A Mount Everestet évente átlagosan 800 ember mássza meg, s a legfiatalabb eddig 13 éves volt. A csúcs nem veszélytelen, a különböző becslések 300 és 330 közé teszik az itt életüket vesztett sportolókat. A hegy az évnek csak bizonyos időszakaiban mászható, ezért sokszor olyan tumultus van a csúcs előtt, mint egy bevásárlóközpontban advent utolsó vasárnapján. Persze ez nem von le semmit a teljesítményből, amit a csúcs megmászása jelent, de a hegy emiatt hatalmas környezeti terhelésnek van kitéve.
Sokan ebbe bele sem gondolnak. Kevés fotó készül a mászás dicstelen részéről, a temérdek szemétről, amit a mászók felhurcolnak. Otthagyott sátrak, hálózsákok, derékaljak, ételmaradékok és azok csomagolásai, különféle eszközök. Mind-mind nagy gödrökben végzik, vagy a szél széthordja őket szerte a környéken. Az alaptábor emiatt úgy néz már ki, mint egy elhanyagolt szeméttelep, mivel a szemétszállítást a világ nyolcezresei közt megoldani nem könnyű, sőt, szinte lehetetlen vállalkozás.
Jelenleg a lebomló anyagok technológiája messze nem tart ott, hogy képesek legyenek a magashegyi hegymászók felszerelését ilyen anyagból biztosítani, pláne egy Mount Everest-expedícióra. Addig marad sajnos a szemetelés, mit sem törődve azzal, mekkora károkat okoz ezzel a szenvedélyének hódoló pár száz profi sportoló.
Bódi Ábel
