Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

Ismerjük meg jobban a nemzetiségek színes világát!

2023. augusztus 12. 23:53
Első alkalommal rendeztek nemzetiségi fesztivált Veszprémben augusztus 12-13. között. A kétnapos rendezvényen viselet-és divatbemutató, táncelőadások, koncertek, kézműves és kreatív foglalkoztatók várták az érdeklődőket a Kálvin János Parkban.

A VEB2023 EKF támogatásával megvalósult fesztiválon összesen öt nemzet – roma, ukrán, lengyel, német, örmény – kultúrájába, szokásaiba nyerhetnek betekintést a látogatók.

A szombati program kétségtelenül legizgalmasabb programjai a román és német nemzetiségi divatbemutatók voltak. Előbbi a 2010-ben alapított roma divatstúdió, a Romani Design legfrissebb kreációira épült, melyet rendhagyó módon a tervezők, Varga Erika és Helena által már második éve vezetett Együtt Berhidáért- Romani for Berhida közösségépítő-művészet terápiás-trauma feldolgozó program növendékeinek részvételével, valamint a Varga Helena Band kíséretében valósult meg. A növendékek mint modellek és mint előadók is felléptek, előadva a közösen írt Berhida himnuszt és tánckoreográfiát, de a tehetséges berhidai rapper, Lendvai Marci is elénekelte egyik szerzeményét.

A Romani Design tervezői modern ruhadarabokat, ékszereket és kiegészítőket készítenek, amelyek a roma kulturális tradíciókat modern, kortárs kontextusba helyezik. Hazai és külföldi bemutatóin is büszkén képviseli mind a roma, mind a magyar kultúrát, felhívva a közönség figyelmét arra, hogy milyen rendkívüli roma és magyar kultúrkincsek jellemzik Magyarországot, valamint ezen felül milyen kulturális kapcsolódási pontok erősítik a kisebbség és a többségi társadalom kulturális életét.

Emellett az Együtt Berhidáért Biennálé kiállítássorozat két eleme is megtekinthető volt ezen a napon Veszprémben: a Bobály Katalin közösségi alkotói folyamat keretében létrehozott, Mesélő Kárpitok nemezkárpit sorozat, illetve a Torma Beatrix által készített, Shining Stars portrésorozat.

Divatbemutatóval egybekötött koncertet adott a Löder Baum Zenekar is. A 2019 tavaszán létrejött, kislődi és városlődi középiskolás és egyetemista fiatalokból álló együttes repertoárja nagyrészt magyarországi német, osztrák, illetve Oberkrainer dalokból áll, ám gyakran játszanak német és magyar slágerzenét is.

Az est során fellépett a Beszkidek és a Kárpátok népzenei hagyományait vegyítő Kapela Tygiel lengyel zenekar és az örmény David Yengibarian Duó is, amely nem szokványos amerikai típusú jazz-zenében utazik.

A fesztivál vasárnap is folytatódik: délután három órától ukrán, lengyel és örmény kézműves foglalkozásokon, dísztárgyak készítését célzó programokon vehetünk részt, valamint légvár és interaktív játéktér is várja a gyerekeket.

Az este során ugyancsak nemzetiségi divatbemutató várja az érdeklődőket: ezúttal Beata Bojda jelmeztervező, sminkes, stylist ETNO projektje lesz látható, melyben a lengyel népi kézműves alkotások jelennek meg selyempapíron, illetve a regionális hímzések és csipkék szépségét mutatja be kortárs környezetben.

Részletek hallhatók az Urartu Örmény Színház Musza Dagh című musicaléből, mely az I. világháború alatt zajló örmény genocídium egy heroikus fejezetét mutatja be, mikor öt falu népe szembeszáll az őket megsemmisíteni érkező török túlerővel. Tradicionális és modern ruhabemutatóval készülnek az ukránok, majd 19:30-tól a Con Brio zenekar ad elő ukrán népi és populáris dalokat. Emellett fellép a Kárpátok Színei Táncegyüttes, valamint koncertet ad Lakatos Mónika és a Cigány Hangok is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve kultúra 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. tegnap 13:11 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.