Nincs előtted kitaposott ösvény, a családban senki más nem vitorlázott. Nagyon sokrétű és sokféleképpen versenyezhető sport, hogyan indultál neki az útnak?
Balatonalmádiban kezdtem vitorlázni, az akkor olimpiára készülő Eszes Tamás édesapja tartotta nekünk a tábort, ő látta meg bennem a potenciált. Tizenegy évesen kötöttem vele egy üzletet, hogyha segítek neki a táborok előtt és után elpakolni, akkor ott tölthettem az egész nyarat, onnantól mindennap tudtam vitorlázni. Egy év után kezdtem versenyezni, 12 évesen, ami egyébként késői időpontnak számít, összehasonlítva az ellenfeleimmel, de sok szorgalommal és kitartással sikerült utolérnem őket.
Követendő példaképed volt, vagy csak a saját elképzeléseid után mentél?
Nincs konkrét idolom, hanem mindig voltak olyan emberi értékek, amik magukkal ragadtak, és arra gondoltam, hogy ezeknek bennem is meg kell lenniük. A brazil olimpikon, Robert Scheidt több hajóosztályban is rendkívüli sikereket ért el és az a szemléletmód, habitus, amit ő képvisel a vízen, nagyon megfogott. A sport nagyon sokat ad a személyiségformáláshoz, és amit tanulok belőle, azt a munkámban és az élet más területein is tudom kamatoztatni.
Mi az első Kékszalag emléked?
Egy nagyon lassú hajóval és édesapámmal indultunk el. Szerintem még életemben nem vesztem úgy össze apával, mint akkor. Ő azt hitte, elvisz minket szórakozni, nekem viszont a vitorlázás sport, nem tudom átállítani magam, a túravitorlázás nem az én világom. Utána Melges24-el (ami egy négyszemélyes hajó) háromszor megnyertem a Kékszalagot osztályban, de mindig az összetett győzelem elérése az, ami hajtott. Egy átmeneti betegségem miatt feladtam a felkészülést az olimpiára, és akkor fogalmazódott meg bennem igazán, hogyha itthon vagyok, akkor ez lesz a célom. Az egyik évben egy egytestű hajóval, egy Principessa nevű liberával másodikak lettünk. Tizenkét másodperccel kaptunk ki a tizennyolc órás verseny alatt. Már akkor láttam, hogy a katamaránok uralják a versenyt, én is azzal szerettem volna menni.
A hajó viszont nem elég önmagában, mi kell még ahhoz, hogy egy ilyen versenyről győztesként térj haza?
Egy nagyon jó csapat, ami nem csak a hajón vitorlázó hét embert jelenti, hanem kell a háttér, akik a hajót karbantartják, a motoros vezető, aki napi szinten mozgat minket, illetve egy komoly menedzsment és média háttér, akik kiszolgálják a szponzorokat és biztosítják a működés keretét. Indulásunkkor szponzorok nélkül, tehetséggel és szorgalommal is értünk el ugyan sikereket, viszont a továbblépéshez több kellett. Muszáj volt fejleszteni, mert csak úgy lehetünk kompetitívek, ha technikailag is tudjuk tartani a lépést a versenytársainkkal.
A Kékszalag versenynél van technikai korlátozás?
Alapvetően nyitott, nincs annyira bekorlátozva. Az egésznek az a szépsége, hogy innovatív. Például a mi hajótestünkkel azonos másik 3 hajó fog idén rajthoz állni, ugyanakkor mindenkinél máshogy van kitalálva rajta a rudazat, a vitorlázat és a kezelő rendszerek. Ez egy folyamatos fegyverkezési versenyt is eredményez, ha valaki kitalál valamit, a másiknak le kell reagálnia. Kicsit olyan, mint a Forma-1.
Mit jelent kormányosnak és csapatvezetőnek lenni?
