Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lengyel díjat kapott Porga Gyula

2023. június 27. 10:52
A veszprémi polgármester szombaton vette át a Szent László-díjat, ez a legmagasabb kitüntetés, amit valaki megkaphat a Magyarországon élő lengyelektől.

Az ünnepélyes átadót szombaton tartották Budapesten a magyarországi lengyelség napja alkalmából, amely a Szent István-bazilikában kezdődött szentmisével, majd az Aranytíz Kultúrházban folytatódott. Itt volt a díjátadó is, ahol a Szent László-díj mellett a a Magyarországi Lengyelekért-díj is gazdára talált.

Porga Gyula méltatásában elhangzott: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal is jó kapcsolatot ápol, célja, hogy Veszprém a magyar települések közül a „leglengyelesebb” város legyen. Ennek érdekében többek között Veszprém testvérvárosi szerződést kötött Tarnów-val, a két településnek pedig közös hagyományai, tradíciói vannak már.

A lengyel nemzeti ünnepekről is mindig megemlékeznek Veszprémben, valamint sosem marad el a két nép barátságának ünnepe sem. 2018-ban egy egész héten át a lengyeleket ünnepelte a város, gazdasági, gasztronómiai, művészeti, kulturális, egyetemi és sport programokkal, ami szintén tovább mélyítette a két nemzet barátságát. Kiemelték, hogy a polgármester ezeken az eseményeken mindig személyesen is részt vesz.

Porga Gyula a díjátadónPorga Gyula a díjátadón

2021-ben Veszprém önkormányzata egy belvárosi parkot is elnevezett a barátság jegyében, a Lengyel- Magyar Barátság parkban pedig Lech Kaczynski domborművét is felavatták. Ez a köztér a Hangvilla mellett található.

Az Európa Kulturális Fővárosa évad programjai között is számos lengyel esemény van, így néptáncos, iskolai, zenekari, írói és színházi produkciókkal is színesítik a kulturális évadot a lengyel vendégek. „Az, hogy ez mind megvalósuljon, olyan városvezető kell, aki a városában szívesen fogadja be a lengyel kultúra, sport, művelődés képviselőjét. Porga Gyula ilyen városvezető” - áll a laudációban.

Porga Gyula köszönőbeszédében háláját fejezte ki a díjért és úgy fogalmazott, ez igazi csapatmunka eredménye.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.