Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kékszalag: vihar várható a csütörtöki rajtra

2023. július 5. 13:42 // Forrás: MTI
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.

Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról.

A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak - tette hozzá.

Hári Lenke (Fidesz-KDNP), Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a Kékszalag a vitorlázás, a sport, a Balaton és Balatonfüred ünnepe, a verseny neve mára már összeforrt a tóparti várossal.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója felidézte: húsz éve kezdték el támogatni a vitorlássportot, és már öt éve névadó szponzorai a Kékszalagnak.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye (archív fotó)A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye (archív fotó)

Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt kérte a versenyzőktől, hogy a várhatóan erősebb szélben kiemelten figyeljenek egymásra, és nevezzék a cég által alapított fair play-díjra azokat az eseményeket, amelyeket méltónak tartanak az elismerésre.   

A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak új árbocokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz. Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó - tette hozzá.

Kalocsai Zsolt, a kétszeres győztes RSM csapatfőnöke azt emelte ki, hogy új árbocot fejlesztettek, és több más újítást is elvégeztek a hajón.

"A csapat együtt van, és az eddigi versenyek is jól sikerültek" - nyilatkozta.

A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködésben folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggel nyolc órai kezdettel, egészen a szombat esti díjkiosztó végéig.

Fegyver Csaba, a telekommunikációs cég szenior kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Balatonról - amelynek teljes területét lefedi 5G hálózatuk - öt különböző motorcsónakról streamelik majd az idei Kékszalagot.

A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik. A múlt szombaton megrendezett Fehér Szalagot - ahol a versenyzőknek a tó keleti medencéjét kellett megkerülni - az RSM katamarán nyerte, vasárnap pedig a Kékpántlikán az utánpótlás korosztály mérte össze tudását.

A Balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni.

Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén is megrendezik az Audi Speed Challenge versenyt a Kékszalag második napján, amelyen a balatonfüredi móló előtt a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat.   

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.

A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.

vehir.hu
Baumann Béla
további cikkek
Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Kékszalag Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Megóvhatta volna a Kékszalag végeredményét a második helyen befutó Prospex-Delta, végül a vitorláscsapat vezetője és kormányosa a csapat többi tagjának véleményével ellentétesen nem tette ezt meg, így a Fifty-Fifty megtarthatta győzelmét. Lichtenberger Attila a Prospex-Delta vezetője az Indexnek beszélt hosszan arról, hogy milyen szabálytalanságot követett el a győztes hajó és végül ők miért nem éltek az óvással. A Prospex-Delta kormányosa egyébként a veszprémi dr. Kaiser Kristóf, akivel korábban mi is készítettünk interjút. 2024. július 23. 17:12 Befutott az utolsó hajó, 456-an teljesítették a távot Kékszalag Befutott az utolsó hajó, 456-an teljesítették a távot Szombat 2 óra 40 perc 07 másodperckor, több mint negyvenegy és fél órás vitorlázás után a 456. helyen befutott az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó hajója, a Prosecco, amelyet a célban az abszolút győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapatának tagjai köszöntöttek. 2024. július 20. 10:02 Kékszalag: Az RSM nyerte a gyorsasági versenyt Kékszalag Kékszalag: Az RSM nyerte a gyorsasági versenyt A Vándor Róbert kormányozta RSM nyerte a Kékszalag gyorsasági versenyét, a balatonfüredi Audi Speed Challenge-et péntek délután. 2024. július 19. 18:55 Címvédés a Kékszalagon! Kékszalag Címvédés a Kékszalagon! A címvédő Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért elsőként célba az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon csütörtökön Balatonfüreden. 2024. július 18. 21:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.