Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jön a Fiatalok Napja, újratöltve

2023. szeptember 12. 16:02
Főleg a helyi középiskolásokra alapoznak a közelgő Fiatalok Napján, akik már szervezőként is részt vesznek az idén még több programot kínáló szeptemberi eseményen. Marvel-karakterek, Veszprém mint szabadulószoba, John Wick, sport és beatbox, hogy csak néhány hívószót említsünk az idei kínálatból.

Szeptember 23-án ismét megszervezik Veszprémben a Fiatalok Napját. Ez a tematikus nap már 2018 óta része az őszi programoknak, idén viszont sikerült az eddigiekhez képest méginkább a fiatalokra szabni az eseményt.

Ebben annak is nagy szerepe volt, hogy ezúttal a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat (VEDIÖK) társszervezői szintre emelkedett, így a helyi középiskolásokból álló civil szervezet az önkormányzat és VEB2023 EKF program támogatásával teljesen maguk által kitalált programokat is meg tud majd valósítani.

Az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Hegedűs Barbara alpolgármester, aki az önkormányzat részéről felel a veszprémi ifjúságügyért, elmondta: olyan rendezvényben gondolkodtak, ami egyszerre kínál érdekes és interaktív elfoglaltságot az általános- és középiskolásoknak, valamint az egyetemistáknak. Hogy pontosan mik lesznek ezek, arról Lakatos Janka a VEDIÖK elnöke számolt be.

Lakatos Janka és Hegedűs BarbaraLakatos Janka és Hegedűs Barbara

Ezek alapján quiz-show, zenei ki mit tud, filmklub, városismereti vetélkedő, mint egy szabadulószobáűban, pólófestés, mitologikus workshop és közéleti beszélgetős klub is lesz a programok között. Ezeknél minden esetben helyi erőkre, azaz Veszprémben élő és tevékenykedő fiatalokra alapoznak, így például a koncertsorozat itteni énekesek és együttesek lépnek majd fel a könyvtárnál, de az egyedi dizájnnal készült pólófestést is helyi fiatalok csinálják majd a Színkertben. Ugyanitt fogják este levetítetni a John Wick című filmet, de előtte még nem sokkal arrébb, a Füge Ligetben a Mathias Corvinus Collegium tart kerekasztalbeszélgetést olyan közéleti témákban, amelyek a fiatalokat is érdeklik. Az eseményekbe bekapcsolódik majd helyszínként a Papírkutya kultúrbisztró is, itt „Mitologikus l’amour és bosszú” címmel lesz élőmesés előadás a főleg a Marvell-univerzumból ismert szuperhősök történeteivel.

A Fiatalok Napja záróakkordja már a Gyárkertben lesz, itt szervezik meg az országos beatbox bajnokság döntőjét. A beatboxot sokan úgy ismerik, mint szájdobolás, ennek a műfajnak pedig számos hazai és nemzetközi képviselője van, akik most Veszprémben fognak találkozni és összemérni tudásukat.

Két éve a Kossuth utcán már találkozhattunk beatboxosokkal. Akkor nagy sikert arattak ezek a különleges zenei stílusnak a képviselői.Két éve a Kossuth utcán már találkozhattunk beatboxosokkal. Akkor nagy sikert arattak ezek a különleges zenei stílusnak a képviselői.

Lakatos Janka kiemelte, hogy minden program ingyenes, viszont több regisztrációhoz kötött, erről az esemény Facebook-oldalán lehet leghamarabb tájékozódni.

A Fiatalok Napjával együtt, pontosabban ahhoz kapcsolódva szintén szeptember 23-án szervezik meg a „Válassz sportágat!” elnevezésű rendezvényt is az Erdész utcai műfüves pályán. Ezt a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete gondozza és már ugyancsak hagyományosan egészíti ki minden évben a Fiatalok Napját.

A szervező egyesület részéről Kavalecz Gábor, elnök beszélt a részletekről, amiből kiderült, hogy a szombati napon délelőtt 10 és délután 2 óra között várják majd az érdeklődőket a sportpályára, ahol több, mint húsz helyi sportegyesület vonul ki azzal a céllal, hogy testközelből, szakavatott edzők segítségével lehessen kipróbálni a különböző sportágakat.

Kavalecz Gábor, mellette Hegedűs BarbaraKavalecz Gábor, mellette Hegedűs Barbara

Kavalecz Gábor hozzátette, a testnevelő tanároknak az is a feladata, hogy megtalálják a fiatal tehetségeket, akik ezután kibontakoztathatják tudásukat valamelyik sportágnak, a mostani rendezvény pedig ebben is nagy segítségükre lehet, amellett, hogy bár a Fiatalok Napjához kötődik, ide minden korosztályból várnak embereket.

Ráadásul nem is lesz tét nélküli, hiszen egy pontgyűjtő játékot is szerveznek, aki minél több sportágat kipróbál, az részt vehet egy nyereményjátékon, ahol értékes sporteszközöket lehet majd nyerni a Decathlon felajánlásával.

A Fiatalok Napja részletes programjairól legegyszerűbben a Facebookon lehet tájékozódni ide kattintva.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Gulyás István: A munkaadók keresik azokat, akiknek van sportmúltjuk Európa Sportrégiója Gulyás István: A munkaadók keresik azokat, akiknek van sportmúltjuk A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló egészségügyi roadshow pénteken Nemesvámosra érkezett. A szűrővizsgálatok mellett a rendezvény egyik legjobban várt eleme a helyi iskolásoknak tartott motivációs beszélgetés volt, ahol Gulyás István, a veszprémi kézilabda legendája és korábbi szövetségi kapitány osztotta meg gondolatait a sport, a kitartás és a mindennapi mozgás fontosságáról. ma 14:20 Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. 2026. február 5. 11:49 Bátor lépés vagy megkésett reakció betiltani a közösségi médiát a tinédzsereknél? életmód Bátor lépés vagy megkésett reakció betiltani a közösségi médiát a tinédzsereknél? Az ausztrál kormány történelmi jelentőségű és vitákat kiváltó döntést hozott, amikor decembertől korlátozták a közösségi média használatát a 16 éven aluliak számára. A döntés nemcsak a regisztrációt tiltja, de a felhasználóként való jelenlétet is. De vajon megoldja-e ez a generációs problémákat, amelyek az ilyen platformokra vezethetők vissza, vagy már későn kaptak észbe a döntéshozók? tegnap 16:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.