Ketten vagyunk csapatvezetők, teljesen egyenrangúan, Lichtenberger Attila és én. Attila a Seiko Magyarország tulajdonosa és ügyvezetőjeként az egyik névadó szponzora is a hajónak. A másik névadó szponzorunk több éves együttműködés mellett a Delta Technologies Nyrt., de mellettük is igen stabil támogatói körrel rendelkezünk, akik évről évre hozzájárulnak a csapat működéséhez. A csapat szakmai felkészüléséért én felelek, a menedzsment döntéseket együtt hozzuk és Attila felel a csapat teljes marketing tevékenységéért. Utóbbival óriási terhet vett le a vállamról, nem is értek hozzá, jól kiegészítjük egymást. A csapat működtetése, igazából ez a fő feladatunk. Kormányosként pedig a hajón kell teljesítenem, ami nem csak azt jelenti, hogy irányítom a hajót. Nagyban függ tőlem, hogy mit tudunk kihozni a hajó teljesítményéből és a taktikai döntések végső felelőssége is az én vállamat nyomja, de mindkét oldal tekintetében komoly támogatást kapok a csapattól, ez egy csapatmunka.
Már indulás előtt van egy bizonyos forgatókönyv a versenyre?
A verseny elején kialakítunk egy elképzelést a fejünkben. A rajtolás például egy olyan feladat, ahol mindenki alám dolgozik, nekem kell megharcolnom a jó rajtpozícióért. Ha elrontom, akkor azt én rontottam el. Utána elkezdődik egy teljesen más időszámítás, amikor belép a taktika, amit a rajt determinál. Alap koncepció van, de rengeteg minden folyamatában alakul ki. Ad hoc jelleggel kell nagyon gyorsan döntéseket hozni. Mindenki kiveszi a részét az egészből, például foredeckesek a vitorlacserékért felelnek, ha ők hibáznak, akkor elveszítjük azt az előnyt, amit mondjuk kormányosként a vitorla trimmerekkel 2,5 órán keresztül építettem, de rossz hajóvezetéssel is tudunk taktikailag előnytelen helyzetbe kerülni. Megint csak a csapatjáték.
A nap végén, akkor csapatként győztök, de csapatként is veszítetek?
Egy csapat annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme, pont az ilyen hibalehetőségek miatt. Mindenkinek a megfelelő hozzáállással kell nekiindulnia a versenynek. Azt csapatvezetőként el tudom engedni, ha egy csapattag a maximumot akarja nyújtani, de becsúszik egy hiba, szemben azzal, ha hanyagságból születik a probléma. Nálunk ezt mindenki így fogja fel.
Mitől kuriózum most az új hajótok?
Maga a testek, a keresztmerevítő, a kormány, a svert gyári Americas Cup 45 hajó, amit kifejezetten gyenge szélre, a Kékszalagra optimalizálunk. Az árbocot és a rudazat többi elemét a csapat saját mérnökei tervezték, ez volt az első önálló projektjük és kiválóan sikerült. Csapaton belül modelleztünk, terveztünk, fejlesztettünk és építettünk, ettől jobban ismerjük a saját hajónkat, de kellett majdnem egy teljes szezon, hogy bízni is tudjunk benne.
Volt már, hogy feladtátok a versenyt?
Nem vagyunk feladós típusok. Gyerekként soha egy edző sem engedett egy versenyt sem feladni, meg sem fordult a fejemben. Ugyanakkor amikor a Prospex-Deltát vízre bocsátottuk, a Kékszalagot megelőzően nem volt olyan verseny, ahol ne lettek volna technikai gondjaink, volt, hogy muszáj volt futamot feladni. Kormányosként nekem ezt volt a legnehezebb átélnem, hogy nálam a tökéletes fegyver, de nem tud elsülni a kezemben. Ráadásul egy 12-13 órás verseny nagyon megterhelő tud lenni mentálisan és fizikálisan is.
Idén az árbócára kerül majd a kékszalag?
Ez lesz a nyolcadik év, és hét évből csak háromszor nem álltunk dobogón. Idén van rá a legnagyobb esélyünk, hogy megnyerjük. A Kékszalagon kívül már Fehér és Ezüstszalagot is nyertünk, az utóbbit egyedül mi nyertük meg kétszer, de a Kékszalag még hiányzik, csak ez lebeg a szemünk előtt. Egy biztos, nem adják könnyen.
Fotó: Vámosi Patrik, Kerekes Zsombor