Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fürjes Balázs: Magyarország nyerésre áll!

2023. augusztus 24. 21:26 // Forrás: MTI
Nyerésre áll az atlétikai világbajnokság, most kell még mozgósítani minden maradék energiát, mert ha megmarad az összeszedettség, világsiker lesz a vége - vélekedett a félidejénél tartó budapesti atlétikai világbajnokságról a szervező­bizottság társelnöke a Mandinernek adott interjúban.

Fürjes Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy félszáz magyar versenyző áll rajthoz és már a felkészülésen is sorra dőltek a magyar rekordok. Vagyis a magyar atlétika élt az eséllyel, hogy hazai pályán mutassa meg, mit tud, továbbá jól dolgozott a Magyar Atlétikai Szövetség is.    

Ugyanakkor a világbajnokság sikerében oroszlánrészt vállal a 2500 önkéntes, akik a versenyzőink mellett a hazánkat képviselik. Mindig frissek, barátságosak, segítőkészek és a közönség is varázslatos - mondta.

Úgy vélekedett: megható és lelkesítő, ahogy a magyar szurkolók és a magyar versenyzők egymásra találnak. Ezzel kapcsolatban Novák Katalin köztársasági elnököt idézte, aki a megnyitón azt mondta: "jó, hogy képesek vagyunk egységben, egyetértésben megcsinálni és megélni a világbajnokságot".

A társelnök ugyanakkor felidézte, hogy 2019-ben a friss baloldali városvezetés azt mondta: se világbajnokság, se barnazóna-zöldítés, se atlétikai központ. Ám akkor elindult egy mozgalom, hogy megmentse a rendezés ügyét, sok közéleti szereplő vitába szállt a baloldali városvezetéssel és megvédték a világbajnokságot.

A férfi 5000 méteres síkfutás előfutama a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 24-én. MTI/Illyés TiborA férfi 5000 méteres síkfutás előfutama a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 24-én. MTI/Illyés Tibor

Mint mondta, ő akkor Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár volt és  leült tárgyalni a budapestiek és a ferencvárosiak által frissen megválasztott polgármesterekkel. Végül megállapodtak, 2020 februárjában pedig Karácsony Gergellyel és Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével közösen értesítették Sebastian Coe-t, a nemzetközi szövetség elnökét, hogy mindenki támogatja a verseny megrendezését.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: majdnem felborult a megegyezés, amikor Karácsony Gergely a verseny előtti hetekben szószegőnek nevezte a kormányt, és tüntetni készült a világ­esemény megszervezése ellen. "Azt hiszem, mindenkinek jó, hogy ez elmaradt, magának a főpolgármesternek is, Budapestnek és Magyarországnak pedig biztosan (...) győzött a józan ész" - fogalmazott.    

Felidézte: 2019-ben a kabinet vállalta, hogy az évek óta futó Egészséges Budapest kormányzati programban öt éven keresztül 50 milliárd forintot juttat a kerületi önkormányzatoknak egészségügyi fejlesztésekre és beszerzésekre, a közparki funkció dominál a fejlesztésben és a parkban megvalósulnak a ferencvárosi önkormányzat által javasolt többlet­elemek. Minden így történt, a főváros 20 milliárd forintot meg is kapott a fejlesztésekre. Az idén akár mintegy 7 milliárd forintot is folyósítanak és a továbbiakat is egyeztetik. A lényeg, hogy egyetértés lett és béke.

A társelnök  hangsúlyozta, hogy a világbajnokságon 202 ország képviselteti magát, vagyis közel annyi, mint az elmúlt két olimpián. A tornán 2200 versenyző áll rajthoz és több mint 300 ezer jegyet már eladtak. A végére talán 400 ezer is elkel, ami meghaladja a nemzetközi szövetség minden várakozását. Sebastian Coe és a nemzetközi szövetség becslései szerint csak a tévében és az interneten 1 milliárd néző kíséri figyelmemmel a közvetítést és ezáltal Budapestet. A torna 500 ezer vendég­éjszakát hoz a magyar szállodáknak, a vendégek költése, fogyasztása pedig milliárdokat a magyar kiskereskedelemnek, vendéglátásnak.

Hangsúlyozta: a ferencvárosi Duna­-parton 150 ezer négyzetméteren gyógyítottak be egy éktelen tájsebet, a többi között közpark létesítésével.

Kitért arra is, hogy a világbajnokság után visszabontják 15 ezresre a jelenleg 35 ezer férőhelyes stadiont és az ideiglenes lelátók helyén létrejön egy  bárki által használható 800 méteres futókör. Évente néhány hazai és nemzetközi verseny, az edzések, a felnőtt- és utánpótlás-versenysport, az egyetemi és a szabadidős sport biztosítani fogja a parkban felépült atlétikai központ kihasználtságát.

Egy esetleges olimpiai pályázatról Fürjes Balázs úgy fogalmazott: "most nem ennek van az ideje, túl sok a másféle kihívás. Ha egyszer a két pályázó, a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest városa egyetért, és a magyarok többsége szimpatizál a gondolattal, akkor majd eldönti az ország. Lehet, hogy ez már nem az én nemzedékem kérdése lesz".    

A NOB filozófiája egyszerű: oda mennek, ahol szívesen látják a játékokat, és ahol biztonságban vannak, minden tekintetben - fűzte hozzá.

Végül úgy vélekedett, hogy az atlétikai világbajnokság egy olyan közösségi élmény, amely összekovácsolja a nemzetet, erősíti a magyarok önbecsülését. A sport gyógyít, és nekünk szükségünk van ezekre a gyógyító, erősítő, közösségépítő pillanatokra.

"A siker tényleg Magyarországé, és mindenki beletett valamit: önkéntesek, szervezők, sportolók, edzők, adófizetők, szurkolók, képviselők, kormány, városvezetés, államfő, kicsik és nagyok. (...)  Le a kalappal, és köszönet mindenkinek, aki segített vagy szurkolt" - fogalmazott Fürjes Balázs.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.