Már a cím is érdekes. Középpontban a nő. De pontosan ki is van ott? A nő, mint anya? Nagymama? Mint munkát végző személy? Mint szerető? Mint főnök? Mint beosztott? Mint hősnő? Királynő vagy díva? És persze lehetne még hosszan sorolni. Rengeteg szerepet élünk meg egy élet során – némelyiket magunk választjuk, némelyiket a külvilág erőszakolja ránk, vagy legalábbis erőszakolná ránk, a lényeg végül is ugyanaz: sokszor nagy a nyomás rajtunk, milyen nők legyünk.
Bagdán Zsuzsanna, Beke Csilla, Tapolyai Emőke
Jól példázza ezt a beszélgetésindító szombati ebéd is. Egy évszázaddal ezelőtt még egyértelmű volt, hogy annak elkészítése a család számára az asszony dolga. Aztán eltelt fél-egy emberöltő, megjelentek a már hétvégén is dolgozó nők, akiknek nem jutott idejük főzni, a szombaton kiránduló nők, akik szendvicset csomagoltak az útra és csak estére került esetleg meleg étel az asztalra, no meg az egyedülálló anyukák, akiknél ez a kérdés végképp bonyolított: ma épp nálam eszik a gyerek, vagy az apjánál? Innen pedig el is jutunk a fő kérdésig: igazi nő-e az, akinél például kimarad a szombati ebéd elkészítése. Csökken ezáltal a saját értékességünk?
Érdekes volt hallani, a jelen lévő szakemberek is mennyire másként gondolkodnak például ennek fejében saját női létükről. Tapolyai Emőke klinikai és pasztorál pszichológus bátran vallotta, mióta kirepültek a gyerekek, neki időnként nagyon is jól esik csak magával foglalkoznia és nem tyúkanyóként gondoskodni mindenkiről. Beke Csilla mentálhigiénés szakember, tanár, pszichodráma vezető elismerte, neki van némi bűntudata attól, hogy a főzés helyett inkább közösségi feladatot vállal, mert mégis csak ott él bennünk az a kép, hogy az igazi nő képes elkészíteni a hétvégi ebéd részeként az aranylóan csillogó húslevest. Bagdán Zsuzsanna újságíró meglátása szerint egy mozaikcsalád tagjaként el tudja engedni ezt az elvárást, de tény és való, hogy nem könnyű megtalálni a saját nőiségünket.
Ki főzi hétvégén az ebédet? / Fotó: Freepik
Ez nem is csoda, mikor annyi különböző nézet van arról, mi, ki is a nő. Beke Csilla szerint a nő az origo, ha ő rendben van, a család többi tagja is rendben van. Ő jelenti a kedvességet, a lágyságot, és ha kivesszük ezt a női energiát a világból, akkor megjelenik az agresszió, a nyerseség, a kard ki kard attitűd. Tapolyai Emőke úgy látja, az, hogy mit gondolunk a női létről, történelmileg széles spektrumon helyezkedik el. Egyik végén az van, hogy a nőnek alá kell rendelődnie, el kell fojtania saját késztetéseit, ahogy azt nagyanyáink, dédnagyanyáink tapasztalták. Ma sokszor a másik véglet dominál, amikor bizonyítani akarjuk, hogy a nő egy önálló identitás, aki minden olyasmire képes, amire a férfiak. „Mindkettő egy szélsőség, és hatalmas nyomást tud helyezni ránk, ha valaki nem felel meg ezeknek. Holott a valóság az, hogy mindkét oldalt képviseljük magunkban, ki-ki más-más mennyiségben.” Ő úgy fogalmazott, a nők életadók, nem elsősorban fizikai szempontból, hiszen ez nem mindig lehetséges, hanem lelkükből fakadóan inspirálóak, motiválóak. Bagdán Zsuzsanna úgy vélekedik, a nő esetében férfiasnak mondott dolgok sokszor csak az asszertivitásról szólnak: egy nő is nyugodtan kiállhat a saját értékei, véleménye mellett. A nő az ő véleménye szerint az, aki képes a másikat tartalmazni, azaz be tudja fogadni a másik gondolatait, érzéseit, ott tud lenni mellette, bábáskodni felette és elengedni is a másikat, amikor kell.
A konferencián szóba került a feminizmus és az egyenjogúság kérdése is, miszerint miért küzdünk még mindig az egyenjogúságért, szükség van-e egyáltalán a harcra. Beke Csilla szerint tévúton jár az, aki például az üzleti életben férfias attitűddel akar nőként érvényesülni, mert csak azt éri el, hogy úgy lökik ki maguk közül a férfiak, ahogy azt egy férfival is tennék. Persze lehet harcolni, harcosan és magabiztosan, de női erényekkel. Bagdán Zsuzsanna kevésbé érzékeli a saját környezetében a férfi-női harcokat, ugyanakkor a rivalizálás valóban megjelenik az élet sok területén, és az is jellemző, hogy negatív identitásokként fogalmazza meg magát egyik és másik nem, egymás ellentéteiként, amelyek nagyon sok konfliktust tudnak szülni.
Tapolyai Emőke határozott véleményt formált meg az egyenjogúságért folytatott harcok kapcsán. Ő úgy látja, tévedés van a fogalmak kapcsán is. „Az, hogy mihez van jogom nőként, nem ugyanaz, minthogy milyen vagyok, mint nő. Valóban, tanulhasson egy kislány is, és a nő is vállalhasson akár vezető pozíciót a munkahelyén. De a mai harcok már nem erről szólnak, hanem inkább arról, hogy mit tudok magammal kezdeni úgy, aki vagyok. És pontosan a sok hang miatt, amit nem tudunk megválogatni, mert már a csapból is vélemény folyik – vagyunk minden és mindennek az ellentettje, és minden egyformán igaz –, elveszünk.
Mintha egy körforgalomban lennénk, aminek van 12 kijárata, és megyünk körbe-körbe és egyre jobban szédülünk, miközben mögöttünk már dudálnak, és nem tudjuk, melyik a jó kijárat. El vagyunk veszve az információk és vélemények káoszában, nincs egy alap meggyőződésünk, ehelyett egyre inkább az internet világából szedett-vedett identitásokká kezdünk válni. Pedig csak le kellene csendesedni, és tisztázni, ki vagyok én? Elismerni az erősségeimet, a bizonytalanságaimat és a hiányosságaimat, és elfogadni őket.
Nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek. Rengeteg kis hazugság veszi körbe az identitásunkat, és azt hisszük, mindegyiknek meg kell felelni, de ez nem igaz. Ahogy Kierkegaard mondta: „Fogadd el a tényt, hogy milyen vagy, mert ez az, ami megváltoztatja azt, amilyen vagy!”
Csak legyünk önmagunk! / Fotó: repentand-seekchristjesus on Unsplash
+1 tipp önmagunk megtalálásához: Beke Csilla pszichodráma csoportjain gyakran foglalkoznak az archetípusokkal. A lelkünk ugyanis ugyanúgy hordoz ősmintákat, mint a biológiánk, ezek az archetípusok, amelyekből mindenkiben ott van egy-kettő típus. Ha ezeket felismerjük magunkban és meg tudjuk lovagolni őket, ki tudunk teljesedni, ami a szerepeinket is helyreteszi.
