A Tihanyi-félsziget gödrös felőli oldalán a part mellett áll egy impozáns neoreneszánsz épület. Távolról bárki azt is gondolhatná, hogy valamelyik sokcsillagos balatoni hotel az, vagy egy újabb oligarcha rendezkedett be a tó partján. Pedig a valóságtól mindez nem is állhatna távolabb. A közel százéves épület nem luxusszálloda és nem sürögnek benne a komornyikok. Helyettük viszont biológusok annál inkább.
Az épület ugyanis immáron majdnem száz éve a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetnek, valamint jogelődjeinek ad és adott otthont. Az elsőre idegennek tűnő elnevezés akár össze is zavarhatná a laikusokat, arra ösztökélve őket, hogy inkább haladjanak tovább a kompkikötő, vagy a szabadstrand felé, hiszen az idegen eredetű „limnológia” szó a „kutatóintézettel” együtt sok érdekességet látszólag nem hordoz magában. Holott az a munka, ami az épület falai között zajlik így vagy úgy mindenkire hatással van, aki kapcsolatba kerül a Balatonnal.
A limnológia ugyanis röviden összefoglalva az édesvizek tudománya. A görög limné – tó – és logosz – valaminek a tana – szavak kombinációjából alakult ki, a gyakorlatban pedig magában hordozza a kémiát, biológiát, ökológiát, de mindent az édesvizek nézőpontjából. A tihanyi apátsági hegy lábánál tehát a Balaton élővilágát kutatják, azt az organikus rendszert, ami folyamatosan változik, reagál az emberre, az éghajlatra, néha ráadásul nem is magától értetődő módon. Az itt dolgozók feladata, hogy megértsék azokat a folyamatokat, amik végbe mennek a „magyar tengerben”. Köztük Preiszner Bálinté is, aki a hal és konzerváció ökológiai kutatócsoport tudományos munkatársa és a Veszprém-Balaton Calling podcast vendégeként válaszolt a Balatont érintő kérdésekre, nem egy alkalommal eloszlatva tévhiteket, de rávilágítva más fontos folyamatokra.
A szovjet űrprogramtól vissza a Balaton élővilágához
Kollégáihoz hasonlóan ő is minden munkanapon a már említett villaszerű épületbe megy dolgozni, aminek saját partszakasza, sőt kikötője is van. Hogy a XXI. század Balaton-kutatói ilyen körülmények közt dolgozhatnak, a nagy elődöknek köszönhető, ehhez pedig bő száz évet kell visszautazni az időben. Sőt, még annál is többet, hiszen a Balaton történetével, geológiájával és élővilágával összehangoltan először 1891-ben kezdtek el foglalkozni. Azokat az eredményeket Lóczy Lajos egy 32 kötetes tanulmányban – ez volt A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei – foglalta össze. Ez a mű nemzetközi színtéren is nagy sikert aratott és többek közt ezen felbuzdulva Bethlen István miniszterelnök Klebelsberg Kunó vallási és közoktatási miniszterrel karöltve eldöntötték, hogy a tó partján kell felépíteni egy kutatóintézetet. Persze ellenzői akkor is voltak a magyar országgyűlésben, egy képviselő a parlamenti vitában állítólag azt mondta: „Minek egy ekkora gondban lévő országnak csiborpatkoló?” De Klebelsberg hajthatatlan volt, ő a biológiai kutatásokban látta az ország kitörését, így 1927-ben Tihanyban megnyitott a Kotsis Iván által tervezett épületben a mai Balatoni Limnológiai Kutatóintézet elődje.
A kutatóintézet, fölötte a tihanyi apátság (fotó:turistamagazin.hu)
Létrehozásában nemzetközi szervezetek is segítettek, többek közt a Rockefeller Alapítvány is, ennek is köszönhetően a kor legmodernebb laboratóriumát sikerült berendezni. Amellett, hogy saját akváriumháza is volt, még a Fekete-tengerből hajókon ideszállított tengervizet is tároltak az épület tetején lévő tartályokban. Az évek során olyan kutatók is megfordultak itt, mint Szent-Györgyi Albert. A II. világháborúban a Vöröskereszt vette védelme alá, így a kutatóintézet és berendezése megmenekülhetett a pusztítás elől, ezután a szocializmus szürke évtizedeiben is megmaradhatott tudományos vonalon. Igaz, tevékenységét akkor kiszélesítették és már neurobilológiai kutatásokat is végeztek itt. Még saját nyúlfajta kitenyésztésébe is belevágtak, valamint szabadalom is született itt egy olyan algafaj kitenyésztése után, ami a tervek szerint az űrhajókon állított volna elő oxigént az asztronautáknak. De a 70-es évek nagy balatoni nád- és halpusztulása arra késztette a pártvezetést, hogy ismét a limnológia felé tereljék a kutatóintézet munkáját. Ez az irányvonal pedig a mai napig tartja magát.
