Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Múltunk a jelenben - kezdetét vette a XXXI. Országos Műemléki Konferencia

2023. szeptember 29. 14:10
A három napos konferenciának – Múltunk a jelenben címmel - idén Veszprém ad otthont. Az ICOMOS konferencia megnyitóját csütörtök délután tartották az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központban.
 

A rendezvényt Porga Gyula polgármester köszöntőbeszéde nyitotta, aki kiemelte: Veszprém szimbolikus helyszíne a konferenciának, hiszen az EKF évében páratlan műemlékfelújítási hullám zajlott le a városban. Többek között a megnyitó helyszíne is a város egyik rozsdafoltja, az egykori gyermekkórház – megőrizve a régmúlt értékeit – kapott új életet AcitCity-ként. 2023-ban sikerült valóban európai nívóra emelni Veszprémet és a térséget, és a mostani konferencia és a két héttel ezelőtt szintén a helyszínen zajló főépítészeti konferencia is ennek tanúbizonysága, hiszen a szakma szemével is valóban lenyűgöző értékeket sikerült teremteni és megmenteni.

Markovits Alíz, a VEB2023 Zrt vezérigazgatója elmondta: az EKF filozófiájának legfontosabb aspektusa a helyi értékek megismertetése és ápolása, így a központi cél mindig az volt, hogy felszínre hozzák és láhatóvá tegyék a régió örökségeit. Veszprém minden épülete az elmúlt századokról mesél, és öröm számukra, hogy a mai kor kihívásainak megfelelően sikerült újjáéleszteni ezeket az értékeket.

Dr. Vukoszávlyev Zorán helyettes államtitkárDr. Vukoszávlyev Zorán helyettes államtitkár

A konferencián felszólaló dr. Vukoszávlyev Zorán, az Építészeti és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára is ezeket a gondolatokat fűzte tovább:

,,A mi feladatunk a ránk hagyott örökség gondozása, ez a legfontosabb cél, hiszen ezzel teremtünk értéket a jövő generációjának."

Nagy Gergely, ICOMOS MNBE elnökNagy Gergely, ICOMOS MNBE elnök

A köszöntők után Nagy Gergely, az ICOMOS MNBE elnöke ismertette a meghívottakkal a háromnapos konferencia programsorozatát.

Az előadások az első napon Veszprém köré csoportosulnak, míg pénteken és szombaton a magyar műemlékvédelmet a II. világháború után felemelő kiemelkedő személyekről szólnak majd. Többek között hallható volt Veszprém főépítészének, Sulyok Balázs Edének a Veszprém: a település múltja - a település értékei című előadása is.

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.