Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyílik Veszprém vasútállomás utascsarnoka

2023. július 14. 13:34 // Forrás: MÁV Zrt
Megnyílik az utasok előtt Veszprém állomás felújított állomásépülete, várhatóan 17 órától már a megújult váróterem fogadja az utasokat. Az állomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósul meg, pénteken a felújított utasforgalmi területeket adják vissza az utasoknak, a projekt pedig ősszel fejeződik be teljeskörűen – közölte honlapján a vasúttársaság.

Idén februárban kezdődött Veszprém vasútállomás felújítása, a munkálatok két ütemben valósulnak meg. Az első ütem július 14-én lezárul, így várhatóan ma 17 órától már az utasok is használhatják a felújított utasforgalmi területeket, és a kívül-belül megújult utascsarnokban üzemelő pénztárat. A nyár folyamán az aluljáró környezetében lévő fedett területen is telepítik a jegykiadó automatákat, így hamarosan az utascsarnokon kívül is lesz lehetőség jegyvásárlásra.

Az épület mostantól lépcsőn és rámpán is megközelíthető, az utasváróba pedig fotocellás ajtókon léphetünk be. A váróteremben új burkolatok, álmennyezet és világítás épült ki, a bútorokat is lecserélték, étel- és italautomatát is kihelyeztek, valamint akadálymentesített mosdó is az utasok rendelkezésére áll. A könnyebb tájékozódás érdekében a felújított területeken megújultak a statikus utastájékoztató elemek is (táblák, piktogramok), továbbá a váróteremben új dinamikus utastájékoztató rendszert (digitális monitor) építettek ki. A meglévő hangos utastájékoztató rendszer is változatlanul tájékoztatja az utasokat az induló és érkező vonatokról és az azokkal kapcsolatos információkról.

Nem csak a belső, a külső utasforgalmi területeken is sok minden megváltozott. Az épület új térkővel burkolt, széles járdafelületen keresztül közelíthető meg, az aluljárót üvegfedéssel látták el, a lépcsők biztonságos használatát új, kétsoros korlát teszi könnyebbé az utasok számára. A megújult aluljáró lejárata mellett, a középső peronon két fedett utasbeállót is telepítettek, ezzel is növelve az utaskomfortot.

Az állomás környezetében lévő, a városhoz tartozó területek önkormányzati beruházás keretében megújulnak. Emiatt jelenleg a város felől az állomásépület előtti burkolt felületen keresztül, a nyugati oldalon kialakított sávban lehet megközelíteni a fedett aluljárót. Ezen a kijelölt szakaszon az utasok biztonságosan közlekedhetnek.

A beruházás második ütemében, az épület teljes színezését, a peronok felőli oldalon az előtető építését, valamint az épület körüli tér térkövezését is befejezik. Az aluljáró lejáratok környezetében új ún. „nyári várót” alakítanak ki, ahol az utasok fedett területen várakozhatnak, továbbá új padok és biciklitámaszok szolgálják majd az utasok kényelmét.

Veszprém vasútállomás felújítása 1,105 milliárd forintból, 750 millió forint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros támogatásból és 355 millió forint értékű MÁV saját forrásból valósul meg.

vehir.hu
további cikkek
Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást köztársasági elnök Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. ma 18:19 A magyar parlament is döntött Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról A magyar parlament is döntött Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról 188 igen szavazattal, 6 nem ellenében elfogadta az Országgyűlés a Svédország NATO-hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló javaslatot. ma 18:09 Közönségtalálkozó a veszprémi bamakós csapattal Budapest-Bamako Közönségtalálkozó a veszprémi bamakós csapattal A Vehir.hu a veszprémi bamakós csapat médiapartnereként szeretettel vár mindenkit a közönségtalálkozón, ahol Vermes Gábor és Szűcs Dávid elmesélik az élményeiket és legizgalmasabb tapasztalataikat az idei Budapest-Bamako Rally-ról. A helyszínen megtekinthető lesz az a több mint negyvenéves Mercedes W123 típusú autó is, amivel a két helyi férfi megtette a 9200 km-es távot. ma 15:14 Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Vajon miért alakult úgy Magyarországon, hogy a köztársasági elnököt nem a nép választja meg, hanem az a 199 képviselő, akik az Országgyűlésben ülnek? Jogos a kérdés, hogy jobb lenne-e, ha ezt a döntést is közvetlenül az emberekre bíznák, ahogy az időről időre felmerül, amikor éppen turnusváltás van a Sándor-palotában. Cikkünkben bemutatjuk a rendszerváltás korának dilemmáit a közvetlen elnökválasztással kapcsolatban, végül rátérünk arra, hogy mi kellett ahhoz, hogy 2024-ben Sulyok Tamás jelölt lehessen. ma 10:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.