Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Huszadik évfordulóját ünnepli a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara

2023. szeptember 11. 21:43
Ünnepélyes keretek között nyitották meg az új tanévet, az elmúlt évek legsikeresebb felsőoktatási felvételi időszakát koronázta meg a ceremónia, ami egyben központi évnyitó volt. Egyúttal megemlékeztek dr. Gaál Zoltán professzor emeritusról, s felavatták az egyetem korábbi rektorának szobrát.

A tanévnyitó ünnepséget hétfő délután, a Pannon Egyetem aulájában tartották. Felszólalt többek között Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezetője. Beszédében rávilágított: mindig foglalkoztatta a kérdés, hogy az ember hol tart éppen, milyen irányba megy. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint amikor A-ból B-be haladunk, de hangsúlyozta: mi magunk döntjük el, hogy a két pont között egyenes vonalon, vagy kisebb kanyarokat téve érkezünk a végpontba.

Folytatta: sokan eleve elrendelés okán, sokan szabad akaratukból ülnek most a közönség soraiban. Hozzátette: mindenki, aki úgy döntött, hogy idén a Pannon Egyetemen kezdi meg tanulmányait, igyekezzen felállni, ha elesik, és a tudást, amit kapnak, próbálják továbbadni az utókornak.

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora is ünnepélyes beszédet mondott, melyben ismertette az intézmény legutóbbi, jelentős eredményeit; rávilágított, hogy az egyetem minden karán erős doktori képzés van, tehát a lehetőség birodalmába érkeztek a gólyák. Örömmel fogadta tehát az első éves hallgatókat, és sok sikert kívánt nekik egyetemi tanulmányaikhoz.

Fehérvölgyi Beáta, a kar dékánja kiemelte: rendkívül fontosak a közös ünnepek, ahol lehetőség van közösen visszatekinteni arra, hogy hol tartanak éppen. A dékán tehát a gólyák köszöntése mellett üdvözölte az intézmény karának huszadik, kerek évfordulóját.

Továbbá megemlékeztek Gaál Zoltánról: Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke felolvasott hallgatói megemlékezéseket, majd a rektor, valamint Gaál özvegye segítségével sor került a Raffay Béla által készített szobor leleplezésére, Gaál Zoltán egykori rektorról.

Az ünnepélyen díjat is átadtak, mielőtt megtörtént az elsősök egyetemi polgárrá avatása. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az irodalomtörténet területén végzett kimagasló szakmai munkája, valamint a város jó hírének öregbítésében kifejtett példaértékű tevékenysége elismeréseként Dr. Ladányi István részére Volkra Ottó-díjat adományozott.

Ladányi István 1963. október 18-án született a vajdasági Adorjánon. Magyar nyelv- és
irodalomtanári oklevelét 1987-ben szerezte az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
2008-ban doktorált irodalomtudományból a Zágrábi Tudományegyetemen, majd 2015-ben
habilitált a Pécsi Tudományegyetemen.
A nyolcvanas évek végén a Karlócai Gimnáziumban magyar tanárként, majd az Újvidéki
Egyetem Magyar Tanszékén tanársegédként dolgozott. 1991 őszén települt át
Magyarországra, ahol 1992-től 1996-ig a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa, 1995-től
2000-ig a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékén óraadó oktató, 1997-től 2002-ig
a Napló napilap szerkesztője, majd 2002-től 2008-ig a Balassi Intézet munkatársaként
magyart, mint idegen nyelvet és irodalomtörténeti tárgyakat tanít a Zágrábi
Tudományegyetem hungarológia szakán.

2009 óta a veszprémi Pannon Egyetem docense, 2012 és 2018 között a Sziveri János Intézet
vezetője, 2016 és 2018 között az Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója. Szakmai
pályája kezdetétől irodalomszervezői és szerkesztői tevékenységet is folytat. 1992-től
alapítóként tagja a veszprémi Ex Symposion folyóirat szerkesztőségének. 2015 és 2018 között
a veszprémi Séd kritikai folyóirat szerkesztője.
1985 óta publikál irodalmi kritikákat, tanulmányokat, esszéket, verseket, valamint
műfordításokat a horvát és a szerb irodalomból. Irodalomkutatói érdeklődése elsősorban a
közelmúlt és a jelen magyar irodalmára, a délszláv és a közép-európai irodalmakra, illetve
kisebbségi és transzkulturális irodalmi gyakorlatokra irányulnak. Munkásságát 1992-ben
Hargitay Gyula-díjjal, 2014-ben Cholnoky-emlékdíjjal, illetve Pro Universitate Pannonica
Emlékérem Kisezüst fokozatával is elismerték.

Az elismerést Porga Gyula polgármester adta át. Bakacsi Gyula címzetes egyetemi tanári címet, Markovits Alíz címzetes egyetemi docens címet kapott. A rendezvény fényét a Pannon Várszínház művészei emelték énekes előadásukkal.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Dózsaváros Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. tegnap 14:55 Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Rajtunk veszprémieken múlik, hogy milyen stílus jelenik meg a városunkban Vehír21 podcast Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Rajtunk veszprémieken múlik, hogy milyen stílus jelenik meg a városunkban Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt a Vehír21 podcast vendége, akivel egyszerre értékeltük a 2024-es évet és tekintettünk előre 2025-be, miközben szóba kerültek az idei év választásai, a Tisza párt megjelenése és a közbeszéd minőségének átalakulása, valamint megtudhattuk, hogy mi vezérli a városvezetést, amikor megcélozták az Európa Sportrégiója címet, amiről szintén jövőre születik döntés. 2024. december 15. 21:11 Porga Gyula kézjegye is örökre megmarad már Művészetek Háza Porga Gyula kézjegye is örökre megmarad már Porga Gyula, Veszprém polgármestere is csatlakozott azokhoz, akiknek kézjegyét egy-egy tégla őrzi a Teguláriumban. 2024. december 14. 17:31 Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak közélet Karácsonyi műsorral kedveskedtek a veszprémi nyugdíjasoknak Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett. 2024. december 13. 22:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.