Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közösségi tér nőtt ki a vár alatti szlemesedő telekből

2023. szeptember 22. 16:30
Átadták a Közgáz egykori tornatermében és környezetében kialakított új rendezvényközpontot pénteken.

Az épületet egy szélesebb körű, az Európai Unió által támogatott projekt részeként újították fel, illetve bővítették melléképületekkel. Az egykori tornateremben foglalkoztató- és művészeti fejlesztő központot, valamint rendezvényhelyszínt alakítottak ki. A további épületekben próbaterem, raktárak, öltözők, gyerekfoglalkoztató, kávézó jött létre. 

Porga Gyula, Rétvári BencePorga Gyula, Rétvári Bence

A pénteki megnyitón Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott: idén learathatjuk az egy egy évtizede megkezdett városépítési stratégia gyümölcseit. A polgármester szerint az elsődleges cél, hogy európai színvonalú közösségi tereket hozzanak létre, mert az erős közösségek kialakulásához szükség van alkalmas találkozási helyszínekre. 2023-ban számos, a nyilvánosságtól korábban elzárt épület vált mindenki számára elérhetővé – például az egykori gyerekkórház vagy a Ruttner-ház –, és a veszprémiek használják is ezeket, mindegyik telt házzal üzemel. A városvezető abban bízik, hogy az újonnan átadott létesítmény a gyermekkultúra fontos intézményévé válik.

Bő tíz éve állt kihasználatlanuk a Közgáz egykori tornatermeBő tíz éve állt kihasználatlanuk a Közgáz egykori tornaterme

Erre fűzött rá Rétvári Bence parlamenti államtitkár, mondván: a kultúra nemcsak a felnőttek számára fontos, a kisgyerekek esetében is tetten érhető, hogy szükségük van rá az élet teljességéhez. Aki gyerekként megismerkedik ezzel a közeggel, az felnőttként is színházba járó, kultúraszerető lesz; míg aki nem részesül benne, az gyakran csak a hiányt, ürességet érzi az életében, és nem is tudja pontosan megfogalmazni, mi okozza azt. Rétvári szerint a kultúra identitásformáló erő, az identitás pedig közösséget teremt, erősít és összetart minket, Magyarországon ezért reneszánsza van az identitás erősítésének. 

Kiállítás mutatja be Veszprém tornyaitKiállítás mutatja be Veszprém tornyait

Az épületek átadásával egyidőben kiállítás is nyílt, amely a vár tornyait és a város műemlék épületeit mutatja be. A kiállítás anyagát Getto Tamás Ybl-díjas építész és csapata, valamint az Almásy Kornél vezette Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ állították össze.

Galéria
Rendezvénytér épült a vár alatt
Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Az egykori Dimitrov lesz Veszprém új turistamágnese Az egykori Dimitrov lesz Veszprém új turistamágnese Az egykori Dimitrov Művelődési Központhoz sok veszpréminek fűződnek kellemes emlékei. Az épület aztán évtizedekig csak púp volt az önkormányzat hátán, amit se kiköpni, se lenyelni nem tudtak a mindenkori városvezetők. Ki gondolta volna, hogy újra Veszprém kulturális életének vezérhajójává nőheti ki magát? Szerdán a polgármester körbevezette az egykor itt dolgozókat a leendő CODE tereiben. 2024. október 2. 22:28 Navracsics Tibor: ’Egy régió álma vagy egy álom régiója?’ Navracsics Tibor: ’Egy régió álma vagy egy álom régiója?’ A 2023-as év különleges mérföldkő volt Veszprém és a Bakony-Balaton régió számára: a város viselhette az Európa Kulturális Fővárosa címet. Ez a rangos elismerés nem csupán a kulturális programok gazdagságára és sokszínűségére adott alkalmat, hanem lehetőséget biztosított arra is, hogy a város és a térség újrapozicionálja magát mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. 2024. szeptember 13. 11:41 EKF-konferencia: Hogyan nyerjük meg a 21. századot? EKF-konferencia: Hogyan nyerjük meg a 21. századot? A város és a térség jövőjéről, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program tanulságairól zajlott kerekasztal-beszélgetés a kétnapos EKF-konferencia keretében szerda délután az Acticityben. 2024. szeptember 11. 19:53 Egy évad tanulságai, egy régió jövője Egy évad tanulságai, egy régió jövője Kétnapos szakmai konferencia keretében mutatják be az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat eredményeit, illetve Veszprémben és a régióban rejlő további lehetőségeket. 2024. szeptember 11. 12:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.