Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Milák Kristóf a budapesti úszó vk-n tér vissza

2023. október 2. 13:57 // Forrás: MTI
Az október 20. és 22. között sorra kerülő budapesti világkupán tér vissza Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, de fő versenyszámában még nem áll rajtkőre.

"Kétszáz pillangón még nem fog úszni a budapesti világkupán, 50 és 100 méter pillangón, illetve 50, 100 és 200 méter gyorson fog, a tervek szerint. Nagyjából ez úgy néz ki, hogy 50 méteren nem árt, ha erős és gyors vagy, de erre még nem áll készen, valamint 100 és 200 méterhez pedig nem árt, ha állóképes vagy, és még ez sem áll készen, úgyhogy ezt egy felmérő tesztversenynek fogjuk fel" - mondta hétfőn az M1 aktuális csatorna megkeresésére Virth Balázs, a 23 éves magyar úszó edzője.    

Szerinte a februári, dohai világbajnokságra a versenyzők nagy része felkészülésként tekint, így történik majd Milák esetében is, aki mindössze egy edzőtáboron lesz túl, a tervek szerint azonban addigra már utol kell érnie magát. Kiemelte, hogy a BHSE sportolója nem lesz csúcsformában, de rajtkőre áll, és amennyiben úgy dönt a nemzetközi szövetség, hogy megrendezi az Európa-bajnokságot, akkor a kontinensviadalon is részt vesznek.

Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra.

"Még két vonalon futnak az események, mivel a többiek előrébb tartanak a felkészülésben, ezért bár együtt edzenek sok feladatot még külön végeznek" - folytatta Virth Balázs, aki a 800 méteres gyorsúszásban olimpiai bronzérmes, 200 méter pillangón vb-győztes Kapás Boglárkáról elárulta, hogy mindegyik világkupán részt fog venni. Márton Richárd Európa-bajnokkal és Zombori Gábor junior világbajnokkal utaznak szerdán Berlinbe, majd Athénba és végül a fővárosi vk-n is elindulnak.

vehir.hu
további cikkek
Wladár Sándor az egyetlen jelölt a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára úszás Wladár Sándor az egyetlen jelölt a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára A Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) vezető Wladár Sándor lesz az egyedüli elnökjelölt a szervezet jövő heti tisztújító közgyűlésén. ma 11:21 Kós Hubert a világ idei második legjobb idejével nyert 200 háton Austinban úszás Kós Hubert a világ idei második legjobb idejével nyert 200 háton Austinban Kós Hubert 200 méter háton a világ idei második legjobb idejével nyert az egyesült államokbeli Austinban zajló úszóversenyen. 2025. május 17. 11:05 Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában Bajnokok nyomában Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában A „Bajnokok nyomában” beszélgetéssorozat harmadik estjén két generáció, két pályaív, de egy közös szenvedély került a középpontba: az úszás. A veszprémi közönség ezúttal Czene Attila olimpiai bajnokkal és Betlehem Dávid olimpiai bronzérmessel találkozhatott a Papírkutyában. A beszélgetést Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezette. 2025. május 17. 8:13 Korábbi csapattársait legyőzve nyert Sárkány Zalán Veszprémben úszás Korábbi csapattársait legyőzve nyert Sárkány Zalán Veszprémben A férfiaknál Sárkány Zalán, a nőknél Fábián Bettina nyerte a Veszprémben zajló hosszútávú medencés úszó országos bajnokság 10 ezer méteres versenyét. 2025. május 15. 20:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.