Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zöldségeskertet szeretnél a gyep helyére? Itt a megoldás!

2023. augusztus 11. 14:03

A legtöbb ember úgy hiszi, ha valaki a kerti pázsit helyére, vagy annak egy részére szeretne létrehozni egy ágyást, az fáradtságos munkával valósítható csak meg. Van azonban egy bevált módszer, amivel sokkal könnyebben megvalósítható mindez, mintha a hagyományos módon kerülne rá sor.

Amire szükség lesz, és amire nem

Amennyiben egy füves terület helyén szeretnénk konyhakertet létrehozni, akkor szükség lesz némi kartonpapírra, valamint lótrágyára és természetesen a Csodakertész Barna Faiskola konyhakerti magvaira is az ültetéshez.

A pázsitot le kell takarni színezetlen, sima kartonpapírral, majd azon 30-40 centiméternyi rétegben lótrágyát kell szétteríteni. A tetejére vékonyan faaprítékot is lehet szórni, már csak esztétikai okokból is.

Az ásót, kapát el is lehet felejteni, hiszen ezekre az eszközökre nem lesz szükség. Nem kell tehát kiirtani a füvet, nem kell fellazítani a talajt. Aki a fentiek szerint jár el, az néhány hónappal később már szüretelheti is munkája gyümölcsét. Voltaképpen a “gyep tetejéről” szedheti ki a haszonnövények elszórt magjaiból szárba szökkenő növények terméseit.

Aki ezt a módszert követi, annak keveset kell gazolnia

Ha valaki úgy dönt, kipróbálja a fenti módszert, akkor a bőséges termés mellett még egy pozitívummal számolhat. Nem kell majd annyit gyomlálnia.

Az első időszakban még szükség lehet a gyomnövények kézzel történő eltávolítására. Később azonban a gyomok száma csökkenni kezd. Ideális esetben csak az aprószulák jelenlétével kell majd számolni. Ez egyébként a házi nyulak egyik kedvenc eledele, így tehát akár hasznosítani is lehet adott esetben.

Megeshet, hogy a cukkini levelei hatalmasra nőnek ilyen gazdálkodás esetén. Néhány felesleges levelet nyugodtan le lehet vágni, és talajtakaróként lehet használni olyan fűszernövények környezetében, mint amilyen a bazsalikom.

A mulcs átalakul

Aki a folyamatot tavasszal kezdi, annak számolnia kell azzal, hogy a 40 centis lótrágya elkomposztálódik a nyárra. A szalmaszálakat már alig lehet majd felismerni a maradékban.

Nyár közepére a mulcs teljesen átalakul, és össze is esik. Ilyenkor mindenképpen célszerű pótolni, így képes lesz továbbra is a nedvességet a talajban tartani.

Ezek a további teendők

Ha az ember felszedi a vöröshagymát és a fokhagymát, utána érdemes a területet átkapálni egy kicsit. Az évelő gyomokat javallott eltávolítani. Ezt követően a területet le lehet takarni szalmával.

Amennyiben veteményezésre kerül sor, akkor szét kell húzni a szalmát gereblye segítségével. Így máris árkot lehet húzni a magok elvetéséhez, a talaj mélyebb bolygatása nélkül. Csemegekukorica, cékla, fekete retek, sörretek, sárgarépa vagy saláta is vethető ezzel a módszerrel. Kései vetésű uborkával is lehet kísérletezni.

Aki ezt a gazdálkodási módszert választja, az fáradságos talajforgatás és talajmegmunkálás nélkül is termőre fordíthatja a földjét. További előny, hogy keveset kell az ilyen területet locsolni, ugyanakkor egészen kis területről sok termést lehet begyűjteni.
 

vehir.hu
további cikkek
Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04 A jövő mérnökeiért a Polinszky Tehetséggondozó Program A jövő mérnökeiért a Polinszky Tehetséggondozó Program A Pannon Egyetem elkötelezett amellett, hogy már a tanulmányok kezdetétől támogassa hallgatóit tehetségük kibontakoztatásában és magas színvonalú tudományos és szakmai karrierjük megalapozásában. Ennek érdekében a Mérnöki Kar Polinszky Tehetséggondozó Programja számos alprogramot kínál, melyek a középiskolás diákoktól a doktorandusz (PhD) hallgatókig terjedően biztosítanak széleskörű lehetőségeket a tehetséggondozásra. Dr. Valiskó Mónika egyetemi docenssel beszélgetve mélyebb betekintést nyerhettünk ezekbe az alprogramokba, és arról is tájékoztatást kaptunk, miként támogatják a különböző szinteken tanuló diákok és hallgatók szakmai és személyes fejlődését. 2024. augusztus 29. 14:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.