Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jung Edina

Kiosztották a Virágos Veszprém díjakat Jung Edina Kiosztották a Virágos Veszprém díjakat A Virágzó Veszprém Egyesület péntek délután tartotta eredményhirdetését, a díjak több kategóriában kerültek kiosztásra. A rendezvényre az első hatvan helyezettet hívták meg, így ők is elismerésben részesültek. 2024. október 5. 12:51 Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Haszkovó Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Az Építők kövénél emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik a 20. század második felében több ütemben felépítették a Jutasi úti lakótelepet, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, a Haszkovót. Az ünnepségen elhangzott: a ma élő fiatal generáció tagjainak is meg kell ismernie, hogy kik voltak azok, akik egykor otthonaiknak az alapjait lerakták. 2024. május 2. 16:07 Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Volt egy nem veszprémi országgyűlési képviselő, akinek egyszer megmutatták a Jutasi úti lakótelepet, mint a város legnagyobb lakótelepét, de ő nem akarta elhinni, hogy ez az. Betondzsungelt és szürkeséget várt volna, ehelyett zöld fákat és virágos erkélyeket látott. Ezt a sztorit Ovádi Péter mesélte el pénteken az említett lakótelepen, ahol átadták az idei Virágos Veszprém Program díjait. 2023. szeptember 30. 14:10 Gulyás illata tölti be a Haszkovót Haszkovó Gulyás illata tölti be a Haszkovót Régóta tervezték, szombat délelőtt pedig megvalósították az első haszkovói gulyásparty-t a Kálvin János parkban.   2023. augusztus 19. 14:34 A Haszkovó sokkal több történetet őriz, mint elsőre gondolnánk Haszkovó A Haszkovó sokkal több történetet őriz, mint elsőre gondolnánk A Haszkovó-lakótelep a panelházai nem csupán építéstörténetileg mondanak el sok mindent a szocializmus évtizedeiről. Egy komplett társadalmi kép, politikai berendezkedés, de még a rendszerváltás előtti rendszer felpuhulása is lekövethető Veszprém legnagyobb lakótelepén. Mindezt személyes történeteken keresztül fogják a következő félévben elmesélni a Jutas köztérben most induló előadássorozaton. 2022. december 16. 14:43 Civil segítséggel borulnak virágba a lakótelepi erkélyek Civil segítséggel borulnak virágba a lakótelepi erkélyek Több ezer tő egynyári virágpalántát osztott szét a Virágzó Veszprém Egyesület, amelyek hamarosan a veszprémi házak balkonjait díszítik majd. Ez az akció viszont csak az első lépése volt egy versenynek, aminek a végén a legszebb erkélyeket díjazzák Veszprémben. 2022. május 17. 11:31 Virágzó közösségi életet a Haszkovón! Virágzó közösségi életet a Haszkovón! Bár nevükhöz elsősorban Veszprém virágosító versenyét kapcsolják, a Virágzó Veszprém Egyesület valójában nem kisebb feladatot vállalt, minthogy pezsgő közösségi életet alakít ki a város legnagyobb lakosságszámú lakótelepen, egyben bebizonyítva azt is: a Haszkovón élni élmény. 2022. április 18. 22:15 Karácsonyi hangulat lakótelepre szabva Haszkovó Karácsonyi hangulat lakótelepre szabva Vasárnap a viharos szél miatt elmaradt, csütörtökön viszont pótolták a Haszkovó Advent nyitó ünnepségét. A szervezők és a lakótelepen élők sem maradtak adósak a kellemes hangulattal, ami a következő napokban, egészen december 23-ig folytatódik a Kálvin János parkban. 2021. december 17. 16:59 Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! Lokálpatrióták: ne csak lakjanak, éljenek is a lakótelepen az emberek! A kampány hajrájára fordulva a Lokálpatrióták összegezték programjukat és eddigi tapasztalataikat. A civil szervezet összesen hét körzetben indít önkormányzati képviselőjelöltet a vasárnapi választáson. 2019. október 8. 13:00
közélet
Hivatalos: május 9-én alakul meg az új parlament Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota. Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.
sport
Női kosárlabda vb: Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott Franciaországgal, Nigériával és a Koreai Köztársasággal került egy csoportba a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Forma-1: több ponton már Miamitól megváltoznak a szabályok A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy több ponton is módosít a 2026-os szabályokon az első három Forma-1-es hétvége tapasztalatai, valamint a csapatok, a motorgyártók és a versenyzők kritikái, visszajelzései alapján. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.