Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Veszprém ivóvízkészletét féltik

2023. július 7. 17:11
A márkói murvabánya mellett tartottak sajtótájékoztatót Hartmann Ferenc és Katanics Sándor veszprémi önkormányzati ellenzéki képviselők, kiegészülve a Márkói Tiszta Víz Mozgalom civil tagjaival. Az esemény apropója a murvabányában vélhetően jelenleg is illegálisan lerakott hulladék ügye volt, valamint a kormányhivatal előzetes döntése, miszerint 2025-től már szabályosan lehetne itt elhelyezni a szemetet.

Az esettel korábban már a veszprémi városi közgyűlésen foglalkoztak, amikor Hartmann Ferenc (MSZP) interpellációjában fogalmazta meg aggályait és kért tájékoztatást a polgármestertől, miszerint milyen alapon engedélyezhette a kormányhivatal azt, hogy 2025-től Márkón a külszíni murvabánya helyén hulladékot rakjanak le. A képviselő akkor azt kérte, hogy Veszprém önkormányzata beavatkozóként vegyen részt a folyamatokban, ennek pedig a fő oka az, hogy a terület Veszprém vízbázisát is érinti és felmerül a veszélye, hogy megfertőződik az ivóvízkészlet.

A sajtótájékoztató résztvevői az érintett terület előttA sajtótájékoztató résztvevői az érintett terület előtt

Az ügy további pikantériája, amit a helyszínen fotók bemutatásával is kiegészítettek, hogy a helyiek már most is azt tapasztalják, hogy általában hajnali órákban teherautók jelennek meg a murvabányánál és ismeretlen eredetű hulladékot borítanak le, amit aztán gyorsan betakarnak földdel.

A bemutatott képek a vélhetően illáglis hulladéklerakásról A bemutatott képek a vélhetően illáglis hulladéklerakásról

Ezzel kapcsolatban már rendőrségi feljelentést is tettek, de ahogy elmondták a sajtótájékoztatón, érdemi lépés még nem történt a hatóság részéről.

Hartmannt kiegészítve Katanics Sándor független képviselő hozzátette: a Bakonykarszt Zrt. szakembereinek véleménye szerint is kockázatot jelent a térség karsztvízbázisára nézve a murvabánya hulladék-hasznosítási tevékenységre történő átminősítése, ezért nem támogatják ezt, erről az álláspontról szintén bemutatták a dokumentumot.

A murvabánya bejárataA murvabánya bejárata

A murvabánya – aminek a tulajdonosa a pápai bejegyzésű Bakony-Inert Kft. – 2025-ig rendelkezik bányászati engedéllyel, utána következő időszakra pedig már beadták a dokumentumokat, hogy hulladékokat helyezhessenek el a területen. Ezt a dokumentációt a sajtótájékoztatón elmondottak szerint előzetesen jóváhagyta a hivatal.

Ez ellen a határozat ellen emelt hangot a Márkói Tiszta Víz Mozgalom is, amely civil szerveződés részéről Csejtei Imre és Erdősi Ferenc is felszólaltak a sajtótájékoztatón. Előbbi mérnökként elmondta, annak a dolomitnak, ami meghatározó ezen a részen, nagyon kicsi a szűrőképessége, tehát a földfelszínről bármilyen anyag könnyen eljut a 7 méter mélyen lévő karsztvízig. Szerintük felelőtlen volt a kormányhivatal, amikor ezt komolyabb mérések nélkül engedélyezte, nyilvános fellépésükkel pedig szeretnének nyomást gyakorolni a hatóságra, hogy változtassák meg döntésüket.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.