Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Munkában a női röplabdázók!

2023. augusztus 3. 11:16 // Forrás: VEHIR-VESC
A VEHIR-VESC női röplabdacsapata új vezetőedzővel várhatja a 2023/2024-es idény élvonalbeli küzdelmeit.

Tumpech Ádám vezetésével a felnőtt csapat szerdán elkezdte a felkészülést a soron következő évadra. A szakember az elmúlt években Jászberényben dolgozott másodedzőként, valamint az U20-as együttes trénereként.

Tumpech Ádám (kék felsőben)Tumpech Ádám (kék felsőben)

Korábban már dolgoztam vezetőedzőként is egy kisebb együttesnél, így van tapasztalatom, hogy miként is vágjunk neki az idénynek. Izgatottan várom a közös munkát, és a körülmények, valamint a klubnál uralkodó hangulat alapján abszolút bizakodó vagyok

– nyilatkozta egy korábbi, bemutatkozó interjújában Tumpech Ádám.

A teljes fotóriport a cikk alatt tekinthető meg!A teljes fotóriport a cikk alatt tekinthető meg!

A Veszprémi Egyetemi Sport Club együttese a negyedik helyen fejezte be az előző pontvadászatot. A 31 éves vezetőedző az új szezonban is szeretne hasonlóan eredményesen szerepelni csapatával. A bajnokság várhatóan októberben veszi majd kezdetét.

Galéria
Megkezdte felkészülését a VEHIR-VESC
vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.