Hogyan lehet felismerni a pontot, hogy komoly önismereti útra van szükség? Tételezzük fel, hogy az ember összességében jól érzi magát. Miként érhetjük el, hogy ne egy halálközeli élmény vezessen el bennünket a megértés ösvényére?
Fontos, hogy néha az ember kicsit ránézzen magára, elmélyedjen magában, és kérdéseket fogalmazzon meg. Egészséges vagyok? Igen vagy nem? Van párom? Igen vagy nem? Szexualitás milyen? Jó, vagy nem jó és lehetne jobb? A szüleimmel rendben van a kapcsolatom? Igen (bár elég ritka, hogy az ember rögtön rá tudja vágni), vagy ezért és ezért nincs rendben. Agresszióval hogy állok? Alul működik, vagy túlműködik? Esetleg a helyén van középen? Meg tudom magam védeni? Igen, vagy sokszor nem, és kompenzálok? Vagy éppen túlzottan felrobbanok vagy mindig megfelelek?
Megsértődöm és hevesebben reagálok, ha bántanak? Ezt is meg kell vizsgáljam. Tudom merre halad az életem? Igen, tudom és jól vagyok, vagy nem, de ezzel is jól vagyok.
Sőt: jól vagyok én azzal is, hogy nem vagyok jól. Akkor miről is beszélünk? Ha tényleg jó minden, akkor nem kell feltétlenül keresgetni, hogy mi nem jó valójában. Igen ritka, ha a felsorolt kérdésekre mind pozitív a válasz, de nem lehetetlen. Nem lehetetlen, hogy az ember kibillenthetetlen legyen. Ha ez így van, akkor rendkívül magasan van a tudatszintje. Nem kell feltétlenül találni valamit, a fő, hogy éretten kezeljük a dolgokat, hogy jelen legyünk, és figyeljünk maximálisan arra, hogy mi történik velünk és körülöttünk.
Tehát kérdésfeltevéssel kerülhetünk közelebb a válaszhoz?
Is, de nem feltétlen. Valójában a vizsgálás szó a helyes. Amint látszik, hogy nem stimmel valami a vizsgálandó területen, akkor máris el lehet indulni egy szál mentén. Ilyenkor érdekes dolgokra bukkanhatsz, olyanokra, amelyekről – bár érezhetted, hogy kibillentenek, de – nem gondoltad volna, hogy ennyire nem vagy velük rendben. Én azért kezdtem el foglalkozni az önvizsgálattal, mert iszonyatosan fájt akkor minden. Az élet.
Ennél az útnál van megérkezés?
Nem tudom. A halálnál biztos nincsen vége. Az életnek sosincs vége, így ennek az útnak sem. A halállal csak a testnek lesz vége, meg a személyiségnek, de neked nem lesz véged, hiszen te nem az vagy, nem a személyiség vagy.
Ha most rájössz, hogy valójában ki vagy, akkor meglátod, hogy nem ez az alak, nem ez a test, amiben benne vagy. Ami eltűnik, az vagy igazán te. Az a lélek, erő, energia. Az a huszonegy gramm. Az igazi élet, ami kiszáll a testből, és továbbmegy.
Félreértésben élünk tehát: azt hisszük, egyenlőek vagyunk a testünkkel. Bár érzékeljük ezt az emberi testet, de azt már csak hisszük és megtanultuk, hogy azonosak vagyunk vele. Így neveltek bennünket. A meditációban meg lehet élni azt a különleges állapotot, hogy nem érzed a tested.
Szerinted mi a legjobb emberi tulajdonság?
Az elsők, amelyek az eszembe jutnak, hogy szeretetteljes, empatikus, és hogy rálátó, tudatos. Talán ez mind ugyanarról szól. Az igazi szeretetteljességet, a valódi empátiát talán fel sem tudjuk fogni. Amikor tényleg mindenkire figyelsz. Magadra is. Ha rosszat tett, ha nem, mindenkivel mindig jónak lenni. Néha határozottan fel is kell lépni valamivel szemben. Ilyen volt Jézus.
Te is erre törekszel? Jónak lenni, amennyire csak lehet?
Igen.
Nem fárasztó?
Néha az. De nem erőltetem egészségtelenül, úgy fogalmaznék inkább, hogy figyelek rá. Felteszem a kérdést magamnak, milyen legyek? Milyen lehetek? Kimondhatom az igazságot? Kimondhatom az igazat? Amit valójában gondolok? Kimondhatom, hogy nincs most kedvem ehhez, amit éppen csinálunk? Igen. Magammal is szeretetteljesnek kell lennem.