A hattyú mindig is balatoni madár volt
A Balatonban körülbelül 40 halfaj él, viszont ennél is több madárfajnak – körülbelül 260 – adnak otthont a nádasok és a környékbeli természetközeli helyek. Közülük az egyik legismertebb a bütykös hattyú, amit sokan egy külföldről betelepített madárfajnak gondolnak, holott a XIX. századig együtt élt a Balatonnal. Akkor az élőhelyeinek elpusztítása és a vadászat miatt is szinte eltűnt a környékről és csak az 1970-es években jelent meg újra, miközben a Kárpát-medencében végig őshonos volt.
A Balaton egy nagy koktél
A szovjet űrprogram kihívásai helyett ma már sokkal inkább a lokális jelenségekre és problémákra keresik a választ. Ezek közül az egyik a Balatonban megtalálható kemikáliák felkutatása és elemzése. Azzal nem árul el nagy titkot Preiszner Bálint sem, hogy főleg az emberi ténykedés miatt jutnak ezek a kémiai vegyületek a tóba. A naptejet nyáron például nem nehéz kimutatni, de vizsgálják a gyógyszermaradványok, a szennyvízzel érkező fogamzásgátló szerek jelenlétét is a vízben, ahogy a mikroműanyagokat is. Több érdekes kutatás is született arról, hogy például egy nagyobb tóparti fesztivál után milyen mértékben nő meg hirtelen egyes nem odaillő anyagok aránya a Balatonban. Viszont fesztiváloktól függetlenül is több tucat ilyen vegyület van, némelyik olyan kicsi koncentrációban, hogy valahol a kimutathatósági hatérérték körül mozog. Az élővilágra gyakorolt hatásuk nem is önmagukban jelentős, hanem akkor, amikor koktélt alkotnak más toxikus anyagokkal. Hogy ezek milyen hatást gyakorolnak egyes növény-, rovar-, hal-, vagy akár madárfajokra, az már komoly kutatómunkát igényel, amit a kutatóintézetben elvégeznek.
Ahogy az is, hogy iható-e önmagában a Balaton vize. Habár számos közéleti szereplő rendszeresen demózza a médiában azt, amikor megmeríti poharát és megissza a tó vizét, a kutatók mégsem ajánlják a szomjoltásnak ezt a formáját. Nem azért, mert mérgező lenne a víz, a Balaton valóban jó minőségű, de mégsem egy csapból kifolyó ivóvíz.
Ezek a tanulmányok aztán a döntéshozók asztalán landolnak, vagy tudományos folyóiratokban, amikben, ha valaki a sorok között olvas, olykor akár meglepő, a mainstream közvélekedéssel ellentétes megállapításokkal is találkozhat.
Ha túl alacsony, nem jó, ha túl magas, az sem jó
Ilyen például a Balaton vízszintjének helyzete. Valószínűleg sokan emlékeznek még arra, amikor a kétezres években már a vészharangot kongatták a tó alacsony vízszintje miatt. Akkor voltak olyan hangok, amik a Balaton kiszáradását vízionálták a közeljövőben, ma mégis eljutott oda a helyzet, hogy a Sió-csatornán hajókat tudnak felúsztatni a Balatonba. Akár tapsolhatnánk is ennek az állapotnak, de a mögöttes okokat és főleg a hatásokat megismerve már nem ennyire optimista a helyzet. A magas vízállás ugyanis kedvez az algák elszaporodásának, mint 2019-ben is történt, ami aztán láncreakcióként az élővilág számos szegmensére kihatással van.
