Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szingapúri Nagydíj - Sainz rajt-cél győzelme a villanyfényes futamon

2023. szeptember 17. 16:43 // Forrás: mti
Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, amelyet villanyfényben rendeztek.

  A 29 éves pilótának ez az idei első és F1-es pályafutása második futamgyőzelme.

Sainz mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, a dobogó alsó fokára pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.
    A Ferrari több mint egy év elteltével, tavaly július 10. óta először ünnepelhet újra győzelmet a Forma-1-ben, míg a Red Bull nagy sorozata megszakadt, egymás után 15 sikert követően most először nem az övé lett a győzelem.

A címvédő és sorozatban harmadik vb-címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője csak ötödik lett, így megszakadt a rekordot jelentő győzelmi szériája, melynek során az idény legutóbbi 10 viadalán ő diadalmaskodott.

Sainz a rajtot jól kapta el és magabiztosan őrizte meg az első helyet, mögé viszont csapattársa, Charles Leclerc sorolt be, miután jobb volt a startja, mint a második kockából induló George Russellnek (Mercedes). Az ötödik pozícióból kezdő Hamilton előzési próbálkozása eredményeként az első kanyart levágta és harmadikként tért vissza a mezőnybe, de hamarosan visszaadta a dobogós helyet Russellnek, néhány körrel később pedig Norrist is maga elé engedte.

A 11. helyről rajtoló Verstappen nem tudott túlságosan sokat javítani, a 12. körben még csak nyolcadik volt, egyrészt azért, mert a falakkal körülvett városi pályán egyébként sem könnyű előzni, másrészt viszont a teljes mezőny viszonylag lassú tempóban körözött, mert minden versenyző igyekezett óvni az autón lévő gumikat.

A 20. körben egy kisebb koccanás és az ennek nyomán a pályára került törmelék miatt bejött a mezőny elé a biztonsági autó, és szinte az egész mezőny a boxba hajtott kerékcserére. Pályán maradt viszont a két Red Bull, így Verstappen másodikként, Sergio Pérez pedig negyedikként folytathatta a küzdelmet.

Az újraindítást követően a két Red Bull látványosan lassabb volt a többieknél, így hamarosan több pozíciót is veszítettek: Verstappen féltávnál a hatodik, Pérez pedig a hetedik helyen száguldott. Az élen Sainz maradt, de a kerékcserék után Russell vette át a második helyet, majd sorrendben Norris, Hamilton és Leclerc következett.

Az élmezőnyben meglehetősen közel voltak egymáshoz a versenyzők, aztán 19 körrel a leintés előtt egy pályán megállt autó miatt virtuális biztonsági autós szakasz következett, melynek ideje alatt Russell és Hamilton is kiállt kerékcserére. Ők ketten a negyedik és ötödik pozícióban tértek vissza a pályára, ekkor változatlanul Sainz vezetett, Norris második, Leclerc pedig harmadik volt.

A hajrában a gumielőnyben lévő Russell és Hamilton utolérte Leclerc-t, s egy kör alatt mindketten megelőzték a monacóit. Közben az élen Norris egyre közelebb került Sainzhoz, a McLaren brit versenyzőjét pedig Russell próbálta minél előbb utolérni.

Az utolsó körökre néhány tizedmásodpercnyi különbségre voltak csak egymástól az első négy helyen harcolók, Sainz pedig úgy tartotta maga mögött Norrist, hogy az egyenesekben a brit nyitott hátsó szárnnyal tudja követni, így ugyanis Russellék nem tudták igazán komolyan megtámadni a mclarenest.

Közvetlenül a leintés előtt Russell hibázott és a falba csúszott, így kiesett, harmadik helyét pedig csapattársa, Hamilton "örökölte meg". Verstappen a végére feljött ötödiknek, így változatlanul nagy előnnyel vezet az összetettben és egyre közelebb kerül a címvédéshez.

A vb a jövő hétvégén folytatódik Japánban.

vehir.hu
további cikkek
Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull Forma-1 Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között. 2023. szeptember 24. 9:04 Olasz Nagydíj - Verstappen rekordot döntve nyert Monzában Olasz Nagydíj - Verstappen rekordot döntve nyert Monzában A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott. 2023. szeptember 3. 20:39 Elkészült Verstappen új Herendi-trófeája Forma-1 Elkészült Verstappen új Herendi-trófeája A Magyar Nagydíjon történt incidenst követően a Herendi elkészítette az F1 címvédője, a holland Max Verstappen győzelmi trófeáját. Az átadáson az eredeti trófea megsemmisítője, a brit Lando Norris is jelen volt. 2023. augusztus 29. 17:02 Holland Nagydíj - Verstappen nyerte a telt házas viadalt Holland Nagydíj - Verstappen nyerte a telt házas viadalt A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a telt ház előtt rendezett Forma-1-es Holland Nagydíjat, melyet a szeszélyes időjárás tett izgalmassá. 2023. augusztus 27. 19:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.