Említetted az empátiát. Szerinted az, akit egyszer már megérintett a vég, elfogadóbb lesz?
Ez idealizálás. Van olyan, aki majdnem meghal, mégsem lesz jobb ember. Szétnyílik alatta a föld, de ugyanaz az ego marad, ami volt. Sőt, bekeményedik. Valaki pedig valóban megvilágosodik.
Az előadásodban sok szó esett a férfi nemről. Szerinted mitől lesz egy férfi igazi férfi? Arra utaltál korábban, nem attól, hogy jó erős, nagy izmot növeszt…
Nem, nem attól, mondom ezt úgy, hogy valószínűleg én sem vagyok elég férfi. Vagy legalábbis sokat kompenzáltam és kompenzálok a mai napig azzal, hogy erős akarok lenni.
Mit kompenzálsz?
Bizonytalanságot, önértékelési zavart, kisfiúságot, bénaságot. Az a férfi viszont, aki tényleg csak a testének ad, a lelkének nem, az nem, hogy nem férfi, de talán nem is ember. Sokan vannak, akik mélyen a testükben élnek, azzal azonosulnak, és csak arra figyelnek.
Te milyen férfi szeretnél lenni?
Igazából semmilyen: talán azzal, hogy belátom, mit kompenzálok a testemmel, még „férfibb”, még valódibb vagyok. Ha igazi, érett, tudatos, stabil reakciókat adok, akkor azt hiszem, jó úton járok.
Ilyennek látod magad körül az embereket?
A legnagyobb gond, hogy sokan egészen egyszerűen vakok. Automaták, reaktívak, tanult módon viselkednek, nincsenek tudatában, mit miért csinálnak, mi zajlik éppen bennük, nem látnak rá magukra. Egók játszmáznak, nem kérnek bocsánatot, ahol szükség lenne rá, és nem tudnak megbocsájtani sem. Nem jól kommunikálnak, nem empatikusak, nem figyelmesek, nem szeretetteljesek. Sem fizikailag, sem lelkileg. És azt hiszik, ők szeretnek, holott, ha kellően élesek vagyunk, azt sem tudják, mi az igazi szeretet.
Amikor ilyen emberek vannak körülötted, megpróbálsz rávilágítani, hogy reflektáljanak saját magukra?
Igen.
Ha kérik, ha nem?
Igen – és ez nem biztos, hogy jó.
Ebben misszió is van? Felnyitnád az emberek szemeit?
Van benne ilyen is, de ezzel finoman kell bánni, hiszen ki tudja, én látom-e jól a világot. Vannak olyan szemtelen egók, akik azt mondják: szerintem nekem te ne mondd meg, hiszen a tiéd is csak egy vélemény, és az enyém is csak egy vélemény. És ugyanakkor hogy ez valahol igaz, máshol meg mégsem.
Mert egy megvilágosodottabb ember látásmódja és véleménye közelebb van az abszolút igazsághoz, mint az én látásmódom és véleményem.
Ha mond valamit egy gonosztevő, meg egy Eckhart Tolle, akkor hiába van kétféle véleményük. Ha van bennünk alázat, már egy ébredő tudatosság, jobban hallgatunk a tisztább, magasabb tudású véleményre, hisz az közelebb van az abszolút igazsághoz. A kakaskodás más. De ha egy magasabb ébredettségi szinten lévő ember mond nekem valamit, akkor belátom, hogy én még nem tartok ott. És még meg is köszönöm neki.
Ilyenkor örülni is tudsz?
Nagyon. Szeretem, ha engem segítenek, kijavítanak. Nem adok vissza olyat, hogy nekem ne te dumálj. Hanem elfogadom, és azt mondom: jogos. Egy-egy beszélgetésből hamar kiderülhet, hogy a másik hol tart. Egy ébredő ember érzi, hogy aki vele szemben áll, az magasabb tudatszinten van-e, azaz ébredetteb, vagy sem. Ezt a mondataiból, hozzáállásából jól lehet érzékelni.
Milyen visszajelzéseket kapsz, amelyek miatt úgy érzed, megéri csinálni?
Valahogy azt érzem, hogy mivel itt vagyok, ez a dolgom, csinálnom kell. De nem azért, hogy aztán megköszönjék nekem, persze jól esik a kellemes visszajelzés, de a célja nem ez, nem ezért csinálom. Ez nem olyan, mint a színészet, amikor várjuk, hogy a végén tapsoljanak. Tudatosan teszem, de nem mondhatom, hogy választás kérdése. Nem éreztem azt, hogy tudnám a nemleges döntést is választani. Valószínűleg ez a feladatom.
