Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Több milliárdos támogatás

2010. június 9. 5:00
Több milliárdos támogatást kapott a győri székhelyű Széchenyi István Egyetem és a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem.

Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a közép- és nyugat-dunántúli régióban címen, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2010. április 2-án született döntése értelmében, három milliárd forint, vissza nem térítendő támogatásban részesült a két egyetem által alkotott konzorcium. A projekt megvalósítását, a tudományos és üzleti életben egyaránt nemzetközileg elismert dr. Palkovics László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a multinacionális Knorr Bremse vállalatcsoport kutatási igazgatója irányítja.

- A projekt célja a felsőoktatás minőségének javítása, az intézmények vonzerejének, versenyképességének növelése - mondta Rédey Ákos a projekt bemutatóján.

A projekt négy egymással szorosan összefüggő, egységesen a járműipari alkalmazási területeket érintő kutatási főirányba tartozó tevékenységet foglal magába. Ezek a járműipari anyagok és gyártás-technológiák kutatása, belső égésű motorok mechanikai hatásfokának javítását célzó kutatások, jármű-informatikai és mechatronikai kutatások, illetve a nagy energiatartalmú és környezetbarát üzemanyagok kutatása – ismertette a projektet dr. Kristóf János, a Pannon Egyetem rektorhelyettese.

A két egyetem által kidolgozott program természetesen nem vállalkozhat a problémakör teljes igényű kutatására, de a közös előkészítő munka során sikerült azonosítani azokat a kulcsterületeket, amelyek vizsgálata különösen jelentős az egyetemek és a közép- és nyugat-dunántúli régió vállalkozásai számára is. A Széchenyi István Egyetem több mint 80 vállalattal ápol aktív kutatási-oktatási kapcsolatot, melynek kiemelkedő példája, az Audi Hungaria Motor Kft.-vel közösen fenntartott, belső égésű motorok tanszéke. Mindez jelentős tapasztalati bázist jelent számunkra a jármű- és közlekedés ipari kutatások területén. Egyetemünk számára fontos, hogy kutatóegyetemi minőséget jelentős mértékben fejlesztve, sikerrel pályázhassunk a címre, a következő meghirdetés során – mondta előadásában dr. Czinege Imre egyetemi tanár, és a Széchenyi István Egyetem korábbi rektora.

Ódor Eszter
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.