Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Gulyás illata tölti be a Haszkovót

2023. augusztus 19. 14:34
Régóta tervezték, szombat délelőtt pedig megvalósították az első haszkovói gulyásparty-t a Kálvin János parkban.
 

Az ötlet a Virágzó Veszprémért Egyesülettől származik, akik már 2020-ban eltervezték, hogy felpezsdítve Veszprém legnagyobb lakótelepének az életét évente szerveznek majd lecsófőző versenyt, valamint gulyásparty-t, ahol szintén zsűrizik majd a tradicionális magyar konyha produktumait, amit a baráti társaságok csapatai főznek.

2020-ban ezt az ötletet a koronavírus meghiúsította, idén, amikor éppen 50 éves a Haszkovó-lakótelep viszont már semmi nem állt az útjába és tíz csapat részvételével szombat délelőtt elstartolt a gulyásfőző verseny a parkban.

Erről Jung Edina, a szervező egyesület vezetője számolt be azelőtt, hogy hivatalosan is kiosztották volna a húsokat a csapatoknak, akik saját receptjeik alapján nekiláttak a főzésnek. Jung Edina azt is elmondta, hogy hagyományt szeretnének teremteni ezzel.

A megnyitón ott volt Porga Gyula polgármester is, aki kiemelte, hogy idén a Haszkovón egyfajta ünnep az ünnepben légkört is tapasztalni lehet, utalva arra, hogy a város idén tölti be Európa kulturális fővárosa címet, miközben a Haszkovó pedig kerek 50. születésnapját ünnepli.

A városvezető hozzátette, hogy az ünnep egyenlő a találkozásokkal, ilyenkor pedig megosztjuk egymással az örömöt, a bánatot, egyszóval ez emelkedettebb, jobb hangulatba kerül az ember. Ilyet kívánt a Haszkovó közösségének a következő időszakra is.

A gulyásparty-n az elkészült ételeket zsűri értékelte, a főzés közben különböző színpadi produkciók szórakoztatták a résztvevőket és kilátogatókat.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe közélet A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe A szürke panelházak ihlették azt a programot, ami idén már negyed évszázados fennállását ünnepelte, ráadásul úgy, hogy népszerűsége semmit nem csökkent, sőt, évről évre többen csatlakoznak hozzá. Mert ki ne szeretné a színes, virágos környezetet az otthona környezetében?! A Virágos Veszprém kezdeményezés ezt az egyszerű igényt karolta fel és vitte el Veszprém minden minden utcájába. Pénteken a legaktívabb, legigényesebb otthoni kertészkedőket díjazták, valamint azt a két embert, aki elindította a mozgalmat évtizedekkel ezelőtt. 2025. október 11. 11:50 A kezek emléke, amelyek várost építettek közélet A kezek emléke, amelyek várost építettek A Jutasi, vagy ahogyan sokan nevezik, a Haszkovó lakótelep több mint öt évtizede ad otthont veszprémiek ezreinek. Az épületek mögött azonban ott van mindazok fáradhatatlan munkája, akik kétkezi erejükkel és kitartásukkal formálták át az egykor kopár síkságot egy nyüzsgő, élettel teli városrésszé. Az ő emlékük előtt hajtott fejet a közösség a csütörtökön tartott megemlékezésen. 2025. szeptember 25. 21:49 Visszatér a Krajcár a veszprémi vendéglátásba közélet Visszatér a Krajcár a veszprémi vendéglátásba A SéfKrajcáR étterem áprilisi bezárása után alig pár héttel megújult névvel és kínálattal, de a régi helyen tér vissza a város egyik legnépszerűbb önkiszolgáló étterme. 2025. május 13. 15:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.