Tavaly nyáron harmincegy napos szabadságra mentem. Ekkorra érett meg bennem a gondolat, hogy ideje lenne valóra váltanom azt a kamaszkori álmomat, hogy kis túlzással fogom magam és elindulok a horizontnak. Telepakoltam egy 50 literes hátizsákot, felültem a Koblenzbe tartó vonatra, hogy néhány napot a külföldön élő nővéreméknél töltsek, aztán továbbvonatoztam Párizsba, ismét pár nap múlva pedig már egy Londonba tartó buszon ültem, hogy közel három hetet töltsek Angliában és a napsütéses Cornwallban. Míg az út elején egy hétre előre tudtam, hol fogok kikötni, a 15. napon már teljesen spontán választottam meg az irányt. Volt, hogy reggel úgy indultam el kirándulni, hogy csak annyit tudtam, másnap ki kell költöznöm a szállásról, de hogy hol fogom ezután álomra hajtani a fejem, kérdéses volt. Az élet valahogy mégis elrendezte a dolgokat, és néha olyan gyönyörű helyekre és élményekhez vitt, amikre nem is számítottam. Táncoltam a sziklák felett a naplementében, miközben alattam szörfösök szelték az óceán hullámait egy olyan faluban, amiről sosem hallottam, de teljesen beleszerettem, foglaltam az éjszaka közepén telekocsit a következő napra Gentbe, ahol belecsöppentem a helyi fesztiválba, a Zürichi-tó partján lábat lógatva pedig arra is rájöttem az utolsó estémen, hogy a hiba nem feltétlenül hiba, csak kiforratlan esemény. Aztán hazavonatoztam, és két nap múlva újra munkába álltam. S bár magamban nem úgy tekintettem erre az útra, mint egy hosszú pihenőre, amikor a kiégést elkerülve hét év munkaviszony után kicsit kilépek a mókuskerékből és feltöltődöm, tulajdonképpen mégis egy klasszikus sabbaticalt valósítottam meg.
A hetedik napon még Isten is megpihent
No de mi fán terem a sabbatical? Maga a kifejezés a héber shabbat, azaz nyugalom szóból ered és a bibliai teremtéstörténethez köthető. E szerint Isten a világ teremtésének végeztével, a hetedik napon megpihent, s hasonlóra buzdította az embereket is: ha azt akarják, hogy a föld termőképes maradjon, hat év használat után hagyják parlagon, s csak egy esztendő múlva vessenek bele újra. De nem csak a földnek van szüksége pihenésre: az embereknek is. E nélkül nem élhetünk teljes életet, egy idő után elszürkülünk és kiveszik belőlünk az alkotó energia.
Nem véletlen, hogy a sabbatical intézményét már több mint száz éve alkalmazzák olyan világhírű egyetemeken, mint a Harvard, ahol minden ledolgozott hat év után pihenőre küldik a professzorokat, hogy kizárólag olyasmivel foglalkozzanak, ami jól esik nekik és aztán minél kreatívabb formában térjenek vissza a campusra. Fél-egy évet ugyanis még bőven túlél az intézmény vendégelőadókkal, fásult és kiégett oktatók garmadája azonban sokkal inkább megtépázná az egyetem rangját. A sabbatical tehát sokkal inkább befektetés a jövőbe, semmint veszteség.
Már csak azért sem, mert a sabbatical nem egyenlő a career breakkel: míg utóbbi esetében két munkahely között megyünk el nagyobb pihenőre, addig a sabbatical esetében jellemzően három, hat vagy tizenkét hónapos fizetett vagy fizetetlen szabadságról beszélünk, amit kreatívan használhat fel az élvezője: például könyvírásra, önkénteskedésre, egy új készség elsajátítására, a családi és baráti kapcsolatok ápolására, az egészségmegőrzésre, vagy ahogy sokan teszik, utazásra.
Váradi Csilla / Fotó via HRPortál
Önmagadra találni Délkelet-Ázsiában
Így tett Garam Tamás, a SZIGET marketingvezetője is 2018-ban, aki tizenöt ledolgozott év után érezte úgy, fel kell töltenie lemerülőben lévő elemeit. Huszonhárom éves kora óta dolgozott a reklámiparban, állandó pörgésben élte a mindennapokat, ráadásul bevallottan maximalista, egy hat és fél éves külföldi kiküldetés után pedig a honvágy is megtalálta. Éppen ezért úgy tervezte, kilenc hónapos pihenője alatt élvezi a magyarországi nyarat, ősszel kirándul, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti. Száztizenegy nap alatt egy hátizsákkal bejárta Thaiföldet, Laoszt, Kambodzsát, Malajziát, Szingapúrt és Indonéziát, amely alatt a szabadság és a kikapcsolódás egészen új szintjét élte meg.
Váradi Csilla, az eMAG HR igazgatója még az AVON munkatársa volt, amikor úgy érezte, légüres térbe jutott, megrekedt a karrierje és muszáj teljesen más perspektívából ránéznie az életére, hogy rájöjjön, mit is akar csinálni a továbbiakban. Főnöke támogatta a sabbatical ötletét, a tervezés közben pedig egyértelművé vált, hogy Nepálba utazik. Gyerekkora óta álmodott arról, hogy egy kolostorban meditál két hétig, s bár végül a táj gyönyörűsége annyira lenyűgözte, hogy inkább Katmandu felé vette az irányt, az önmagára találás élménye így is meghatározta négyhónapos útját. Oda ment, ahova a vágyai vezérelték, az oda-vissza repjegyen kívül mindent az adott pillanatban, spontán talált ki. Eljutott Laoszba, Kambodzsába, a Jáva-szigetre, s közben a legnagyobb élményeket szerezte, önbizalomra tett szert, megtanulta könnyebben kezelni az emberi kapcsolódások olykor nehéz pontjait, kitartóbb lett és arra a belső bizonyosságra is szert tett, hogy valahogy mindig lesz, a legkétségbeejtőbb probléma is megoldódik. A visszatérés ugyan nehéz volt, időbe telt, mire lélekben is hazatért, ezért a munkába való visszaállást ugyanúgy érdemes megtervezni, ahogy az elhagyását, de minden pillanat megérte. Ma már vallja, ha belülről jön egy hívás, menni kell: akkor sem gondolkodott sokat, amikor második sabbaticaljára ment, hogy 33 nap alatt végigjárja az El Caminót.
Fotó: Denise Jans on Unsplash
Persze, el kell ismerni, alkotói szabadságra nem mehet bárki. Leginkább az olyan felsővezetők, kreatív, IT és tudományos területen dolgozó munkavállalók tehetik ezt meg, akiknek van elég anyagi tartalékuk több hónapig utazgatni. Aki elég gazdag, az ráadásul a szervezés nyűgét profi irodára is bízhatja, hogy aztán már csak élveznie kelljen a leopárdok kergetőzését Indiában, az afrikai törzsek egyszerű életét vagy éppen a cápákkal való búvárkodást – merthogy már olyan cég is akad, amelyik erre a növekvő kínálatra szervez utakat. A hétköznapi munkásnak ez itthon még álomszerű, pedig a sabbatical olyan szakmákban is jól jönne, mint a pedagógusi vagy az orvosi. Nemcsak a kiégés elkerülése végett, hanem azért is, mert ugyan egyetemes válasz még nem született arra a kérdésre, hogy mivégre születtünk a földre, bizonyosan nem azért, hogy lélektelenül robotoljunk évekig.
Fotó: Bertalan Melinda, HR Portál, Unsplash
