem is állhatna a valóságtól. A keresztény szerzetesrendek talán az utolsó olyan közösségek a földön, akik életvitelükben a mai napig ragaszkodnak azokhoz a középkori regulákhoz, amiket az elődök írtak le, mégis az, amit üzenni szeretnének a világnak, nem is lehetne XXI. századibb. Mihályi Jeromos atyával, a tihanyi bencések perjelével a monostor falain belül találkoztunk, hogy az ő segítségével megismerjük a kívülállók számára misztikus és spiritualitással átszőtt szerzetesi világot. 2025. május 17. 7:31 Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Idén első alkalommal kapcsolódik össze a VI. Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája. Az események összehangolását a Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közösen valósítja meg, tovább erősítve a város pezsgő zenei életét. A sajtótájékoztatót május 14-én tartották a Hangvillában, ahol a rendezvények részleteit is bemutatták. 2025. május 15. 11:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.