Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része

2026. március 17. 16:30
Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is.

A Barátság kőolajvezeték leállása az elmúlt időszakban komoly diplomáciai feszültséget generált Kijev, valamint Budapest és Pozsony között. Míg Orbán Viktor és Robert Fico politikai nyomásgyakorlással vádolták Ukrajnát a szállítások szüneteltetése miatt, addig Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mindvégig műszaki és technikai problémákra hivatkozott.

A lassan két hónapja tartó patthelyzet végére most az Európai Unió beavatkozása tehet pontot. António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy friss közös nyilatkozatban jelentették be: Brüsszel szakmai és pénzügyi támogatást is nyújt a sérült ukrajnai infrastruktúra helyreállításához, az ajánlatot pedig Kijev már el is fogadta.

A két uniós vezető tájékoztatása szerint az európai szakértők azonnal készen állnak a helyreállítási munkálatok megkezdésére az érintett felekkel folytatott intenzív tárgyalások eredményeként. A közleményhez csatolták Volodimir Zelenszkij ukrán elnök válaszlevelét is, amelyben megerősítette: ha a vezetéket nem éri újabb orosz támadás, az olajszállítás másfél hónapon belül újraindulhat.

A brüsszeli közös közlemény az európai energiabiztonság fontosságát hangsúlyozta:

„Kiemelt fontosságú számunkra, hogy szavatoljuk minden európai polgár energiabiztonságát. Ennek szellemében az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke továbbra is együttműködik az érintett felekkel a nem orosz eredetű kőolaj közép- és kelet-európai országokba történő eljuttatásának alternatív útvonalain.”

A brüsszeli bejelentést követően kedden Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is reagált a fejleményekre. A tárcavezető arra szólította fel Volodimir Zelenszkijt és Ursula von der Leyent, hogy "fejezzék be a színházat", és azonnali hatállyal indítsák újra a szállítást a Barátság vezetéken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása alapján a miniszter kitért a Bizottság elnökének X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésére is. Szijjártó úgy fogalmazott, a brüsszeli testület:

„felébredt, észrevette, hogy az ukránok egy olajblokádot tartanak fenn két európai uniós tagországgal szemben, és most már fogadkozik, hogy fú, most már nagyon meg fogják oldani ezt a helyzetet”

A miniszter ezt követően éles kritikát fogalmazott meg a kialakult helyzettel és az uniós vezetéssel kapcsolatban:

„Tehát először is Guten Morgen! Jó reggelt kívánunk! Lassan ötven napja van Magyarország és Szlovákia olajblokád alatt, úgyhogy itt volt az ideje, hogy az Európai Bizottság elnöke is erre ráébredjen”

Majd hozzátette, hogy a magyar kormány álláspontja szerint egy összehangolt folyamatról van szó a háttérben:

„De a helyzet az, hogy itt egy politikai akcióval állunk szemben. Ne engedjük magunkat félrevezetni, Kijev és Brüsszel minden lépést egyeztetett. Tehát nehogy most úgy tűnjön, hogy Ursula von der Leyen megold egy olyan problémát, amiről eddig nem tudott. Az ukrán elnök Brüsszellel, Berlinnel folyamatosan egyeztet, Münchenben hozták meg a közös döntést arról a biztonsági fórumon, hogy olajblokád lesz Magyarországgal szemben, erről tájékoztatták a Tisza Pártot, hiszen pontosan tudták, hogy ha olajblokád van, akkor ebből lehet olajellátási válság, és az nyilvánvalóan a Tisza Pártnak segít a parlamenti választáson”

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.