Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem jó a Red Bullnál Forma 1-es trófeának lenni

2023. július 31. 13:19
Ismét megsérült a Red Bull csapat egyik serlege, amit a vasárnapi Belga Nagydíjon nyertek, miután kettős győzelmet arattak az erdei pályán.
 

A múlt heti Magyar Nagydíj nem is feltétlenül a pályán történtek miatt marad emlékezetes, hanem a verseny utáni díjátadó ceremónia balesetéről. Mint ahogy azt mi is megírtuk, a második helyezett Lando Norris a pezsgős ünneplés közben leverte a győztes Verstappen Herendi porcelánból készült trófeáját, ami eltört. A serleg eszmei értéke egyébként 15 millió forint volt.

Azóta az is kiderült, hogy a herendi cég elkészíti az eredeti másolatát, amit elküldenek majd a Red Bull főhadiszállására.

Ha a pályán nem is, de a győzelmi ünneplések során üldözi a balszerencse az energiaitalgyártós csapatot. Az elmúlt hétvégén rendezett Belga Nagydíjon ugyan kettős győzelmet aratott Verstappen és Perez, de a győzelemért járó egyik trófeát most sem sikerült egy darabban hazavinni.

Ezúttal a konstruktőri győzelemért járó kupa tört el, amikor a csapat összeállt a közös fotózásra. Bár ezúttal nem valamilyen törékeny képzőművészeti remekműről beszélhetünk, mint Magyarországon a herendi porcelán esetében, de a serleg így sem bírta ki, amikor rádőlt az eredményjelző tábla az ünneplés során.

Az esetről ezúttal is készült videó, amin jól hallható, ahogy Verstappen érzékelve a balesetet felkiállt, hogy „Eltört megint!” Az ominózus eset 1:40-től látható.

vehir.hu
további cikkek
Ausztrál Nagydíj - Norris vezérletével a McLarené a rajtrács első sora sport Ausztrál Nagydíj - Norris vezérletével a McLarené a rajtrács első sora Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. tegnap 8:53 Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért Herendi Porcelánmanufaktúra Több mint tízmillió forintot adtak Lando Norris herendi sisakjáért A McLaren Forma-1-es versenyzőjének tavalyi Magyar Nagydíjon viselt bukósisakjáért valaki tízmillió forintnál is többet kínált. Az összeget jótékony célra fordítják. 2025. január 24. 11:34 Újra lehet magyar pilóta a Forma-1-ben 2029-30-ra Forma-1 Újra lehet magyar pilóta a Forma-1-ben 2029-30-ra Tehetséges fiatal autóversenyzők tűntek fel idehaza a közelmúltban, ezért széles összefogással, a "Road to Formula 1" projekt segítségével jó esély van arra, hogy 2029-30-ra újra legyen magyar pilóta a Forma 1-ben - hangzott el a program szerdai bemutató rendezvényén. 2025. január 22. 21:01 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása Forma-1 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása A téli hónapokban sem állt le a munka a mogyoródi Hungaroringen, ahol már látszik az új paddock-épület. A jegyértékesítési számok szerint 2025-ben ismét rekordszámú látogatóra számítanak majd a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. 2024. december 13. 12:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.