Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar Nagydíj - Hamilton rajtolhat az élről

2023. július 22. 17:26 // Forrás: MTI
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el.

Mellőle a csapattárs Oscar Piastri indulhat majd, míg az ötödik rajtkockát meglepetésre az Alfa Romeóval versenyző kínai Csou Kuan-jü szerezte meg.

A rajtsorrendről döntő edzés ideális körülmények - napsütés, minimális légmozgás, 26 Celsius fokos levegő-, 45 fokos aszfalthőmérséklet - között, és gyakorlatilag teljes telt ház előtt kezdődött.

A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót.    

A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új - sok versenyző által kritizált - gumiszabályt: eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni. A rendszerrel Monzában is kísérleteznek, mert a fenntarthatóság jegyében az F1 vezetősége szeretné, ha az eddigi 13 szett abroncsnál kevesebbet, maximum 11-et használnának a pilóták egy versenyhétvégén.

Részben ennek is volt köszönhető, hogy az első, 18 perces periódusban a megszokottnál több gyors kört tettek meg a versenyzők, sőt, az utolsó percre kisebb tömegjelenetek is kialakultak a célegyenes előtt. A legkellemetlenebb meglepetést a tavaly pole pozíciós brit George Russell (Mercedes) szolgáltatta, aki már itt búcsúzott és csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap.

A második, 15 perces szakaszban is nagy volt a forgalom a mogyoródi aszfaltcsíkon, ennek végén pedig leginkább Carlos Sainz (Ferrari) bosszankodhatott, aki mindössze két ezredmásodperccel maradt le a 10. helyezett, ezzel a harmadik szakaszba jutó Fernando Alonsótól (Aston Martin).

A záró 12 perc első fele után a várakozásoknak megfelelően Verstappen vezetett, a holland azonban második gyors körével nem tudott javítani, ezt pedig Hamilton kihasználta, és "ellopta" red bullos riválisa elől a pole pozíciót.

A Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

3. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

4. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Haas)

6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Esteban Ocon (francia, Alpine)

7. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

 9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
George Russell (brit, Mercedes)

10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Logan Sargeant (kanadai, Williams)

Nyitókép:  Mogyoród, 2023. július 22. Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt

vehir.hu
további cikkek
Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása Forma-1 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása A téli hónapokban sem állt le a munka a mogyoródi Hungaroringen, ahol már látszik az új paddock-épület. A jegyértékesítési számok szerint 2025-ben ismét rekordszámú látogatóra számítanak majd a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. 2024. december 13. 12:03 Ranga nyerte meg a Mikulás-ralit, Turán harmadik a Skodával autósport Ranga nyerte meg a Mikulás-ralit, Turán harmadik a Skodával Ranga Péter és Czakó János nyerte meg a Veszprém környékén rendezett Mikulás-ralit a László Martin, Bán Viktor kettős és a Turán Frigyes, Bacigál Igor alkalmi páros előtt. 2024. december 8. 19:52 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon, ezzel csapata megnyerte az idei konstruktőri világbajnoki címet. 2024. december 8. 16:27 Turán Frigyes új autóval áll rajthoz a Mikulás-ralin Mikulás-rali Turán Frigyes új autóval áll rajthoz a Mikulás-ralin A Mikulás-rali nemcsak a sebesség rajongóinak ünnep, hanem idén egy különleges visszatérésnek is helyszínt ad: Turán Frigyes néhány év kihagyás után december 8-án ismét rajthoz áll a veszprémi murvás pályákon, méghozzá rendhagyó módon új autóval és Bacigál Igorral az oldalán. 2024. december 3. 14:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.