MTI
De ha adott a Sió, amivel mesterségesen lehetne a Balaton optimális vízszintjét belőni, akkor sokszor miért nem élnek ezzel a lehetőséggel? Az egyik válasz már az emberi igényekben keresendő. Pontosabban azokban a magánhajókban, amik ott sorakoznak a kikötőkben, de méretük és merülésük nem pont a Balaton átlagos vízszintjére van szabva. Többek közt ezek miatt is szükséges a tó vizét mesterségesen magasabban tartani, a természet viszont reagál erre a helyzetre, vagyis próbál reagálni.
A nádasok például nem kedvelik ezt a folyamatosan magas vízállást, ilyenkor természetesen elkezdenek, vagyis elkezdenének a part felé terjeszkedni, ahol viszont sok esetben be vannak határolva.
Persze hangzott már el olyan indok is a tó mesterségesen magasan tartott vízállása kapcsán, hogy egyfajta betárazást végeznek az aszályosabb nyári hónapokra. A logika még meg is állná a helyét, viszont itt jön képbe a klímaváltozás problémája, ami elsősorban megint nem a Balaton kiszáradásával fenyeget, sokkal inkább az évi csapadékmennyiség aránytalan eloszlásával, amitől sokkal rapszodikusabb lesz a vízszint ingadozása, ez pedig újabb élettani folyamatok feltérképezésére készteti a kutatókat.
Nádas Balatonalmádi mellett
Csak keresik az okát a törpeharcsa elszaporodásának
Mindez már nem igaz a törpeharcsára, ami ugyan egy észak-amerikai faj, mégis évtizedek óta jelen van a Balatonban is. Önmagában ezzel még semmi probléma nem lenne, de az utóbbi pár évben rendkívüli módon megnőtt a populációja. Nem tudjuk pontosan, hogy mi miatt szaporodott el annyira, hogy néha kikötőkben is jól látható, ahogy rajban úsznak az egyedek, de a kutatók szerint nem kizárt, hogy a Balaton vízszintjével is összefüggésben lehet. Ugyanis a törpeharcsa kedveli a sűrű növényzetet, ahová elbújhat. A magas vízszint pedig kedvez az ilyen hínáros területeknek, ami kiváló ennek az invazív fajtának. Védekezni nem igazán lehet ellenük. Habár vannak kifejezetten törpeharcsa csapdák, valamint a jogszabály is előírja a horgászoknak, ha ilyen hal akad a horogra, nem szabad visszadobni, de mindez csak tüneti kezelés egy ekkora tónál, mint a Balaton.
A Balaton nem érintetlen tó, de attól még hagyni kell működni magában!
Mindenesetre a modellek azt mutatják, hogy a Balaton a mi életünkben nem fog kiszáradni, de attól még jelentősen átalakulhat ökológiailag. Az imént elhangzott a nádasok szerepe például kulcsfontosságú a rendszerben – mert a Balatont nyugodtan lehet rendszerként is értelmezni – aminek vízszűrő szerepe is nagy, de mellette számos állatfajnak ad otthont.
Ha holnap kiirtanánk még 120 méter nádast, valószínűleg nem változna semmi, de azt nem tudhatjuk és megjósolni sem lehet, mikor vágjuk le azt az utolsó 100 méternyi szakaszt, amikor a rendszer már átbillen egy ponton és nem áll vissza a most ismert ökológiája a tónak.
Azt persze a legvérmesebb limnológusok sem mondják, hogy azonnal be kell zárni minden strandot, fel kell hagyni a hajózással és csak távolról figyelni, ahogy a bütykös hattyú előbújik a nádasból fiókáival. A Balaton nem érintetlen tó! Már a rómaiak is használták, aztán minden korszakban meghatározta a térség életmódját. Az viszont már a jelenkor emberi döntése, hogy hagyjuk-e a mostani rendszert működni a maga módján, vagy tovább alakítunk rajta a saját igényeink szerint, ami viszont újabb kérdőjeleket szül. Preiszner Bálint véleménye is az, hogy elsősorban az emberi igényeket kell kordában tartani. Egy időre békén kellene hagyni a tavat, hogy az ökológiai rendszere további változók nélkül működjön a jelenlegi formájában!
Preiszner Bálinttal készült podcastet teljes egészében az alábbi felületen lehet meghallgatni.
