Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Debütál a Hungarian Ballet Grand Prix

2023. június 26. 13:42 // Forrás: Salt Communications
Június 26-án indul, június 29-én este pedig nagyszabású, nyilvánosan megtekinthető gálaműsorral ér majd véget az idén debütáló Hungarian Ballet Grand Prix, amelyre többek közt Japánból, Kínából, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek versenyzők.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében megvalósuló nemzetközi verseny zsűrijében a hazai és nemzetközi balettélet olyan kiválóságai kaptak helyet, mint Solymosi Tamás, Aradi Mária, Dózsa Imre, Leblanc Gergely, valamint Agnese Andersone, Tatiana Melnik, Mirzoyan Albert és Kateryna Kukhar. A versenyprogramon túl a szervezők mesterkurzusokkal és Balaton-parti szabadidős programokkal is várják a 7-18 éves növendékeket. A gálaműsoron a legjobb eredményt elérő növendékek, valamint a Magyar Állami Operaház balettcsillagai is látványos produkcióval lépnek fel. 

Számos európai országból (többek közt Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Lettországból, Portugáliából és Ukrajnából), valamint a tengerentúlról (Japánból, Tajvanról, Kínából és az Amerikai Egyesült Államokból) is érkeznek az idén június 26. és 29. között debütáló Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettverseny résztvevői. 

Fotó: HybridArt | HBGPFotó: HybridArt | HBGP

A megmérettetésre a 7-18 éves balettnövendékek amatőr és profi kategóriában, klasszikus és kortárs produkciókkal nevezhettek, a döntőben pedig több mint 150 balettnövendék mérheti majd össze tudását és tehetségét.  

A helyszín a veszprémi kulturális év legfontosabb, leglátványosabb kulturális fejlesztése, a májusban megnyílt ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ, melynek célja épp a Hungarian Ballet Grand Prix-hez hasonló események befogadása. A város tánccal, sporttal és mozgásművészetekkel foglalkozó egyesületeinek új otthonában a klasszikus balett mellett a jazzbalett, a néptánc, a hip-hop, a modern és kortárs tánc, a falmászás, a taekwondo, a légtánc és a jóga műfaja is évtizedekre szólóan talál új otthont a VEB 2023 EKF program fejlesztéseinek köszönhetően.

Fotó: HybridArt | HBGPFotó: HybridArt | HBGP

A Hungarian Ballet Grand Prix zsűrijében a hazai és nemzetközi balettélet kiválóságai kaptak helyet. A zsűri elnöke Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett és Balettintézet igazgatója, a legjobbnak járó díj odaítélésében pedig Aradi Mária, Balázsi Gergő Ármin, Dózsa Imre, Leblanc Gergely, Pongor Ildikó, valamint Agnese Andersone, Tatiana Melnik, Mirzoyan Albert és Viktoria Podolskaya is részt vesz. Ugyancsak zsűritagként, valamint a verseny díszvendégeként érkezik Veszprémbe Kateryna Kukhar, az Ukrán Nemzeti Opera prímabalerinája, a Kijevi Nemzeti Balettiskola igazgatója is.  

A Hungarian Ballet Grand Prix programja június 29-én az ActiCityben megrendezett nagyszabású gálaműsorral ér véget. A program 17.00-kor Hampel Katalin divatbemutatójával kezdődik – ehhez DJ Bootsie szolgáltat zenei aláfestést, ugyanakkor fellép ifj. Sárközy Lajos is. Ezen az esten a legjobb eredményt elért táncosok mellett az Operaház balettművészei Hans van Manen/Astor Piazzola 5 tangó című egyfelvonásosát adják elő. 

Fotó: HybridArt | HBGPFotó: HybridArt | HBGP

A Hungarian Ballet Grand Prix programjai a mesterkurzusokat kivéve nyilvánosan látogathatók. A versenyprogramra, a döntőre, valamint a június 29-ei gálaműsorra a rendezvény ideje alatt az ActiCityben lehet jegyet vásárolni. A 29-ei gálaműsorra jegyek 6000 Ft-ért megvásárolhatók a verseny ideje alatt, valamint a gála napján az ActiCityben.

vehir.hu
további cikkek
Hatalmas közönségsiker volt a FootNotes Dance jubileumi gálája kultúra Hatalmas közönségsiker volt a FootNotes Dance jubileumi gálája Szombaton a Hangvillában tartotta tizedik Félévzáró előadását a veszprémi FootNotes Dance Company táncegyüttes. A szervezők több tucat olyan produkcióval készültek, amiket korábban még nem láthatott a közönség, a siker pedig nem maradt el. 2025. január 29. 0:30 Latin ritmusokkal hangolódtak az újévre kultúra Latin ritmusokkal hangolódtak az újévre Tangózenével és argentin táncokkal indították el a 2025-ös évet a latin ritmusok kedvelői Veszprémben szombaton az Ipari Technikum könyvtárában tartott bálon. 2025. január 13. 16:05 Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Európa Kulturális Fővárosa Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Veszprém és a Bakony-Balaton régió számára az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as cím elnyerése és megvalósítása mérföldkő volt, amely új lendületet adott a helyi közösségeknek és a kulturális életnek. Ezt a kiemelkedő évet és az általa elindított kezdeményezéseket egy átfogó dokumentumfilm örökítette meg, amelyet pénteken mutattak be elsőként a FOTON Audiovizuális Centrumban. A film és az azt követő panelbeszélgetés bemutatta, hogyan született meg az ötlet, milyen háttérmunka zajlott az események mögött, és milyen irányokban folytatódhatnak az EKF által elindított folyamatok. 2024. november 15. 23:25 A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával interjú A kezdeti bizonytalanság után valódi együttműködés jött létre – interjú Mike Friderikával, az EKF programfejlesztési igazgatójával Dr. Mike Friderika nyolc éven át meghatározó szereplőként vett részt, már a kezdetektől, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban, amely új alapokra helyezte Veszprém és a Bakony-Balaton régió kulturális életét. 2024. november 12. 17:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.