Minden szuperhősös filmben vagy sorozatban van egy rész, egy próbatétel, amikor kiderül, a hőst nem is az teszi hőssé, ami elsőre olyan nyilvánvalónak tűnik: a hihetetlen erő vagy a villámsebesség vagy az a képesség, hogy átlát a falon, netán tud repülni. Ezek persze szükségesek ahhoz, hogy legyőzze a szintén különleges képességekkel rendelkező ellenséget, de ez valójában csak a fényes borítás. Az igazi ereje minimum az eszében, de leginkább a hitében rejlik. Abban, hogy nem adja fel. Akkor is szembeszáll a nehézségekkel, ha az esélye a győzelemre szinte egyenlő a nullával. Ha nincs pajzsa, maximum erkölcsi fölénye, mert tenni, cselekedni, segíteni akar. Mert képtelen végignézni a pusztulást anélkül, hogy legalább megpróbálta volna megállítani, vagy csökkenteni a kárt.
Persze, az élet nem mese, ahol a hős kiállva a próbát, mindig elnyeri jutalmát és a világ csodás módon megmenekül. De azt hiszem, mégis csak szükségünk lenne erre az attitűdre, sokkal inkább mint a közönyre és a cinizmusra, amelyeket pajzsként húzunk magunkra, hogy megvédjenek a rossztól és a csalódástól, csak épp a jót, a pozitív változás lehetőségét is kizárjuk vele. Mert hát nem pont erről van szó?
Azt gondolom, abban egyetérthetünk, hogy 2023-ban globálisan nem áll épp jól a szénánk. Háborúk, járványok, gazdasági, ökológiai és egészségügyi krízis – csak hogy a legszembetűnőbb problémákat említsem. Már-már úgy tűnhet, a teljes pusztulás elkerülhetetlen, amire leggyakrabban kétféleképpen válaszolunk: szorongunk és tehetetlennek érezzük magunkat, amivel még inkább mélyül a mentális válság, vagy kizárjuk az egész problémakört és élünk, mint Marci hevesen.
Illetve a kép ennél egy kicsivel árnyaltabb: a problémákat sokan látjuk, és sokan szeretnénk is segíteni, csak éppen nem tudjuk, hogyan. Visszatartanak bennünket a félelmeink, a korlátozó hiedelmeink, a szokásaink, a bizonytalanság, az előítéletek, a sztereotípiák, a csoportnyomás. Azt gondoljuk, túl nagyok a problémák és mi túl kicsik vagyunk hozzá, hogy ha felelősséget vállalunk egy másik ember sorsáért, azzal túl nagy terhet rakunk magunkra, mikor már így is bőven eleget cipelünk, elbizonytalanítanak bennünket a cinikus felhangok, amelyek azt mondják, felesleges bármit is tenni, vagy éppen tartunk tőle, hogy megbélyegeznek bennünket, ha kiállunk a saját értékeink és elveink mellett, és hátrányba kerülünk az élet valamely területén.
Teljesen természetes, hogy ezek az aggályok felmerülnek bennünk, ugyanakkor a félelmek nem egyenlők az igazsággal, és az esetleges hiányzó készségeket, képességeket is lehet fejleszteni. Többek között ebben segít a Hősök Tere Alapítvány: a híres pszichológus, Philip Zimbardo, a Budapest School alapítója és a Prezi társalapítója, Halácsy Péter, valamint Orosz Györgyi közösségépítő, kommunikációs tanácsadó és tréner összefogásával létrejött alapítvány célja, hogy szociálpszichológiai tréningenen, workshopokon keresztül képezzenek átlagos emberekből hétköznapi hősöket, hogy segítsenek eljutni mindazoknak a cselekvésig, akik valamilyen módon tenni szeretnének a társadalomért, a jövőért. A tréningeken pedagógusok, szülők és iskolások, illetve bárki érdeklődő elsajátíthatja az ahhoz szükséges tudást, hogy hogyan álljunk ki például mások mellett, hogyan lépjünk növekedési pályára a fejlődésfókuszú szemlélet révén, vagy éppen hogyan győzzük le a tanult tehetetlenséget.
Persze, hétköznapi hősökké nem csak így válhatunk. Akkor is tehetünk egy egészségesebb, összetartóbb társadalomért, ha nem tudunk hosszasan elköteleződni egyelőre egy ügy mellett. Bár apróságnak tűnhet, mégis hosszú távon sokat jelenthetnek az olyan hétköznapi jótétemények és kiállások, mint bevásárolni a mozgásában korlátozott szomszédunknak, beszélgetni egy hajléktalannal, kártyázni az idősotthon lakóival, kitakarítani egy mentális beteg otthonában, hogy újra embernek érezhesse magát legalább kis időre, vagy éppen vállalni egy kóbor állat ivartalanítását. Sőt, ennél apróbb dolgok is válhatnak jelentőssé, mint enyhíteni valaki szomorúságán, előre engedni a kasszánál azt, aki siet a járatára vagy bókolni egy idegennek – a Hősök Tere Alapítvány honlapján ehhez is találni ötleteket.
Lehet, hogy ezek azonnal nem fogják megoldani az olyan globális nagy problémákat, mint a szegénység vagy a klímaválság, és valószínűleg időnként azzal a fájdalommal is szembesülnünk kell, amit a sok-sok nehéz sors látványa jelent, vagy hogy mindenkit nem tudunk megmenteni, bármennyire is szeretnénk. De garantáltan jó érzésben is lesz részünk. Ráadásul remélni, vállalni a sérülés kockázatát még mindig előrébb visz, mint cinikusan magunkra zárni az ajtót és egy helyben ücsörögni. Mert az embereknek sokszor nem is annyira szuperhősökre van szükségük, csak olyan hétköznapi figurákra, akik újra éreztetik velük, hogy nincsenek egyedül, akik nem gyengének és veszett ügynek látják őket, hanem emlékeztetik őket a bennük rejlő erőre.