Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-1°C
2023. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
-1°C

Nehéz mérkőzésen egygólos vereség

2023. október 1. 18:27
A Practical VSC 1-0-ra alulmaradt a remekül védekező Bicske vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén. A veszprémiek két perccel a lefújás előtt kapták a gólt.

A labdarúgó NB III észak-nyugati csoportjának kilencedik fordulójában a Bicske otthonába látogatott a címvédő Practical VSC vasárnap.

A vendégek a tizenharmadik percben közel álltak a vezetés megszerzéséhez, de az ígéretes helyzetet nem sikerült gólra váltaniuk. Pető Tamás csapata ezt követően is támadószellemben futballozott, ám a bicskeiek védelme remekül állta a sarat (félidei részeredmény: 0-0).

Egy góllal alulmaradt a Veszprém (archív fénykép)Egy góllal alulmaradt a Veszprém (archív fénykép)

A fordulás után rögvest egy kapufával nyitottak a bakonyiak, akiknek szinte végig kilenc védekező játékossal (!) kellett megbirkózniuk. A helyzetek így is megvoltak, ám a befejezések rendre pontatlanra sikeredtek. A nyolcvannyolcadik percben a házigazda meg is bosszulta a korábbi hibákat: egy átlövést követően a csereként beállt Sóron volt eredményes, aki a három pont sorsát is eldöntötte (végeredmény: 1-0).

A Practical VSC jövő vasárnap (15.00) a Dorogot fogadja majd Pápán.

Férfi kézilabda NB III Észak-nyugat, 9. forduló:
Bicskei TC – Practical VSC 1-0 (0-0)
Bicskei TC Sporttelep. Vezette: Szigetvári (Czeglédi, Nagy B.)
Bicskei TC: Illés – Lakatos (Dankó, 59.), Gaszner, Szál, Varga Sz. (Sóron, 59.), Király (Savanya, 91.), Hirman (Torkos, 84.), Gyurácz, Bozsoki, Molnár A. (Szalai D., 59.), Varga B.
Vezetőedző: Csordás Csaba.
Practical VSC: Kovács M. – Dobsa, Zachán, Kószás, Molnár B., Tömösvári, Somogyi, Bartusz (Dömötör, 74.), Volter (Kun, 63.), Baldauf, Horváth H. (Major, 46.).
Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerző: Sóron (88.)

A lefújást követően a veszprémiek trénere, Pető Tamás azt nyilatkozta portálunknak, nehéz mérkőzésen vannak túl, amelynek során sajnos nem találták a rivális szervezett védelmének ellenszerét. A vezetőedző hangsúlyozta, hosszú még a bajnokság, sokat fognak dolgozni azért, ha hasonló helyzetbe kerülnek, akkor már ne érje őket meglepetés.

vehir.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 12 3 2 35 16 19 39
2. Practical VSC 17 11 4 2 39 17 22 37
3. III. KER. TVE 17 10 4 3 29 16 13 34
4. BICSKEI TC 17 10 3 4 25 16 9 33
5. DOROGI FC 17 7 6 4 28 21 7 27
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 17 7 4 6 36 41 -5 25
7. KELEN SC 17 7 2 8 20 28 -8 23
8. BALATONFÜREDI FC 17 6 5 6 27 28 -1 23
9. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 5 7 5 24 22 2 22
10. KOMÁROM VSE 17 5 7 5 20 23 -3 22
11. CAOLA SC SOPRON 17 5 5 7 27 24 3 20
12. ETO AKADÉMIA 17 5 4 8 22 27 -5 19
13. BUDAÖRS 17 5 3 9 22 31 -9 18
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 17 4 4 9 22 29 -7 16
15. ZTE FC II. 17 3 3 11 17 29 -12 12
16. CSORNAI SE 17 1 2 14 20 45 -25 5
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:33
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB II osztályozó, 2022/2023
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
Practical VLS
Időpont
2023. június 4. 17:30
Helyszín
Kisvárdai Várkerti Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Komárom
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. július 30. 17:30
Helyszín
Komárom
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2023. augusztus 2. 17:30
Helyszín
Perutz Stadion, Pápa
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Celldömölk
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 5. 19:00
Helyszín
Celldömölk
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2023/2024
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VLS
Időpont
2023. augusztus 13. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Park
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
ZTE II.
Időpont
2023. augusztus 19. 17:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Fűzfői AK
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 26. 16:30
Helyszín
Balatonfűzfő, Városi Stadion
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 30. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüred
Időpont
2023. szeptember 3. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Puskás Akadémia II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. szeptember 9. 11:00
Helyszín
Felcsút, Pancho Aréna
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom
Időpont
2023. szeptember 16. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót II
Időpont
2023. szeptember 24. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.